Megjelent a Biztosítás és Kockázat legfrissebb száma


Megjelent a Biztosítás és Kockázat legfrissebb száma

2016.12.20.

A Magyar Biztosítók Szövegsége (MABISZ) tudományos folyóiratának idei negyedik, decemberi száma immáron elérhető a szövetség hivatalos honlapján. A kiadványban négy tanulmány és egy interjú kapott helyet. A tanulmányok olyan aktuális témákkal foglalkoznak, mint a klímaváltozás hatása a biztosítási piacokra vagy az életbiztosítási piacon jelentős változásokat hozó, „etikus koncepció”.

Az elmúlt évtizedek talán legátfogóbb változását hozhatja az életbiztosítási piacon az etikus koncepció mentén kialakított szabályozási rendszer – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a biztosítási szakma szakértőinek közös tanulmányából. A rendszer célja az ügyfélbizalom növelése és a hosszú távú fenntarthatóság erősítése a biztosítási piacon. Ennek érdekében 2015-2016-ban az MNB, az NGM és a MABISZ közösen alakította ki a megtakarítási jellegű életbiztosítások új keretrendszerét.

A Pandurics Anett, Szalai Péter és Tóth Krisztián nevével fémjegyzett tanulmány, „A klímaváltozás hatásai a magyar lakásbiztosítási piacra” címet viseli. A tanulmány kitér a magyar lakás- és lakásbiztosítási piac helyzetére a klímaváltozás kapcsán felmerülő kérdésekkel tárgyalása mellett a klímaváltozás globális kezelésére, a magyarországi szerepvállalásra is kitér a tanulmány. A tudományos igényű írás olyan, nálunk kevéssé ismert területekre kalauzolja az olvasót, mint például a klímaváltozásnak különösen kitett Florida által alkalmazott lehetséges megoldások.

A korábbi számokhoz hasonlóan az idei utolsó számban is helyett kapott egy biztosításmatematikai cikk. Tompa Krisztina Zsuzsa a Biztosítás és Kockázat 2016 júniusában meghirdetett pályázatának díjazott szerzője. A szerző tanulmányában a díjmentes leszállítás – díjmentesítési opció – piaci értékének alakulását vizsgálja a hagyományos életbiztosítási termékek esetében.

Horváth András és Paulovits Márton, a Deloitte munkatársai a Deloitte tavaly fiatalon elhunyt partnere, Szép Péter – a Biztosítás és Kockázat szerkesztő bizottságának volt taga – nevéhez köthető Biztosítási Indexet, annak eredményeit elemzi. A 2015-ben létrehozott Biztosítási Index reprezentatív kutatás keretében, komplex kérdőíves módszerrel vizsgálja a lakosság biztosításokkal kapcsolatos attitűdjeit. A tanulmány kitekintést ad az európai biztosítási piacokra, bemutatja és elemzi az egyes országokban jellemző GDP-arányos biztosítási díjak mértékét. A tanulmányból megdöbbentő különbségek derülnek ki az egyes európai országok biztosítási piacaival kapcsolatosan. Finnországban például 4300 eurót költenek egy évben a lakosok biztosításra, ugyanakkor Romániában ennek negyvenötöd (!) részét, mindössze 97 eurót fejenként. A szerzők arra is rámutatnak, hogy a magyarországi, éves szinten 273 euró, amely összeget a hazai lakosság biztosításra költ, jócskán elmarad a visegrádi országok átlagos, 410 eurós szintjétől.

A kiadvány kerekasztal-beszélgetést közöl az újkori magyar biztosításügy három kiemelkedő szakemberének részvételével, Asztalos Lászlóval, az Állami Biztosításfelügyelet egykori elnökével, Kepecs Gáborral, az egykori ÁB-Aegon vezérigazgatójával és Trunkó Barnabással, a Magyar Biztosítók Szövetségének korábbi főtitkárával. A beszélgetés apropóját az adja, hogy idén kerek évfordulót ünnepel a biztosítási szakma: 30 éve annak, hogy megszűnt a több évtizedes biztosítási monopólium Magyarországon.

A folyóirat letölthető a következő linkről:

https://www.mabisz.hu/hu/esemenyekpublikaciok/679-biztositas-es-kockazat-3-4.html

Az ünnepek alatt jelentősen megnő a lakásbetörések száma


Az ünnepek alatt jelentősen megnő a lakásbetörések száma

2016.12.21.

A közeledő ünnepek különösen veszélyes időszak a betöréses lopások szempontjából, hiszen az ünnepek alatt nagyon sokan indulnak útnak a rokonokhoz, és akár hosszabb ideig is őrizetlenül hagyják otthonukat. Egy nem megfelelő zárral ellátott ajtót pedig mindössze 15 másodperc alatt ki tudnak nyitni a betörők – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A biztosítók tapasztalatai szerint a nyári időszak mellett a karácsonyi ünnepek idején a leggyakoribbak a betöréses lopások. Az ünnepek előtti sürgés-forgásban, vagy akár az ünnepek alatt, a munkaszüneti napokat kihasználva egy rövidebb utazás idején könnyű célpontot jelenthetnek a betörőknek a magára hagyott ingatlanok. Az illetéktelen behatolók leggyakrabban az ékszereket, illetve a készpénzt, valamint az olyan műszaki cikkeket, mint a laptop, a fényképezőgép és a mobiltelefon viszik magukkal.

Egy zárt, de gyengébb minőségű zárral ellátott ajtót nagyjából 15 másodpercbe telik kinyitni. Emellett még számos módja lehet a betörésnek, mint például az ablakok, erkélyajtók befeszítése, a hengerzár-törés, a zár felfúrása, vagy extrémebb esetekben a fal-, vagy tető kibontása – mondta el Deliága Judit, a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke.

Egy átlagos méretű lakásra akár már havi pár ezer forintos díjjal köthető lakásbiztosítás, azonban előfordulhat, hogy ezek a biztosítások nem minden esetben térítenek betöréses lopás esetén. Ezért, ha valaki a betörés ellen is biztosítani szeretné otthonát, akkor érdemes a biztosítás megválasztásakor erre is figyelemmel lennie. Korántsem mindegy tovább, hogy milyen zárszerkezetekkel, nyílászárókkal vagy bejárati ajtóval felszerelt az ingatlan. Jóllehet a biztosítók csak minimális mechanikai védelmi kritériumokat írnak elő a lakásbiztosítási szerződések létrejöttekor, azonban magasabb szintű mechanikai és elektronikai védelmi berendezésekhez magasabb kártérítési limitek tartoznak.

„Nem könnyű feladat eligazodni a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó különböző vagyonvédelmi, biztonságtechnikai, és betörésvédelmi ismeretek között, ezért is állította össze a MABISZ Lakásbiztosítási és Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottsága a saját betörésvédelmi tájékoztatóját, amely bárki számára elérhető a szövetség honlapján” – tette hozzá Deliága Judit. „Teljes körű, 100 százalékos védelem nem létezik, de a megelőző lépéseket meg lehet és meg kell tenni.”

A biztosítás megkötése és a mechanikai védelmek beszerelése mellett az alábbi pár általános megelőzési intézkedést mindenkinek ajánlott bertatania az otthona védelme érdekében:

  • Indulás előtt mindenképp meg kell győződni arról, hogy az ajtók és ablakok zárva vannak-e, és a könnyen mozdítható értéktárgyak pedig el vannak-e zárva.
  • Fontos, hogy a betörők ne vegyék észre a lakás elhagyatottságát. Szomszéd, hozzátartozó időnként ellenőrízze, hogy minden rendben van-e a lakással és űrítse a postaládát.
  • Ne tudja idegen, és ne legyen látható a közösségi portálokon sem, hogy a lakás üresen áll.

Egy az Országos Kriminológiai Intézet által készített kutatásban 139, betörés miatt börtönbüntetésre ítélt fogvatartottat kérdeztek meg a „betörési szokások”-ról, illetve arról, hogy milyen szempontok alapján választották ki az ingatlant. A kiválasztási szempontoknál a befolyásoló tényezők között szerepel a szemtanúk esetleges felbukkanásának lehetősége, a riasztó, a rács, valamint a megfigyelési eszközök megléte, az ingatlan minősége és a könnyű ki- és bejutás lehetősége.

A biztosítók szombat óta kapcsolatban állnak a veronai buszbaleset érintetteivel


A biztosítók szombat óta kapcsolatban állnak a veronai buszbaleset érintetteivel

2017.01.24.

A biztosító társaságok már a hét végén felvették a kapcsolatot a tragikus veronai buszbalesetben érintettekkel, a magyar hatóságokkal, és elindították a kárrendezési folyamatot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az egész országot megrázó, tragikus veronai buszbalesettel kapcsolatos hatósági ügyintézést és a sérültek hazaszállítását az Országos Mentőszolgálat, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium intézi.

A balesetet szenvedett utasok és a gépjármű biztosítói szombat óta folyamatosan kapcsolatban állnak ezen szervezetekkel, továbbá felvették a kapcsolatot az érintett iskola vezetőjével, és folyamatosan veszik fel a kapcsolatot a baleset sérültjeivel és az áldozatok családjaival, hogy minél gyorsabban, minden segítséget megadhassanak számukra.

A biztosítók mély együttérzésüket fejezték ki és fejezik ki ezúton is a tragédiában érintett családoknak, és mihamarabbi felépülést kívánnak a baleset sérültjeinek.

A biztosító társaságoknak a helyzet kezelésekor, az információk nyilvánosságra hozatalakor mindenekelőtt a balesetben érintettek érdekeit kell szem előtt tartaniuk, és emellett meg kell felelniük a biztosítási titokra vonatkozó jogszabályi előírásoknak is.

Biztató növekedés a biztosítási piacon


Biztató növekedés a biztosítási piacon

2017.04.05.

2016-ban több mint 5 százalékkal bővült a hazai biztosítási piac, a díjbevétel az egy évvel korábbi 875,8 milliárd forintról 920,6 milliárd forintra emelkedett – tette közzé a tavalyi előzetes adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán.

A két nagy ágazat, az élet- és a nem életbiztosítási ágazat közül a nem életbiztosítási ág bővült erősebben 2016-ban: a nem életbiztosítási ágazat díjbevétele 8,1 százalékkal, az életbiztosítási ágazaté 3,3 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A teljes díjbevétel 49,5 százaléka az élet-, 50,5 százaléka a nem életbiztosítási szerződésekre folyt be.

Az életbiztosítási piac növekedése elsősorban a nyugdíjbiztosításoknak volt köszönhető, a bővülés egy év alatt meghaladta az 50 százalékot. A teljes életbiztosítási piaci díjbevétel 9,7 százalékát 2016 végén már a nyugdíjbiztosítások adták.

„Örvendetes a biztosítási piac bővülése és az a tény, hogy a hazai lakosság tudatosabb, felismeri a hosszú távú öngondoskodás fontosságát, ami a nyugdíjbiztosítások növekedésében is megmutatkozik” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. A személyi jövedelemadókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosítási szerződések díjbevétele 2016-ban meghaladta a 44 milliárd forintot. Az állomány három év alatt, 2014. január 1-je óta – az szja-kedvezmény bevezetése óta – épült ki. Az egy szerződésre jutó éves átlagdíj 2016-ban meghaladta a 212 ezer forintot, amellyel a futamidő végére már valóban érdemi nyugdíj-kiegészítéshez juttathatnak a biztosítást kötők.

A nem életbiztosítási üzletágak közül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetében a szerződések darabszáma közel 260 ezer darabbal, a 2015. év végi 4,6 millióról 4,85 millióra nőtt. A kgfb- átlagdíjak 17 százalékkal emelkedtek, így az éves átlagdíj 2016 végére elérte a 28 ezer forintot. A tehergépjárművek esetében erőteljesebb, a személygépjárműveknél alacsonyabb átlagdíj-emelkedés volt tapasztalható. Ugyanakkor a 28 ezer forintos éves átlagdíj alig több, mint 90 euro, így továbbra is Magyarországon a legalacsonyabbak a kgfb-átlagdíjak az Európai Unióban.

A másik nagy gépjármű-biztosítási üzletág, a casco 2016-ban 4 százalékkal – 32 ezer darab szerződéssel – bővült, így a szerződésszám év végén meghaladta a 853 ezret. A növekedés alatta maradt a kgfb-szerződések esetében tapasztalt szerződésszámemelkedésnek, feltételezhető ugyanis, hogy az újautó-értékesítés mellett a használtgépjármű-kereskedelem is fellendült, s a használt autókra általában nem, vagy legalábbis ritkábban kötnek casco-biztosítást tulajdonosaik. A casco-biztosítások éves átlagdíja 2016-ban 2,9 százalékkal, a 2015 év végi 81 528 forintról 83 855 forintra emelkedett.

A hosszú hétvégéken több a lakásbetörés


A hosszú hétvégéken több a lakásbetörés

2017.04.10.

A húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak, és akár több napra is őrizetlenül hagyják otthonukat. A nyári nyaralási időszak mellett a hosszú hétvégéken emelkedik a lakásbetörések száma. A legveszélyeztetettebb terület a középmagyarországi régió és Budapest. A betörők leggyakrabban az ajtók-ablakok felfeszítésével jutnak be az ingatlanokba: egy nem megfelelő zárral ellátott ajtót mindössze 15 másodperc alatt képesek kinyitni – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A biztosítók tapasztalatai szerint a nyári időszakban és a hosszú hétvégék alatt a leggyakoribbak a betöréses lopások. A munkaszüneti napokat kihasználva, egy rövidebb utazás idején a nem megfelelően védett ingatlanok könnyű célpontot jelenthetnek a betörőknek. Az illetéktelen behatolók leggyakrabban ékszereket, készpénzt, műszaki cikkeket, laptopokat, fényképezőgépeket, mobiltelefonokat tulajdonítanak el az ingatlanokból.

Egy gyengébb minőségű zárral ellátott ajtót nagyjából 15 másodpercbe telik kinyitni egy „gyakorlott” betörőnek. Emellett még számos módja lehet a betörésnek: ablakok, erkélyajtók befeszítése, hengerzár-törés, zár felfúrás vagy extrémebb esetekben fal-, vagy tetőbontás.

Korántsem mindegy, hogy milyen zárszerkezetekkel, nyílászárókkal vagy bejárati ajtóval rendelkezik az ingatlan. A magasabb szintű mechanikai, elektronikai védelmi berendezések, riasztók megléte esetén magasabb kártérítési limiteket tartalmazó ingatlanbiztosítási szerződés köthető.

Egy átlagos méretű lakásra már 1-2-3 ezer forintos havi díjjal is köthető lakásbiztosítás, de előfordulhat, hogy ezek a biztosítások nem minden esetben térítenek betöréses lopás esetén. Ezért ha betörés ellen is biztosítani szeretnénk otthonunkat, akkor érdemes a biztosítás megválasztásakor erre is figyelemmel lenni. Nem könnyű feladat eligazodni a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó különböző vagyonvédelmi, biztonságtechnikai, és betörésvédelmi ismeretek között. A MABISZ Lakásbiztosítási és Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottsága Betörésvédelmi tájékoztatót állított össze, amely elérhető a szövetség honlapján.

Néhány általános megelőzési intézkedést mindenkinek ajánlatos betartania otthona védelme érdekében:

  • Indulás előtt mindenképpen győződjünk meg róla, hogy az ajtók és az ablakok zárva vannak.
  • Ha több napra elutazunk, érdemes szomszédot, rokont megkérni, hogy időnként ellenőrízze az ingatlant, űrítse ki a postaládát.
  • Semmiképpen se tegyük közhírré a közösségi portálokon, hogy nem tartózkodunk otthon, és a lakásunk üresen áll.

Egy, az Országos Kriminológiai Intézet (OKI) által készített kutatás során betörés miatt börtönbüntetésre ítélt fogvatartottakat kérdeztek meg arról, hogy milyen szempontok alapján választották ki az ingatlant. Az OKI tanulmánya szerint egy „átlagos” betörés időtartama legfeljebb 10-15 perc, s az elrettentő tényezők között első helyen szerepel a rács, a riasztó megléte, illetve a szemtanúk felbukkanásának lehetősége.

A MABISZ betörésvédelmi tájékoztatója a következő linken érhető el: https://mabisz.hu/images/stories/docs/betoresvedelem/betoresvedelmi-tajekoztato-20160608.pdf

Áprilisi tél: fél milliárd forintra becsülik a biztosított ingatlanokban esett kárt


Áprilisi tél: fél milliárd forintra becsülik a biztosított ingatlanokban esett kárt

2017.04.24.

A múlt heti extrém időjárás miatt hétfő reggelig közel 4 ezer lakossági ingatlanban esett kárt jelentett a lakosság a biztosító társaságoknál. A bejelentések lezárultával a károk darabszáma meghaladhatja a 6500-at, a kárérték pedig az 500 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hétfőn.

A kárbejelentések folyamatosan érkeznek a biztosítókhoz, hétfő reggelig közel 4 ezer bejelentés érkezett a társaságokhoz, ezek becsült értéke meghaladja a 300 millió forintot.

A legtöbb kárt a vihar, a felhőszakadás, a beázás – tető- és panelhézag-beázás -, valamint a hónyomás okozta, kisebb számban élelmiszerromlás miatt is jelentett károkat a lakosság.

A bejelentések területi megoszlását illetően több biztosítóhoz az ország egész területéről érkeztek jelzések, más társaságoknál a fővárosból, a Dunántúl területéről, Vas megyéből, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Heves megyéből jelezték a legtöbb káreseményt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ingatlanban átlagosan 80-85 ezer forint értékű kár keletkezett. A mai becslések szerint mintegy 6500 lakossági ingatlan sérülhetett meg kisebb-nagyobb mértékben a múlt heti, hirtelen jött télies időjárás következtében. A lakossági ingatlanokban esett károk becsült összege óvatos becslések szerint is meghaladhatja az 500 millió forintot.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 év végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a biztosítók. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással.

Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot 16 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük 37-féle típusú szerződés ma is köthető.

Biztonságtechnika


Biztonságtechnika

MABISZ Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság (VKB)

A Vagyonbiztosítási tagozaton belül szerveződött bizottság 1992-ben alakult. Célja az egyre nagyobb számban elérhetővé váló biztonságtechnikai berendezések, technikák megismerése, ezáltal a szerződéskötés és a kockázat kezelés szakmai támogatása.

  • A vagyonvédelmi kultúra fejlesztése, biztosítási szakemberek és az ügyfelek tájékoztatása;
  • korszerű és minőségi vagyonvédelmi eszközök minél szélesebb körben történő alkalmazásának elősegítése;
  • betöréses lopás és rablás kockázatok csökkentése, reális elbírálásuk támogatása, a károk megelőzése és enyhítése;
  • biztosítási tanácsadók, közvetítők munkájának egyszerűsítése és gyorsítása a szerződéskötés során.

Feladata a hazai, vagy külföldi gyártású vagyonvédelmi eszközök termék-megfelelőségi vizsgálata, majd ez alapján megfelelőségi kategóriákba sorolása.

A kategóriába sorolás kizárólag a tagbiztosítók felé címzett ajánlás, amely nem korlátozza a biztosítók szerződéskötési szabadságát, kockázatelbírálási önállóságát, és felelősségét. Semmiféle kötelezettséget nem ró a biztosítók ügyfeleire, sem a vagyonvédelmi eszközöket gyártó és forgalmazó vállalkozásokra. A termékek megfelelőségi vizsgálata, biztonsági kategóriába sorolása önkéntes, a bizottság csak olyan termékek esetében végzi el, amelyeknek gyártója vagy forgalmazója igényli azt.

Az ajánlással rendelkező termékek listája, és MABISZ besorolása nyilvános, bárki számára elérhető a http://www.pluto.hu/ honlapon.

A vizsgált fő biztonságtechnikai termék csoportok:

  • értéktárolók (bankjegykiadó automata, értékszállító eszközök, lemezszekrény, bútor-, fali-, padló-, tűzálló széf, páncélszekrény, trezorterem stb.)
  • mechanikai-fizikai védelem elemei (ablak, ajtó, lakat, portálelem, redőny, rács, panel, zár, vasalat, stb.)
  • biztonsági üvegek, fóliák (átlövésgátló-, áttörésbiztos-, dobásálló üvegszerkezetek, biztonsági fólia stb.)
  • elektronikai jelzőrendszerek elemei (behatolásjelző-, beléptető-, távfelügyeleti rendszerek, rendszer elemek)
  • videotechnikai eszközök (kamera, képátviteli eszköz, képrögzítő, monitor, multiplexer stb.)
Technikai követelményrendszer

A termék-megfelelőségi vizsgálatok a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által is elfogadott „Betöréses lopás- és rablásbiztosítás technikai feltételei (telephelyek és létesítmények, helyiségek őrzésének, vagyontárgyak tárolásának, szállításának szabályai)” dokumentumban foglalt vizsgálati módszerek és technikai paraméterek szerint történik. Az ajánlási rendszer kidolgozásakor mintaként szolgált a német VdS által alkalmazott vizsgálati és követelményrendszer, valamint az európai vagyonvédelmi szabványokban leírtak.

A dokumentum a fő biztonságtechnikai termék kategóriákban különböző védelmi osztályoknak megfelelő működési és technikai követelményeket határoz meg. A bizottság az ajánlási folyamat során a vizsgálatra beküldött termékek ezen követelményeknek való megfelelőségét vizsgálja.

MABISZ Termék-megfelelőségi ajánlás

A kategóriába sorolás a Betöréses lopás- és rablásbiztosítás technikai feltételeiben megfogalmazott kritériumok alapján, és a kár- és kriminalisztikai tapasztalatok figyelembevételével történik. A termékek és a megfelelőségi vizsgálatok (eredeti formájukban, vagy videofelvételen) a bizottság rendszeres időközönként összehívott ülésein kerülnek bemutatásra. A vizsgálati eredmények és a bizottsági ülésen elhangzott vélemények, állásfoglalások és döntések összegzéseként készül el a „MABISZ Termék-megfelelőségi ajánlás”.

A Termék-megfelelőségi ajánlás minimális tartalmi elemei:

  • nyilvántartási szám

  • a bizottsági ülés ideje, helye

  • az ajánlást kérő cég adatai

  • az ajánlott termékek megnevezése, típusa

  • az ajánlás alapjául szolgáló dokumentumok

  • a termékek MABISZ besorolása, a telepítés feltételei

  • telepítői nyilatkozat

  • az ajánlás érvényességi ideje

  • a bizottság tagjainak aláírása

Az ajánlás érvényességi ideje 5 év. Ennek elteltével az érvényesség megszűnik, a továbbiakban nem kerül meghosszabbításra. Az érvényesség 5. éve utáni lejártakor a terméket újra kell vizsgálni, ha ezt az arra jogosult igényli. Az újraajánlási eljárásra az új ajánlás feltételei vonatkoznak.

Jegyzék az ajánlott termékekről

Tartalmazza az ajánlással rendelkező termékek adatait és besorolását, gyártójuknak, forgalmazójuknak nevét, elérhetőségeit. Megtalálható a http://www.pluto.hu/ honlapon, havonta frissítve. A jegyzék elektronikus formában történő használatát keresőprogram segíti.

Ajánlott biztonságtechnikai besorolási kategóriák I. (mechanikai védelem elemei, biztonsági üveg, fólia)

Ajánlott biztonságtechnikai besorolási kategóriák II. (értéktárolók, elektronikai jelzőrendszerek, video megfigyelő rendszerek)

Biztonságtechnikai fogalomtár

Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat


Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat

A MABISZ által kiadott Lakásbiztosítási Standard Termékvázlathoz (továbbiakban Standard Termékvázlat) csatlakozott biztosítók elkötelezettek abban, hogy a lakásbiztosítási termékek összehasonlíthatósága és átláthatósága tekintetében a fogyasztók és a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) alapvető elvárásának megfeleljenek. A résztvevő társaságok ezért új lakásbiztosítási termékeiket a Szabályzat 2. sz. mellékletében található Standard Termékvázlat struktúrájában készítik el.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a biztosítók termékei a készítésük időpontjában hatályos Standard Termékvázlat struktúrájának alkalmazásával kerülnek összeállításra. Az egyes termékek szerkezete eszerint eltérhet egymástól.

A Standard Termékvázlat célja, hogy a lakásbiztosítási terméket kereső vagy azzal rendelkező fogyasztók számára transzparens, összehasonlítható legyen a résztvevő társaságok termékválasztéka. A részvevő társaságok kiemelt célja az ügyfélközpontú működés további erősítése.

A Magyar Nemzeti Bank 2019. november 20-án közzétette Pályázati kiírását a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás Pályázatra. A Pályázati kiírás szerint „A biztosító a terméket a Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat Szabályzat által előírt Standard Termékvázlat struktúrájában készíti el.” A fenti előírásnak való megfelelés céljából a Szabályzat kiegészült a 3. sz. melléklettel, mely kizárólag a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás esetén alkalmazandó Standard Termékvázlat.

Hatályos szabályzat:

Standard Termékvázlat – Hatályos 2020. 08.11. -től

Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat – MFO-ra is (hatályos: 2020.01.03-tól)

1. sz. melléklet: Csatlakozó nyilatkozat (a szabályzat 6. oldalával megegyező)

Korábbi hatályosságú szabályzatok:

Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat Szabályzata (hatályos: 2014.05.05-2020.01.02)

Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat Szabályzata (hatályos: 2013.03.26. – 2014.05.04.)

A Standard Termékvázlat hatálybalépésére vonatkozó előírásokra tekintettel (lásd Szabályzat VII. pont) jelenleg még nincs minden csatlakozó biztosítónak olyan terméke, amely már a Standard Termékvázlat alkalmazásával készült.

Az alábbi listában a biztosítók nevére kattintva megtekinthetők azon termékek, melyek már a Szabályzat alkalmazásával készültek:

Megjegyzés: Zárójelben a csatlakozás dátuma látható.

Lakásbiztosítási útmutató


Lakásbiztosítási útmutató

A Magyar Biztosítók Szövetsége Lakásbiztosítási Bizottsága összeállította a Lakásbiztosítási útmutatót, melynek célja a lakásbiztosításhoz kapcsolódó legfontosabb fogalmak, tudnivalók megismertetése. A lakásbiztosítás minden háztartás számára kiemelten fontos. A MABISZ feladatának tekinti a fogyasztóvédelmi szempontból is nélkülözhetetlen korrekt tájékoztatást. Az Útmutatóban szereplő ismeretek mindenkinek segítségére lesznek lakásbiztosítása kezelésében.

Lakásbiztosítási útmutató

KGFB Díjtarifák


KGFB díjtarifák