Új európai terméktájékoztató a biztosítóknál


Új európai terméktájékoztató a biztosítóknál

2018.01.09.

Januártól az EU rendeletének életbe lépése a hazai társaságokat is arra kötelezi, hogy minden, befektetési elemet tartalmazó biztosításhoz egy új információs anyagot tegyenek elérhetővé a potenciális ügyfelek részére. Az alig három oldalas, úgynevezett Kiemelt Információkat tartalmazó Dokumentumba (KID) jelentős mennyiségű adatot kellett belesűríteni. Ezeknek a helyes értelmezése a pénzügyekben járatosabbaknak is komoly kihívást jelenthet, és számos félreértésre adhat okot – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az 1286/2014/EU – ismertebb nevén PRIIPS – rendelet nyomán unió-szerte kötelezővé tett tájékoztató anyag hazánkban nem minden előzmény nélküli. Bizonyos értelemben Magyarország a MABISZ által 8 éve önkéntes alapon bevezetett, majd törvényi erővel kötelezővé tett Teljes Költség Mutató (TKM) kidolgozásával megelőzte a többi tagországot. Ugyanakkor a KID lényegesen többet jelent egy új mutatószámnál. A háromoldalas dokumentum alapvető célja, hogy a befektetési elemeket tartalmazó pénzügyi termékek egyértelműen összehasonlíthatóvá váljanak kockázat, költségvonzat és várható eredmény tekintetében. Egyértelmű előnye, hogy nem szükséges minden egyes termék esetében akár több tíz oldalas feltételrendszereket átbogarászni, segítségével relatíve gyorsan mérhetők fel akár az összetettebb termékek alapvető paraméterei is. „Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a KID lényegében egy szerződéskötés előtti tájékoztató, nem a konkrét biztosítási szerződés adatait tartalmazza, hanem elsősorban a befektetési döntés meghozatalában segít” – figyelmeztet Kozek András, a MABISZ Életbiztosítási tagozatának elnöke.

Ennek megfelelően a KID tartalmazza az adott termék pár mondatos leírását, melybő kiderül annak célja, időtartama, a biztosítási szolgáltatások és költségek, továbbá az is, kinek szánják. Az alapvető információkat a termék kockázati mutatója követi, ez egy egyszerű, egytől-hétig terjedő skálán megállapított szám. Ez a termékben foglalt befektetői kockázatokat sűríti egyetlen számba, s a kisebb szám alacsonyabb kockázatot jelent. Mindenképpen megemlítendő, hogy ez a mutató egységes számítási szabályokon alapul. Ezeknek szubjektív eleme nincs, így a kockázat valóban összehasonlíthatóvá válik.

Komolyabb értelmezési nehézségek az úgynevezett teljesítmény forgatókönyveknél kezdődhetnek. Ezek lényegében azt hivatottak felvázolni, hogy ugyanakkora befektetett összeg esetén mekkora hozamokkal lehet számolni egy évre, az ajánlott tartási időre, illetve annak a felére, eltérően alakuló piaci körülmények között. Fontos megemlíteni, hogy ezeknek a hozamoknak a számítása szigorúan kötött metóduson alapul. Ez a jövőbeli feltételezett hozamkilátásokat a múltbéli teljesítményekre alapozza, így a bemutatott érték nem minden esetben mutat hiteles képet. A hazai piacon is találunk olyan befektetési eszközt, amelynek a magas tényhozamait reálisan nem lehet elvárni a jövőben. Ennek kifejezésére azonban a számítási metodika nem ad lehetőséget, azaz könnyen irreális elvárásokat kelthet az ügyfelekben. A KID-ben leírtaknál részletesebb magyarázatot érdemelnek akár a mérsékelt forgatókönyvekben megjelenő hozamok is, amelyeket már valamennyi felmerülő költség levonásával tüntetnek fel.

A költségek részletezésénél egy új mutató is bevezetésre került. Az úgynevezett RIY (Reduction in Yield) a hozamcsökkenés mértékét mutatja meg a már ismertetett időintervallumokra. Jellegéből adódóan ugyan nagyon hasonlít a már jól ismert TKMre, ám módszertanuk több ponton is különbözik egymástól. „Habár az értelmezhetőség szempontjából valóban jobb lenne, ha csak egy mutató lenne jelen a piacon, a rövid bevezetési határidők miatt esélytelen volt a megfelelő RIY hatástanulmányok elkészítése” – emeli ki Kozek András. „Legkevesebb 1-2 évnyi tapasztalatra lesz szükség ahhoz, hogy a TKM és a RIY viszonyáról döntés születhessen” – tette hozzá.

Összességében elmondható, hogy a KID helyes értelmezése egy tanulási folyamat eredménye lesz, aminek még nagyon az elején járunk. Szabályozásbeli finomításokra, korrekciókra is számítani lehet. A befektetési alapkezelő szektor ráadásul 2020-ig még a korábban rendszeresített KIID dokumentumot (Kiemelt Befektetői Információk) alkalmazza, amely több ponton is eltér a KID-től. Így például a költségek nem tartalmazzák a tranzakciós költségeket. „A biztosítási szektorra jutott a zászlóvivő szerepe. Bízunk benne, hogy a sajtóval együttműködve minél gyorsabban ki tudjuk alakítani a megfelelő gyakorlatot és a jó értelmezés felé tudjuk terelni az ügyfeleket” – jelentette ki a MABISZ Életbiztosítási tagozatának elnöke a szövetség hétfői sajtórendezvényén.

Telefonos csalás a MABISZ nevében


Telefonos csalás a MABISZ nevében

2018.01.04.

A szokatlan kezdetű hívószámokról érkező telefonos megkeresésekhez semmi köze sincs a MABISZ-nak – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A napokban bejelentés érkezett a szövetség ügyfélszolgálatára, hogy a +36 61 272 217 telefonszámról valaki a MABISZ nevében 90.000 Ft befizetésére szólította fel a panaszost, arra hivatkozva, hogy lakott területen belül 105 km/h sebességgel hajtottak az autójával. A kérdések hatására a telefonáló belezavarodott a válaszaiba, végül azt mondta, hogy csak viccelt, és megszakította a hívást. Visszahíváskor a jelzett szám már nem csengett ki. A hívott fél csalás kísérlete miatt bejelentést tett a rendőrségen.

A MABISZ felhívja a figyelmet arra, hogy a +36 61 kezdetű hívószámról jelentkező telefonos megkeresések nem a szövetség részéről érkeznek. A MABISZ Elkülönített Szervezeti Egységének munkatársai is kizárólag kárrendezési ügyekben, és telefonon a legritkább esetben keresik csak meg az ügyfeleket, előzetes írásos kapcsolatfelvételt, illetve hivatalos bekérőt követően. A telefonos megkeresés minden esetben az ügyfél személyének és a kárügy adatainak beazonosításával zajlik.

Tavaly novemberben hasonló tartalmú közleményt adott ki telefonhívások miatt az E.ON Hungária Zrt. is +36/60-as és +36/50-es kezdetű hívószámokról indított, zaklató és fenyegetőző jellegű hívások kapcsán. Sajtóinformációk szerint az 50-es körzetszám hátterében egy humorosnak szánt, de jogilag megkérdőjelezhető, pénzért letölthető applikáció, a JokesPhone állhat, amelyben a „vicc” szenvedő alanyának a telefonszámát kell megadni. Az app használója megjelöli továbbá, milyen „tréfát” szeretne elsütni, az alkalmazás pedig telefonál, a hívott fél reakcióját rögzíti, majd azt továbbküldi a hívás megrendelőjének.

Ám nem árt tudni, hogy már a hangfelvételek beleegyezés nélküli rögzítése is törvénytelen. Nem beszélve arról, ha ráadásul valaki egy szervezet nevében, „viccesen” pénzt próbál kicsalni.

Kevés lehet a legolcsóbb utasbiztosítás a téli szezonban


Kevés lehet a legolcsóbb utasbiztosítás a téli szezonban

2017.12.27.

A két ünnep közötti időszak egyre nagyobb tömegek számára a síszezon kezdetét jelenti. Ám ilyenkor történik a legtöbb baleset is a havas pályákon. Ha a megelőzésben nem is, de az anyagi gondok enyhítésében sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A több éves statisztikák alapján Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban. Különösen veszélyesnek számít a szezon kezdete, amikor a legtöbben felkészületlenül, rossz kondícióban csatolják fel a léceket, és esetleg a hüttékben is túl sok időt töltenek – túl sok alkoholt fogyasztva. Mivel a legnépszerűbb síterepnek idehaza továbbra is az osztrák lejtők számítanak, ezért nem árt az emlékezetbe idézni, hogy Ausztriában egy szános mentés kb. félmillió, egy helikopteres pedig egy-kétmillió forintba kerül, s a kórházi napidíj akár több százezer forint is lehet.

Sokan biztonságban érzik magukat azáltal, hogy a baleseti ellátáshoz kiváltották az EU-ban érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK). Ám baj esetén gyakran azzal kell szembesülniük, hogy a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, és csak az adott ország állami betegbiztosítottjai számára előírt szolgáltatásokra terjed ki. Így többek között nem állja a hegyi mentés költségét, vagy a kórházban eltöltött idő után esetlegesen fizetendő önrészt sem, amelynek összege – Ausztriánál maradva – meghaladja a napi 7 Eurót.

Ilyen esetekben lehet nagyon hasznos, ha van utasbiztosításunk. „Általában a biztosítók a síelést, sokan a snowboardot is, az alapbiztosítás részeként helyezik el” összegez Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Mivel azonban a hazai utasbiztosítási piacon több mint egy tucat szereplő van jelen, több közvetítő közreműködésével, így érdemes összehasonlítani, hogy melyik termék mire nyújt fedezetet. Mindez kényelmes módon, online is megtehető, s maga a biztosítás is intézhető ily módon. Csak arra kell figyelni, hogy még az indulás előtt, tehát külföldi út esetén a magyar határ átlépése előtt megkössük a szerződést, mert különben az nem érvényes. Érdemes ellenőrizni, hogy helikopteres mentés van-e az adott módozatban, s annak összege limitált-e. Ugyanez igaz a kórházi költségekre és az ellopott, vagy elvesztett felszerelésre is. Nem árt, ha szükség esetén tolmácsot is biztosít a társaság.

Egyre kiemeltebb jelentőségűvé válik az is, hogy a felelősségbiztosítás is része legyen a szerződésünknek. Amennyiben ugyanis mi okozunk másoknak kárt vagy balesetet, azért perelhetőek vagyunk, s a károsultak egyre gyakrabban élnek is a jogaikkal. Pervesztesként pedig meg kell téríteni a közvetlen anyagi károkon túl adott esetben a munkából való kiesés miatt elmaradt jövedelmet, az eljárási költséget, valamint a jogi képviselet díját is. Így szerencsétlen esetben több millió forintos nagyságrend is könnyen összejöhet.

Külön probléma, ha úgy szenvedünk balesetet, hogy elhagytuk a kijelölt pályát. Ilyenkor a térítésből a legtöbb biztosító ki is zárhat bennünket. „Ha valaki pályán kívül akar síelni, akkor mindenképpen érdemes extrém sportokra érvényes biztosítást kötni, amely ennek a kockázatát is fedezi” – emeli ki Horváth Péter. Míg egy átlagos biztosítás költsége napi 300 és 1000 forint között van (az utóbbi árfekvésen már gyakorlatilag térítési limit nélkül fedezhetjük az egészségügyi ellátásokat), addig a free ride hívei is tudnak már napi 1300 forint körüli áron megfelelő terméket találni.

Nem árt csínján bánni a hüttézéssel sem. Ha komolyabb balesetet okozunk, az adott ország gyakorlatától függően nem csak jegyzőkönyv készül, de meg is szondázhatnak. Előfordulhat, hogy a dokumentált túlzott alkoholos befolyásoltság miatt a biztosító szerepvállalása korlátozott lesz. Bölcs dolog tehát az alkohol fogyasztását az aprés-ski időszakra tartogatni.

Egzotikus utazás – extra kockázat


Egzotikus utazás – extra kockázat

2017.12.08.

Ígéretesen növekszik a hazai lakosság utazási kedve: a friss statisztika adatok szerint 2017 első háromnegyed évében a turisztikai kiutazások száma több, mint 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A közeledő év végi ünnepeket sokan kihasználják, és látogatnak el valamely egzotikus országba. Az egzotikus utazások extra kockázatokat jelentenek, elengedhetetlen, a magasabb limitösszegeket tartalmazó utasbiztosítás megkötése mellett, a megfelelő elővigyázatosság – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egyre kedveltebbek a hazai lakosság körében a „téli nyaralások”, sokan a téli szünetet megtoldva, valamely kellemes klímájú országban kapcsolódnak ki, és készülnek fel a következő évre. A hazai lakosság legkedveltebb, Európán kívüli célpontjai Thaiföld, Bali, Egyiptom, Közép-Amerika, Kuba, Panama, és igen kedveltek az egzotikus országokban tett nagyobb körutazások is.

Ahhoz, hogy egy egzotikus út igazi élmény legyen, megfelelő elővigyázatosság és felkészültség szükséges – hívja fel rá a figyelmet Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége Utasbiztosítási Bizottságának elnöke. Az utasbiztosítás kiválasztásánál mindenképpen javasolandó a magasabb szintű, közép- vagy felső kategóriás utasbiztosítás megkötése, mivel ezekben az országokban, ha baleset vagy betegség miatt kórházi kezelésre lenne szükség, az európai szintnek megfelelő egészségügyi intézményekben történő ellátás magasabb biztosítási összeget igényel.

A télből a nyárba utazás számos extra kockázatot jelent – figyelmeztet Horváth Péter. Mivel ezek az utazási célpontok általában hosszabb repülőúttal érhetők el, a hosszú repülőút igénybe veszi a szervezetet. Ajánlatos a vérkeringés frissen tartása érdekében félóránként felállni, mozogni, illetve nem, vagy csak mérsékelten fogyasztani alkoholt.

Ezek az utak jellemzően a hazai, hideg téli időjárásból a melegbe, akár 35 fokos forróságba röpítenek, így a szokásos, időeltolódás miatti átállás mellett a hirtelen időjárás-változással is meg kell küzdenie a szervezetünknek. Fontos tudni, hogy az otthonról magunkkal vitt gyógyszerek pl. Egyiptomban, Indiában, Délkelet-Ázsiában gyakran nem használnak, mivel az ottani, helyi baktériumtörzsekre sokszor csak az ottani gyógyszerek a hatásokat.

Az egzotikus utakon résztvevők leggyakrabban gyomorpanaszok miatt szorulnak egészségügyi ellátásra. Fontos néhány alapszabály szigorú betartása. Bármilyen hívogató is, utcai árustól ne vegyünk ételt-italt Ázsiában és Afrikában, ne igyunk jégkockával készített italokat, és gyümölcsöt még megmosva sem, csak hámozva fogyasszunk.

A hazai biztosítók tapasztalatai szerint az egzotikus helyeken előforduló másik legnagyobb kockázat a közlekedési balesetek kockázata. Javasolt, hogy motort, kismotort, mopedet ne használjunk, az európaitól különböző közlekedési körülmények miatt inkább az autóbérlést válasszuk.

További kockázati tényező a télből a nyárba utazásnál az erős napsütés, amelyet a palackos víz folyamatos fogyasztásával, sapka, kendő használatával, illetve a közvetlen napsütés kerülésével tudunk kivédeni.

„Lopás, rablás szintén érheti a felkészületlen turistát az egzotikus országok némelyikében” – sorolja a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke a további kockázatokat. Értékeinkre a szűk, belvárosi piacokon különösen vigyázzunk, illetve egy esti séta előtt biztonságosabb, ha pénzünket a hotel széfjében hagyjuk – teszi hozzá.

Az utasbiztosításokhoz minden esetben kapcsolódó assistance szolgáltatások baj esetén különös jelentőséggel bírnak, a szerződéshez tartozó assistance szolgáltatás segítségével 0-24 órában, magyar nyelven kérhetünk és kapunk segítséget – emeli ki az elnök.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2017 első háromnegyed évében 6,1 millió alkalommal utaztak külföldre a hazai lakosok, 10 százalékkal többször, mint az egy évvel korábbi, hasonló időszakban. Ezen belül a turisztikai célú kiutazások száma 9,1 százalékkal bővül az elmúlt egy évben, és megközelítette a 3,6 millió alkalmat.

Lassan nő a casco-piac


Lassan nő a casco-piac

2017.11.30.

Sokan azok közül, akik a pénteken lejáró kampányidőszakban újítják meg kgfbszerződésüket vagy egy másik társasághoz szerződnek át, egyszerre kötötték meg a kötelezőt és a casco-t. Csak minden ötödik-hatodik gépjármű tulajdonosa gondoskodik a kiterjesztett vagy teljes körű biztosítási védelemről, amit azonban érdemes kiegészíteni az időjárásnak megfelelő műszaki felkészültséggel is – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Péntek éjfélig kell a biztosítókhoz beérkeznie kgfb-jük felmondásának azok részéről, akik januártól más társasággal akarják megkötni a kötelezőjüket. Arról, hogy a mostani kampányidőszakban érintett közel egymillió gépkocsi tulajdonos közül hányan éltek ezzel a lehetőséggel, majd csak az új szerződések megkötése és az első díjak befizetése után, a jövő év első hónapjaiban lehet pontos képet kapni. De az már most is megállapítható, hogy a hazai autósoknak több mint a négyötöde megelégszik a kötelező biztosítással, casco-t már nem köt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2017 első félévében 853 270 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez közel 33 ezerrel több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában mért adat, ám így is csak a hazai gépjárművek 18 százalékát fedi le. Az év eleji átlagdíj 83 855 forint volt, a szerződésekre kifizetett átlagos kárnagyság pedig 310 200 forint.

Az idei 4 százalékos növekedés alapvetően az új autó eladások megugrásának köszönhető: az idei év első nyolc hónapjában 13,1 százalékkal több új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. Mivel azonban a használtautó behozatal is folyamatosan növekedett 2017-ben, s ezen gépjárműveknek több mint a fele 10 éves, vagy annál öregebb, így a magyarországi gépjárműállomány átlagéletkora idén várhatóan a 14 évet is meg fogja haladni.

Az idősebb gépkocsik esetében különösen fontos a műszaki állapot rendszeres ellenőrzése. Mivel az év legnagyobb gépjármű biztosítási kampányának az időszaka egybeesik az autók téliesítésével, érdemes kiemelt figyelmet fordítani az időjárási viszonyoknak megfelelő abroncsok használatára is. Ezekben a napokban, amikor leesett az első hó, a gumiszervizek túlterheltek. Pedig a szakemberek javaslatai szerint nem érdemes eddig a pillanatig halogatni az abroncsok cseréjét: általában 7 °C alatt ugyanis már a nyári abroncsok anyaga megkeményedik, ezáltal jelentősen veszítenek tapadásukból. Ugyancsak fontos szempont az is, hogy az őszi-téli időszakban nem a havazás az elsődleges tényező, ami az utak síkosságát befolyásolja. Gyakori a jegesedés, az ónos eső és az eső is, ilyen utakon pedig lényegesen jobban teljesítenek a tagoltabb kialakítású téli abroncsok.

A hazai szabályozás ebből a szempontból liberálisnak mondható, emlékeztet rá a MABISZ. Nem írja elő ugyanis kötelező jelleggel az évszaknak megfelelő abroncsok használatát, így nem is szankcionál e tekintetben. A felszerelt guminak azonban meg kell felelniük a járműhöz megadott méretnek, terhelhetőségnek és sebességhatárnak. Továbbá 0,75 méternél kisebb abroncsok esetén legalább 1,6 milliméter, annál nagyobb átmérő esetén legalább 3 milliméteres profilmélység tekinthető szabályosnak. Ezzel összefüggésben érdemes szem előtt tartani, hogy amennyiben a balesetet a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota okozta, úgy a vonatkozó törvény szerint adott esetben a biztosító a károsultnak kifizetett kártérítés kapcsán élhet a károkozóval szembeni visszkereseti jogával.

Jelentősen csökkent a biztosítatlan gépjárművek száma Magyarországon


Jelentősen csökkent a biztosítatlan gépjárművek száma Magyarországon

2017.11.25.

Lényeges javulás állt be a magyarországi utakon kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás nélkül közlekedő gépjárművek számát tekintve: 2017. szeptember végén – az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben – a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény előírásai szerint a biztosító társaságok közzétették a 2018. évre vonatkozó fedezetlenségi díjtételeket. E szerint személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – 340-760 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel (kgfb). Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – napi 490-2320 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a 2660 forintot is elérheti.

A meghirdetett fedezetlenségi díj jóval magasabb, mint az adott járműkategória „normál” díja, és annak megállapítása napi díjszámítással történik. A jogalkotó ezzel a jogi eszközzel is azt kívánja elérni, hogy minden gépjármű rendelkezzen kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. Emellett a jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők.

A Magyar Biztosítók Szövetsége felhívja a figyelmet arra, hogy az autósok mindent kövessenek el annak érdekében, hogy az év minden napján rendelkezzenek érvényes kgfbszerződéssel. Ezért ha nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk vagy valamely okból nem történik meg a banki átutalás vagy nem teljesül a csoportos beszedés, feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal és jelezzék a problémát.

Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek.

Az adatok szerint jelenleg a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű 1,8 százaléka, de még így is több mint 86 ezer gépjármű nem rendelkezett 2017. szeptember 30-án érvényes kgfb-szerződéssel.

A naprakész járműnyilvántartásnak, illetve a magas fedezetlenségi díj fegyelmező hatásának köszönhetően lényegesen jobbak a biztosítatlansággal kapcsolatos adatok, mint néhány évvel korábban. Míg öt évvel ezelőtt a járművek több mint 5,8 százaléka volt biztosítatlan, a 2017. szeptember végi, 1,8 százalék látványos javulás.

Az európai biztosítási piacokon igen nagy a szórás a biztosítatlan gépjárművek számát illetően. Észtországban a járművek 1,4 százaléka, Dániában 0,1 százaléka, Finnországban kevesebb, mint 1 százaléka nem rendelkezik „kötelezővel”. Ugyanakkor Írországban az utakon közlekedő járművek 5 százalékának, Horvátországban közel 6 százalékának, Ukrajnában pedig több mint 33 százalékának nincs érvényes kgfb-szerződése.

A biztosítatlanság több fizetési/anyagi szankciót is maga után von Magyarországon, ezek egyike a fedezetlenségi díj. Ennél azonban még sokkal nagyobb az a kockázat, amelyet azok az autósok vállalnak, akik nem rendelkeznek érvényes kgfb-szerződéssel. Ha ugyanis úgy okoznak balesetet, hogy nem volt érvényes szerződésük, az okozott, akár több millió forintos kárt meg kell téríteniük.

Egész éves biztosítói kampány a pénzügyi tudatosság növelésére


Egész éves biztosítói kampány a pénzügyi tudatosság növelésére

2018.03.10.

A ma záruló Pénz7-tel a MABISZ számára nem ér véget a pénzügyi tudatosság népszerűsítése, sőt, inkább az idei rendezvénysorozat nyitányának tekinthető. A biztosítók tavasszal és ősszel is, több korosztályban, célzott edukációs programokkal hívják fel a fiatalabb generációk figyelmét a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára – áll a Magyar Biztosítók Szövetségének közleményében.

A fiatalok elméletben fontosnak tartják értékeik biztosítását, tenni viszont keveset tesznek érte. Korlátozott körű biztosítási ügyeiket szüleik intézik. Nemcsak azért, mert esetleg nincsenek megfelelő anyagi helyzetben, hanem azért is, mert úgy érzik, nem hívják fel eléggé a figyelmüket a lehetőségekre. Így például a rendszeresen külföldre utazók sem biztos, hogy kötnek utasbiztosítást. Többek között ez is kiderül abból a fókuszcsoportos kutatásból, amelyet a MABISZ megbízásából a Case Solvers esetmegoldó vállalkozás folytatott le. Ennek során szakértőik 18-23 éves egyetemista fiatalokkal folytatott spontán beszélgetés alapján próbálták azonosítani a biztosításokkal, biztosítókkal kapcsolatos sztereotípiákat, illetve azt, hogy milyen módon, milyen programokkal lehet közelebb hozni hozzájuk az őket is érintő kockázatkezelés és a biztosítások témakört.

Mindezek figyelembe vételével alakította ki a MABISZ a Fiatal Generációs Stratégiáját, amelynek keretében a fiatalok minőségi és hiteles információkkal való ellátására törekszik, élményszerűen és a kritikus gondolkodásukat fejlesztő megoldásokkal, ugyanakkor játékos formában. A szövetség a You Tube-on, az Instagramon és a Facebook-on terjesztett szezonális video kampányokkal, online játékokkal, fővárosi és vidéki egyetemekre szervezett roadshow-val egészíti ki tavaly már kialakított edukációs csatornáit. Ilyen volt tavaly szeptemberben a Biztonság Hete, amely az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságával (ORFK-OBB) való együttes kampányának eredménye. Öt nap alatt a fővárosi és Pest megyei általános iskolák több mint ötezer diákját sikerült megmozgatni. Idén is folytatódik a Biztosítsd be magad!, az egyetemistákat célzó esettanulmányi verseny, valamint a szövetség közösségi oldalán közzétett színes infografika sorozat, amely kezdeményezések az eddigi tapasztalatok szerint egytől egyik hatékonyan tudják megcélozni a fiatal generációt.

A Pénz7, amely Magyarországon a közoktatásra koncentrálva immár 1200 iskolát és kb. 200 ezer diákot ért el, egy Európa szerte közel 30 országban egy időben zajló kezdeményezés, a European Money Week része. Más pénzügyi szervezetekhez hasonlóan a biztosítók nemzetközi közössége is nagy hangsúlyt helyez a pénzügyi ismeretek állandó bővítésére, s nemcsak a fiatalokra koncentrálva, de az „élethosszig tartó tanulás” jegyében. Ennek keretében az Insurance Europe, az európai biztosítók szövetsége év eleji kiadványában öt pontban foglalta össze, mit tartson szem előtt az, aki újévi fogadalmának megfelelően idén okosan szeretné bebiztosítani magát (részletek a www.insuranceeurope.eu/insure-wisely oldalon):

  • Képezd magad! Ha nem vagyunk biztosak a pénzügyi döntéseinkben, szánjunk időt a pénzügyi és biztosítási koncepciók megismerésére.
  • Fedezd fel az új digitális csatornákat! A honlapoktól az okos telefonokig, a különböző applikációkig egyre több módon lehet kommunikálni a biztosítóval a megfelelő termék kiválasztásában, pénzügyi döntések előtt, vagy akár kárbejelentéseknél.
  • Tudd, mire vonatkozik a biztosításod! Túl gyakran süllyesztjük el az aláírt szerződést a fiók mélyére anélkül, hogy megértenénk, mikor fizet a biztosító és melyek a kizáró okok.
  • Aktualizáld a biztosításod! Évente legalább egyszer ellenőrizzük, nem állt-e be életkörülményeinkben olyan változás, amelyhez hozzá kellene igazítani a szerződésünket.
  • Tégy félre a nyugdíjra! A pénzügyi egészség szempontjából kritikusan fontos, hogy jól mérjük fel a nyugdíjaskor utáni várható szükségleteink és bevételeink egyenlegét.

Minderre a magyar biztosítók ügyfeleinek is érdemes figyelni.

Ne felejtse el igénybe venni nyugdíjbiztosítása adójóváírását!


Ne felejtse el igénybe venni nyugdíjbiztosítása adójóváírását!

2018.05.15.

Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat. Évről évre ezt minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfél felejti el megtenni, ami akár 130.000 Ft-os kiesést is jelenthet számára – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A nyugdíjbiztosítások után 2014-től járó adójóváírás már több mint 200 ezer ügyfelet érint az idei adóbevallásnál. Tavaly ez a szám az adóhatóság nyilvántartásai alapján még csak közel 149 ezer fő volt. A bevallás időszakára szóló befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot a személyi jövedelemadó-bevallás keretében, bevalláskor kell igényelni. Az adóhatóság a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül átutalja az összeget a biztosítónál vezetett számlánkra, növelve ezáltal a nyugdíjcélú megtakarításokat.

Az adójóváírás igénylést a biztosító által megküldött igazolás alapján kell kitölteni, amely legkésőbb február közepén kellett, hogy megérkezzen az ügyfélhez. Aki esetleg nem rendelkezik ilyen igazolással, az a biztosítója ügyfélszolgálatán keresztül tudja pótolni.

A folyamatos felhívások ellenére mégis sokan elfelejtik jelezni az igényüket az adóbevallásban, pedig a jóváírás nem jár automatikusan. Évről évre a jogosultak 25 százaléka esik el emiatt a befizetésük után járó visszatérítéstől. A visszatérítések elmaradásának oka persze nem csak a figyelmetlenség lehet: ugyanis ha az érintett adóalany ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, úgy az adóhatóság visszatarthatja a fizetést a fennmaradás rendezéséig. Az adójóváírás feltétele – a jogosultságon és az igénybenyújtásán felül – az is, hogy az adózó éves adóbefizetése meghaladja az adójóváírás mértékét.

Abban az esetben, ha elfelejtettük feltüntetni az adójóváírási igényünket, akkor azt az elévülési időn belül (adóbevallás évét követő 5 évig) önrevízió keretein belül meg tudjuk tenni. Érdemes tehát utánanézi az elmúlt évek bevallásainak is.

2018-ban egy fontos változás lépett életbe az szja–törvényben. Így a munkáltató már nem készítheti el a munkavállalók adóelszámolását, hanem az adóbevallást a NAV tölti ki mindazoknak, akik ügyfélkapu regisztrációval rendelkeznek. Ezt ügyfélként nem kell külön kérelmezni, a NAV automatikusan elkészíti a tervezetet, így nekünk csak át kell néznünk, és jóvá kell hagynunk az adatokat.

Pótlólagos védelem az utazásszervezők csődje esetén


Pótlólagos védelem az utazásszervezők csődje esetén

2018.05.22.

Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegeit valamelyik irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket. Egy új biztosításfajta pedig garanciát nyújt ilyen esetekben a külföldön rekedtek hazautaztatására is. Ez a védelem azonban semmilyen módon nem helyettesíti a klasszikus utasbiztosítást – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egy július 1-től életbe lépő, az utazási csomagokkal kapcsolatos uniós szabályozás hazai átültetését a magyar jogalkotó arra használta fel, hogy újragondolja az utazásszervezők vagyoni biztosíték-rendszerét. Ennek igénybe vételére akkor van szükség, ha az utazásszervező fizetésképtelenné válik – amire az elmúlt nyaralási szezonban is volt példa.

Az új szabályozásban a korábban egységes fedezet két részre bomlik. A vagyoni biztosíték (ami lehet bankgarancia, biztosítás vagy pénzbeli letét is) júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezet. Azonban ha az utazási csomagban a szállítás is benne van, akkor az utazásszervezőnek biztosítást kell kötnie az utas esetleges kényszerű kint tartózkodása és hazautaztatása költségeire. Ezen fedezetek meglétéről az utazásszervezőnek kötelező tájékoztatni az utast, még a szerződéskötést megelőzően.

Ez a pótlólagos garancia azonban csak csőd esetén jelent védelmet, semmilyen módon nem váltja ki a hagyományos utasbiztosítást. Ha tehát július elseje után bárkit baleset ér, beteg lesz, esetleg a poggyászával adódnak gondok, továbbra is csak akkor számíthat a biztosítótársaságok segítségére, amennyiben rendelkezik utasbiztosítással. Mivel pedig a becslések szerint még ma is csak nagyjából minden második külföldre utazó él ezzel a lehetőséggel, sokan csak a baj bekövetkezte után szembesülnek azzal, hogy a felmerülő költségeket saját maguknak kell állniuk.

A földrészünkön utazóknak bizonyos védelmet jelent sürgősségi esetekben az Európai Egészségügyi Kártya (EEK) is, amelyet érdemes kiváltani. Ám tisztában kell lenni azzal, hogy ez csak az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban használható – ami tágabb fogalom, mint az Európai Unió, viszont nem fedi le a teljes kontinenst. Különösen a Balkánra utazóknak érdemes előzetesen tájékozódniuk, hogy választott úti céljukban elfogadják-e a kártyát. Azt is tartsuk szem előtt, hogy az EEK segítségével csupán azokhoz a szolgáltatásokhoz juthatunk hozzá ingyenesen, illetve esetleg bizonyos önrész megfizetésével, amelyeket az adott ország a saját társadalombiztosítása keretében nyújt állampolgárainak. Az EEK nem tartalmazza a poggyászbiztosítási, jogvédelmi, felelősségbiztosítási fedezeteket, valamint az olyan szolgáltatásokat sem, mint kinti orvosi ellátásunk vagy egy esetlegesen szükségessé váló hazaszállítás megszervezése. Mindezeket egy átlagosnak mondható, Európán belül napi néhány száz forintért már megvásárolható utasbiztosítás azonban magában foglalja. (Az utasbiztosítás díja az utazás összes költségéhez képest alacsony. Számoljunk utána, mennyit ér a biztonságunk. Külföldre utazáskor az általában több százezer forintos összköltség mellett kiadásaink 2-5%-ért már megvehetjük az utasbiztosításunkat. Továbbá egy kiegészítő gépjármű asszisztencia szolgáltatással arra az esetre is fel tudunk készülni, ha járművünk cserbenhagy minket az európai utakon.)

A különböző szintű, s az utazás céljához igazodó szolgáltatások megválasztásával az egyéni igényekre szabottan tudjuk magunknak és családunknak biztosítani a széleskörű védelmet külföldi nyaralásunk idején. Ehhez azonban az is kell, hogy tisztában legyünk azzal, mely kockázatokra és milyen összeghatárokig vállal a biztosító fizetési kötelezettséget és mire nem vonatkozik a kockázatviselése. Mindez nem igényel sok időt és hosszas előkészületeket, hiszen az utasbiztosítást okostelefonon, interneten, de akár bankjegy-automatákon keresztül is meg lehet venni – sőt, ezen szerződések közel háromnegyedét már ma is elektronikus csatornákon keresztül kötik a tavalyi adatok szerint 12,5 milliárd forintos piacon.

A biztosítók és a GDPR


A biztosítók és a GDPR

2018.05.25.

Május 25 után Magyarországon is kötelező lesz alkalmazni az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletét (GDPR), amely – tekintettel arra, hogy az adatkezelők többségét érinti – a biztosítási szférában is változásokat hoz. Az új szabályozás egész Európában erősebb jogosítványokat ad az ügyfeleknek, hogy maguk rendelkezzenek adataikkal, hívja fel a figyelmet a nemzetközi képviseleti szervezet tájékoztatójával összhangban a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Számos előadás és tájékoztató előzte meg a május 25-én életbe lépő új Európai Uniós szabályozást, amely szigorítja a vállalatok ügyfél adatainak tárolását és felhasználását. Az új általános adatvédelmi rendelet mindenkire vonatkozik, aki személyes adatokat kezel, és ezt a tevékenységet Európán belül végzi. Ennek értelmében a GDPR mindenkit érint, a biztosítási szektorra pedig különösen nagy hatással van, hiszen a piaci szereplők jelentős adatvagyonnal rendelkeznek. A szabályozási rendszer felépítése igen összetett, a rendelet be nem tartása ugyanakkor komoly anyagi következményekkel is járhat. Az európai biztosítók legfontosabb képviseleti szervezete, az Insurance Europe néhány pontban összefoglalta a biztosítóknak az új szabályozással kapcsolatos legfőbb kötelezettségeit, amelyek némelyikével az ügyfeleknek sem árt tisztában lenniük. (A részletes angol nyelvű tájékoztatás ezen a linken érhető el, a magyar nyelvű piktogramos infografika pedig megtalálható a MABISZ Facebook oldalán.)

A GDPR érvénybe lépésével a biztosítóknak a szabályozásban foglalt elvárások szerint kell kezelniük az ügyféladatokat, amelyek között bizonyos személyes adatok (pl. az ügyfél egészségi állapota) különleges adatnak számítanak. Ezek kezeléséhez az ügyfél előzetes hozzájárulása szükséges. Ugyanakkor a hazai gyakorlatban ez nem jelent lényegi változást, mivel ezt a magyar szabályozás már eddig is előírta a biztosítók számára.

A GDPR erősebb jogosítványokat ad az ügyfeleknek az adataikkal való rendelkezés vonatkozásában is. Ez azt jelenti, hogy például az ügyfél a hozzájárulásával kezelt adatairól tájékoztatást kérhet biztosítójától, és jogosult kérni azok más társaság részére való továbbítását is.

Ugyancsak elengedhetetlen megvizsgálni, hogy egy tevékenység során a biztosító által igénybe vett megbízott (adatfeldolgozó) megfelelően alkalmazza-e az ügyféladatok kezelésére vonatkozó szabályozást, a rendelet erre vonatkozóan is számos garanciát tartalmaz.

A biztosítók fő tevékenységük kapcsán jellemző módon nyomon követik magánszemélyek adatait, illetve bizonyos termékek esetében szükségszerű a különleges személyes adatok tömeges kezelése is. Ilyen esetben jogszabályi elvárás egy adatvédelmi tisztviselő kijelölése, aki hivatalból biztosítja a jogszabályoknak megfelelő adatkezelést.

A GDPR előírja azt is, hogy ha ügyfelek személyes adatai törvénytelen módon vagy más okból illetéktelen kezekbe kerülnek, esetleg átmenetileg nem elérhetőek vagy megváltoztak a tárolás során, úgy 72 órán belül értesíteni kell a felügyeleti hatóságot. A rendelet ezen kívül szigorú előírásokat tartalmaz az EU-n kívülre, harmadik országokba történő adattovábbításokra vonatkozóan is.