Ennek fedezetéből a biztosító várhatóan ki tudja fizetni a jövőben esedékessé váló minden – az addigi szerződéseiből eredő – biztosítási kötelezettségét.

A biztosító ez alapján határozza meg a rendelkezésére álló eszközök (például kötvények, részvények) értékét. A Szolvencia II rendszer hatálybalépésével a fő értékelési elv a „piaci érték”, amely azt mutatja meg, hogy az adott eszközt mennyiért lehetne értékesíteni a pénzügyi piacon, de emellett a számviteli rendszer is érvényben maradt (könyvelési és adószabályok miatt), melyek más értékelési elveket rögzítenek.

Jogszabály által meghatározott kiemelt tevékenységi körök, amelyek ellátásáról az ügyfelek védelme és a megbízható működés érdekében a biztosítónak gondoskodnia kell. Ezek a feladatkörök a következőek: aktuáriusi, megfelelőségi, kockázatkezelési és belső ellenőrzési feladatkör.

A figyelembe vehető szavatolótőke és szavatolótőke-szükséglet hányadosa, amely azt mutatja meg, hogy a biztosító rendelkezik-e elegendő tőkével. Szavatolótőke-aránynak vagy szolvencia-hányadosnak is nevezik. Legalább 100%-ot el kell érnie.

A Szolvencia II rendszerében rögzített értékelési elvek összessége, melynek fő célja annak mérése, hogy a biztosító a következő egy évben megtartja-e fizetőképességét.

A biztosító azon jogszabályi követelményekkel összhangban lévő belső szabályrendszere, amelyik alapján a biztosító az üzleti döntéseit meghozza.

A biztosító kockázatait leíró struktúra, amely alapján a biztosító elemzi a kockázatait és dönt a kezelésükről. Ilyen lehet például viszontbiztosítási szerződés vásárlása, mellyel a biztosítási kockázatait tudja a biztosító csökkenteni.

Az a tevékenység, amely alapján a biztosító felméri az üzletmenetéből fakadó kockázatokat és úgy alakítja a belső folyamatait, hogy ezek a kockázatok az általa elfogadható és vállalható szintet ne haladják meg.

Az a tevékenység, amely alapján a biztosító felméri az üzletmenetéből fakadó kockázatokat és úgy alakítja a belső folyamatait, hogy ezek a kockázatok az általa elfogadható és vállalható szintet ne haladják meg.

Jogszabályban előírt tőkekövetelmény, amelynek megsértése esetén pénzügyi tervet kell készíteni, és azt a felügyeleti hatósággal engedélyeztetni kell.

Jogszabályban definiált követelményrendszer a befektetések kezelésére vonatkozóan. E szerint a befektetéseken keresztül a biztosító csak olyan kockázatokat vállal, amelyet megfelelően tud azonosítani, felmérni, figyelemmel kísérni, kezelni, ellenőrizni és jelenteni, illetve megfelelően figyelembe tudja venni általános szavatolótőke- megfelelési igénye értékelésekor.

A biztosító azon, jogszabályban előírt belső folyamatainak és szabályzatinak összessége, amely keretében felméri a jelenlegi és jövőbeli kockázatait, illetve meghatározza a biztosító kockázati profilját. Egyik eredménye az ún. általános szavatolótőke-megfelelési igény. Angol betűszóval ORSA.

A jogszabályokban előírt követelmények a biztosítót ténylegesen irányítók szakmai felkészültségének biztosítására.

A saját tőkének a jogszabályokban meghatározott része (ld. még figyelembe vehető szavatoló tőke)

Ennek a pénzösszegnek a megkövetelése azt biztosítja, hogy a biztosító egy éven belül fél százaléknál kisebb valószínűséggel kerül fizetésképtelen helyzetbe. A fedezésére szolgáló figyelembe vehető szavatoló tőkéből a biztosító még akkor is teljesíteni tudja biztosítási szerződéseiből eredő fizetési kötelezettségeit, ha a jövő nem úgy alakul, ahogy tervezte a biztosítástechnikai tartalékok képzésekor (azaz ahogy múltbeli tapasztalatai alapján várható lett volna).

A biztosító azon belső folyamata, amely keretében a rendelkezésre álló tőkét kezeli, figyelembe véve azok minőségi osztályait, lejárati szerkezetét, a szavatolótőke-szükségletet, illetve az ezekre vonatkozó jogszabályi követelményeket is.

Az a törvényileg meghatározott pénzösszeg, mellyel – a művelt ágazatoktól függően – a biztosítónak mindenképp rendelkeznie kell a biztosítástechnikai tartalékain kívül.

A biztosítónak saját kockázat- és szavatolótőke megfelelési rendszere részeként ki kell egészítenie a törvényben előírt tőkeszükségletét, ha olyan lényeges és számszerűsíthető kockázatokat is vállal, melyek kezeléséről máshogy nem gondoskodik (például ilyen lehet a likviditási kockázat). A biztosítóknak a saját kockázatok méréséről is évente benyújtandó jelentésben kell beszámolniuk (ez az – angol betűszó alapján – ORSA jelentés).

Az új EU rendelet szerint a szavatoló tőke része, mely a biztosítói mérleg felülről (összes eszköz együttes értéke) és alulról (bizonyos nevesített kötelezettségoldali mérlegelemek, pl. biztosítástechnikai tartalék, saját részvények, várható osztalékfizetés) való megközelítése közti különbségből adódik, a biztosító tőkéjének része.

lásd kiigazítások

lásd biztosítástechnikai tartalékok

Fő feladata a felügyeleti szervezet (MNB) részére adott jelentések és adatszolgáltatások tartalmi helyességének és teljességének ellenőrzése, a biztosító belső szabályrendszerének és működésének vizsgálatával. Célkitűzése, hogy független értékelést nyújtson a belső kontrollok felépítéséről és hatékonyságáról (harmadik védelmi vonal). Javaslatokat tesz a vezetőség részére a szervezeti kontrollkörnyezeti megoldások, a kockázati lefedettség javítása érdekében. A biztosítók felügyelő bizottságának jelent, így biztosított a menedzsmenttől való függetlensége.

A biztosítási szerződésekhez köthető kockázat, mely abból fakadhat, hogy a jövőbeli események eltérhetnek a feltételezésektől.(például díj és tartalékkockázat, halandósági kockázat, törlés kockázat, katasztrófa kockázat).

Az az összeg, melyet a biztosító fizetne egy másik biztosítónak, ha a biztosítási kötelezettségeit az azonnal átvenné tőle, ún. átruházási értéken. Értékét vagy a legjobb becslés és kockázati ráhagyás összegeként vagy egészben történő számítással kell meghatározni.

A standard formula meghatározott részeinél (biztosítási kockázatoknál) saját paramétereket is alkalmazhat a biztosító, ha azokkal bizonyíthatóan jobban le tudja írni kockázatait, mint a szabályozásban előírt paraméterekkel. Alkalmazásuk felügyeleti engedélyhez kötött.

lásd standard formula

A biztosító a biztosítástechnikai tartalékok értékét bizonyos helyettesítő pénzügyi eszközök piaci ára alapján határozza meg. (Alkalmazásuk leginkább az úgynevezett „indexhez vagy befektetési egységekhez kötött” életbiztosítások esetén képzelhető el, Magyarországon e módszer alkalmazása ritka.)

A minimális tőkeszükséglet meghatározásához használt fogalom, melynek biztonsági szerepe nincs, csupán az élet és nem-élet ágazatok együttes művelésére engedéllyel rendelkező biztosítóknál segíti a tőkeszükségletek ágankénti szétválasztását, illetve meghatározását.

Minden vállalkozásnak vagy vállalatnak szüksége van bizonyos időszakonként mérleg készítésére, azaz eszközeinek, illetve kötelezettségeinek/forrásainak számba vételére. A számbavétel sokféle elv alapján történhet (névérték, bekerülési érték, amortizált érték, stb.). Az új szabályrendszer (Szolvencia II) szerint a biztosítóknak „piaci értéken” kell eszközeiket értékelniük, azaz olyan értéken kell a mérlegben szerepelniük az eszközöknek, melyen azt egy megfelelő piacon értékesíteni lehetne.

A biztosító piaci értéken meghatározott eszközeinek és kötelezettségeinek különbsége. Ez a többlet a biztosítóé, mely (bizonyos megszorításokkal) a minimális tőkeszükséglet, illetve a szavatolótőke-szükséglet fedezésére szolgál.

Jogszabály által meghatározott kiemelt tevékenységi körök, amelyek ellátásáról az ügyfelek védelme és a megbízható működés érdekében a biztosítónak gondoskodnia kell. Ezek a feladatkörök a következőek: aktuáriusi, megfelelősségi, kockázatkezelési és belső ellenőrzési feladatkör.

A figyelembe vehető szavatoló tőke és szavatolótőke-szükséglet hányadosa, amely megmutatja, hogy a biztosító rendelkezik-e elegendő tőkével. Szavatolótőke-aránynak vagy szolvencia-hányadosnak is nevezik. 100%-nál kisebb arány esetén a biztosító inszolvens, és a felügyeleti hatóság beavatkozása szükséges.

A szavatoló tőke azon része, mely a tőkeszükségletek fedezésére szolgálhat, bizonyos eszközminőségi kritériumok és mennyiségi arányok megtartása mellett.

A biztosító vezetéséért végső felelősséget vállaló személyek, illetve szervezeti egységek összessége. Minden feladatkör az igazgatási, irányító vagy felügyelő testület végső felelőssége alatt működik, és annak számol be, valamint – amikor szükséges – együttműködik a többi feladatkörrel azok feladatainak elvégzésében.

lásd kiigazítások

A biztosító azon jogszabályi követelményekkel összhangban lévő belső szabályrendszere, ami alapján üzleti döntéseit meghozza.

A jogszabályokban előírt szabályzat, amelyben a biztosító rögzíti a juttatások és bérek meghatározásának rendszerét és elveit.

A biztosító aktuáriusai által, a már megtörtént károk elemzésére használt adatstruktúra múltbeli adatokról (például kárkifizetésekről), amely alapján meghatározható a biztosító várható, jövőbeli kötelezettsége. Fő célja, hogy a biztosító megbecsülhesse, hogy az eltelt idő függvényében mennyi a bejelentett károk aránya az összes káréhoz képest.

A biztosító jövőbeni kötelezettségeinek legjobb becslését bizonyos körülmények fennállása esetén módosíthatja, és ezzel a biztosítástechnikai tartalékait csökkentheti. Ilyen körülmények lehetnek:

• a biztosító a jövőben jól rögzített kötelezettségekkel rendelkezik, melyek piaci értéke ingadozóbb, mint ahogy azt a kötelezettség indokolja – ilyenkor volatilitási kiigazítást alkalmazhat;
• a biztosító a jövőben jól becsülhető kötelezettségekkel rendelkezik, melyekhez pontosan illeszkedő eszközöket is ki tud jelölni, és ezeket elkülönítetten kezeli – ilyenkor, előzetes felügyeleti engedéllyel, illeszkedési kiigazítást alkalmazhat;
• ha az új (Szolvencia II) rendszerre való átállás abból eredően mutatná fizetőképtelennek a biztosítót, hogy bizonyos szerződései esetén az eddigi értékelési módból adódó tartalékainál magasabb biztosítástechnikai tartalékot kellene képeznie, akkor az új rendszerre való fokozatos átállás érdekében a biztosító bizonyos átmeneti kiigazításokat alkalmazhat.

A biztosító kockázatait leíró struktúra, amely alapján a biztosító dönt azok kezeléséről. Ilyen lehet például viszontbiztosítási szerződés vásárlása, mellyel a biztosítási kockázatait tudja a biztosító csökkenteni.

A biztosítástechnikai tartalék legjobb becslés feletti része, mely biztosítási tevékenység folyatatásához szükséges tőke tartásának a költsége.

A biztosító felméri az üzletmenetéből fakadó kockázatokat és úgy alakítja a belső folyamatait, hogy azok az általa elfogadható és vállalható szintet ne haladják meg.

A biztosító összes biztosítási kötelezettségének jelenértéke, a valóságot legjobban tükröző feltételezések mellett. Ennek számításakor a biztosító modellezi a jövőbeni biztosítási eseményeket, és kiszámolja, hogy mennyi pénzre van szükség ahhoz, hogy szerződéseiben vállalt kötelezettségeit teljesíteni tudja.

A likviditási kockázat annak a kockázatát jelenti, hogy a biztosító nem rendelkezik elegendő likvid eszközzel ahhoz, hogy időben teljesítse esedékessé váló fizetési kötelezettségeit. A likviditás tehát az eszközök, befektetések elérhetőségét jelenti, illetve azt a bizonytalanságot, hogy jelentősebb veszteségek nélkül időben felszabadíthatóak-e a fizetési kötelezettségek teljesítéséhez.

A megfelelőségi feladatkör tevékenységének célja annak biztosítása, hogy a biztosító mindenkor megfeleljen a tevékenységére és működésére vonatkozó jogszabályoknak, és belső szabályzatai összhangban legyenek a jogszabályi rendelkezésekkel. A megfelelőségi vezető ezen terület vezetője.

A jogszabályban előírt tőkekövetelmény, amelynek fedezéséről a biztosítónak mindenképp gondoskodnia kell. Meghatározás úgynevezett lineáris formulával történik, mely igazodik a biztosító tevékenységéhez, de az abszolút alsó korlátot akkor is el kell érnie, ha a számolásból ennél kisebb összeg adódna. Ha biztosító nem rendelkezik a minimális tőkeszükséglet fedezésére elegendő figyelembe vehető szavatoló tőkével, akkor pénzügyi tervet kell benyújtania és engedélyeztetnie.

A nem megfelelő vagy meghiúsult belső folyamatokból, az alkalmazott emberi erőforrásból vagy rendszerekből, illetve külső eseményekből eredő kockázat (például különféle visszaélések vagy az IT rendszerek hibás működése miatt keletkező esetleges veszteségek).

A biztosító azon kockázata, amely a viszontbiztosítók és egyéb üzleti partnerek (pl. bankok, ügynökök) esetleges fizetőképtelenségéből fakadhat.

Egy adott eszközhöz vagy kötelezettséghez kapcsolódó jövőbeli ki- és befizetések összessége időrendben.

Egy adott eszköz (vagy kötelezettség) azon értéke, amelyen a biztosító értékesíteni tudná azt.

A piaci környezet megváltozásából eredő kockázat, ami a biztosító saját tőkéjét kedvezőtlenül érinti, például egy hirtelen részvénypiaci áresés.Ł

Jogszabályban definiált követelményrendszer a befektetések kezelésére vonatkozóan. Eszerint a befektetéseken keresztül a biztosító csak olyan kockázatokat vállalhat, amelyet megfelelően tud azonosítani, felmérni, figyelemmel kísérni, kezelni, ellenőrizni és jelenteni, illetve megfelelően figyelembe tudja venni általános szavatolótőke- megfelelési igénye értékelésekor.

A biztosító azon belső folyamatainak és szabályzatainak összessége, amely keretében felméri a jelenlegi és jövőbeli kockázatait, illetve meghatározza kockázati profilját. Egyik eredménye az ún. általános szavatolótőke-megfelelési igény. Angol betűszóval ORSA.

Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének bizonyos jogszabályban meghatározott tőkeelemekkel csökkentett része.

Az EU rendeletében részletesen leírt számolási folyamat, melynek eredménye megadja a biztosító szavatolótőke-szükségletét. A standard formula 4 kockázatra (piaci-, biztosítási-, partner nem-teljesítési- valamint működési kockázatra) adja meg a számolási eljárást, valamint ezek összesítési módszerét. A kockázatok tőkeszükségletének összegénél a teljes szavatolótőke-szükséglet alacsonyabb az úgynevezett diverzifikáció miatt, ugyanis a kockázatok együttes hatása kisebb lehet a külön-külön hatások összegénél.

A eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének jogszabályokban meghatározott része. Nem részei a szavatoló tőkének például a jövőbeli várható osztalékok, kifizetések és díjak (ld. még figyelembe vehető szavatoló tőke).

A biztosítóknak bizonyos időszakonként ellenőrizniük kell, hogy teljesítik-e és várhatóan a továbbiakban is teljesíteni fogják-e a Szolvencia II szerinti mennyiségi követelményeket, azaz értékelniük kell az eszközök kötelezettségek feletti többletét, és hogy abból mennyi a figyelembe vehető szavatoló tőke.

Ennek a pénzösszegnek a megkövetelése azt biztosítja, hogy a biztosító egy éven belül fél százaléknál kisebb valószínűséggel kerül fizetésképtelen helyzetbe. Meghatározása standard formulával vagy belső modellel, esetleg a kettő kombinációjával történhet. A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelést a szolvencia hányados méri.

A biztosítási szerződéshez kapcsolódó azon jövőbeli időpont, ameddig a pénzáramokat a biztosító értékeléskor, illetve a szavatolótőke-szükséglet számításakor figyelembe veheti.

A saját tőke elemeinek ún. minőségi osztályokba történő sorolása. Az alacsonyabb minőségű tőkeelem kisebb részben használható szavatolótőke-szükséglet fedezésére.

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet hányadosa, amely megmutatja, hogy elegendő-e biztosító tőkéje a biztonságos működéshez. A mutatónak folyamatosan 100%-nál nagyobbnak kell lennie. E szabály megsértését két napon belül jelenteni kell az MNB-nek, és két hónapon belül helyreállítási tervet is be kell nyújtani engedélyeztetésre.

Speciális esetekben a felügyelő hatóság (MNB) előírhatja a biztosítóknak, hogy a biztosító által meghatározott szavatolótőke-szükségleten felül több tőkét tartson.

A rendelkezésre álló tőke kezelésének belső folyamata figyelembe véve azok minőségi osztályait, lejárati szerkezetét, a szavatolótőke-szükségletet, illetve az ezekre vonatkozó jogszabályi követelményeket is.

Biztosítási matematikus, fő feladata a biztosítástechnikai tartalékok meghatározása. Részt vesz a biztosítási kockázatok számszerűsítésében, és gondoskodik a biztosítási díjak megfelelőségéről.

Felméri a biztosító összes felmerülő kockázatát, és gondoskodik azok kezeléséről, illetve csökkentéséről, amennyiben a biztosító szükségesnek ítéli meg. Működteti a biztosító saját kockázat- és szolvenciaértékelési rendszerét.

lásd ásd kiigazítások