Már több mint 190 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz


Már több mint 190 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz

2010.06.23.

A biztosító társaságokhoz hétfő délig több mint 190 ezer kárbejelentés érkezett, ezek becsült értéke meghaladja a 24 milliárd forintot – tette közzé a legfrissebb összesített adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán.

Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb káresemény-sorozata az elmúlt egy hét alatt több mint 42 ezer újabb kárbejelentést generált, ami összbiztosítói szinten közel 6 milliárd forinttal növelte meg a kifizetendő kártérítés összegét. A biztosítók különösen aggasztónak tartják, hogy a „szokásos” nyári viharszezon még csak most kezdődik. „Amennyiben folytatódik a mostanihoz hasonló, kedvezőtlen időjárás, összbiztosítói szinten a károk összege meghaladhatja a múlt heti előzetes, 30 milliárd forintos becslést” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.

A bejelentések túlnyomó többsége továbbra is a vihar okozta károkkal kapcsolatos: az elmúlt hét nap alatt mintegy 40 ezerrel, 138 ezerről 178 ezerre nőtt a vihar okozta kár-darabszám. Az elmúlt másfél hónap viharai a szakértők előzetes felmérése szerint közel 18 milliárd forint kárt okoztak. Az árvíz miatti bejelentések száma is több mint 2 ezerrel, 10,6 ezerről 12,8 ezerre nőtt az elmúlt héten, a becsült kárérték ugyanezen idő alatt 4,8 milliárdról közel 6,1 milliárd forintra emelkedett.

A bejelentések zömét továbbra is a lakosságot, illetve a kis és közepes vállalkozásokat érintő ingatlankár teszi ki, a 190 ezer bejelentésből 183 ezer a lakosságtól, illetve a kkv-szegmenstől érkezett. A becsült kárérték hétfő délben megközelítette a 19 milliárd forintot.

A biztosított ipari létesítmények, illetve a mezőgazdasági károk száma elérte a 6 ezret, a kárérték pedig meghaladta a 4,6 milliárd forintot. Több mint 1100 gépjárműkárt regisztráltak a társaságok, ezek értéke megközelíti a 480 millió forintot.

Az árvíz a biztosított vagyontárgyakban a legnagyobb pusztítást Felsőzsolcán végezte – itt több mint ezer bejelentés érkezett a lakosságtól -, a károk értéke pedig meghaladja az 1,8 milliárd forintot. Az árvíz által leginkább sújtott települések sorába Boldva, Edelény, Felsőzsolca, Galvács, Ónod és Sajóecseg mellé feliratkozott Sátoraljaújhely, Szendrő és Szikszó is. Az utóbbi három településről több mint 200 millió forintnyi kárt jelentettek be a biztosító társaságokhoz.

A biztosítók a rendkívüli helyzetre tekintettel továbbra is érvényben tartják a május közepén életbe léptetett rendkívüli intézkedéseket. A kárszakértőket azokra a területekre csoportosítják át, ahol a legnagyobb károkat okozta a rendkívüli időjárás, az ügyfélszolgálati irodák továbbra is meghosszabbított nyitva tartással üzemelnek, a telefonos ügyfélszolgálat munkatársai pedig emelt létszámmal és hosszabb munkaidőben fogadják a hívásokat. Mindezek ellenére a biztosítók az ügyfelek türelmét kérik, hiszen a hetek óta tartó rendkívüli időjárás következtében folyamatosan naponta több ezer bejelentés érkezik hozzájuk.

A katasztrófakárok ellenére tovább csökkent a biztosított ingatlanok száma


A katasztrófakárok ellenére tovább csökkent a biztosított ingatlanok száma

Az életbiztosítások húzzák a piacot

2010.09.09.

2010. június végére az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal bővült a hazai biztosítási piac, a szerződések száma azonban ugyanebben az időszakban több mint 233 ezer darabbal lett kevesebb. Csökkent a nem életbiztosításokból származó díjbevétel és a szélsőséges időjárás okozta több tíz milliárd forintnyi kár ellenére is kevesebb ma a biztosított lakóingatlan, mint volt egy fél évvel korábban.

„Örvendetes, hogy idén ismét növekedésnek indult a hazai biztosítási piac, ám figyelmeztető jel, hogy a biztosítási szerződések száma az elmúlt egy évben több százezer darabbal, 11,2 millió alá csökkent” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára. Egyetlenegy negyedév alatt, 2010. március vége és 2010. június vége között több mint 10 ezer darab kontraktus szűnt meg.

A biztosítási piac idei második negyedéves növekedése – akárcsak az első negyedévben -, az életbiztosítási üzletágnak volt köszönhető. A társaságokhoz 2010 első hat hónapjában befolyt 442,9 milliárd forintnyi díjbevétel több mint 51 százaléka, 227,6 milliárd forint az életbiztosítási szerződésekre érkezett a társaságokhoz. Az elmúlt negyedévben 109,5 milliárd forinttal gyarapodott az életbiztosítási díjbevétel, ami így 2010 első félévének végén közel 40 milliárd forinttal volt több, mint egy évvel korábban. A piac örvendetes növekedése mögött az értékesítési csatornák közötti arányok eltolódása rejlik: érzékelhetően növekszik a bankfiókos értékesítés súlya.

Másfelől viszont a az életbiztosítási díjbevételek megugrásának oka az egyszeri díjas termékek, illetve az eseti befizetések gyarapodása, nem pedig a hosszú távú, folyamatos díjas módozatoké. „A folyamatos díjas életbiztosításnak, mint az öngondoskodás eszközének egyre nagyobb szerepet kellene kapnia, de a hosszú távú megtakarítások növekedése az egész társadalom és a nemzetgazdaság szempontjából is kulcsfontosságú” – tette hozzá a MABISZ főtitkára. 2010. június végén a teljes életbiztosításokból származó díjbevétel közel 42 százaléka származott egyszeri díjas termékekből, miközben a korábbi években ez az arány 20-25 százalék körül alakult. Az adatok tanúsága szerint 2010 első félévének végén 94,7 milliárd forint egyszeri díjas, illetve eseti befizetésből származó összeget kezeltek a biztosítók – ami közel 88 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Mindeközben az elmúlt félévben több mint 6 százalékkal morzsolódtak le a nem életbiztosításokból származó díjbevételek, ami a gazdasági válság negatív hatásának, a romló foglalkoztatottságnak, illetve a lakosság rendelkezésére álló pénzeszközök szűkülésének tudható be. „Aggasztó, hogy Magyarországon 1,3 millió ingatlan egyáltalán nem rendelkezik biztosítással és különösen aggasztó ez az elmúlt időszak káradatainak ismeretében” – ad gyors helyzetértékelést Szabó Zoltán, a MABISZ Lakásbizottsági Tagozatának elnöke. Május óta a vihar- és árvízkárokra a biztosítókhoz több mint 228 ezer kárbejelentés érkezett, a kárérték pedig megközelíti a 30 milliárd forintot. Ez az adat azonban csak azokra az ingatlanokra vonatkozik, amelyek rendelkeznek valamilyen szintű biztosítással. A 4,3 millió hazai ingatlan 30 százaléka ugyanis semmilyen biztosítási védelemmel sem rendelkezik.

A hazai ingatlanok biztosítottsága az elmúlt évtizedben lassan, de folyamatosan nőtt, az eddigi legtöbb szerződést 2008-ban tartották nyilván. Ekkor a 4,26 millió ingatlan 72 százaléka, 3,080 millió ingatlan állt valamilyen szintű biztosítási védelem alatt. 2009-ben mintegy 30 ezer darabbal csökkent a biztosított lakások száma, és az idei első félévben 26 ezer darabbal tovább csökkent a lakásbiztosítások száma. „Sokan kerültek kilátástalan helyzetbe az otthonukat ért kár következtében, holott már 1-2 ezer forintos havi díjért meg lehet kötni egy, a legnagyobb, a katasztrófakárok ellen védelmet nyújtó biztosítást” – hívta fel rá a figyelmet a Lakásbizottság elnöke. Az ingatlanokra köthető „alap” biztosítás természeti csapások – árvíz, tűz, robbanás, vihar, földrengés – okozta károkat térít, ezzel a kárt szenvedett család legalább a legsúlyosabb, szinte kezelhetetlen egzisztenciális probléma, a lakhatását veszélyeztető tényező ellen védelmet élvez.

Hazai lakásállomány / Biztosított lakásállomány

A biztosítási piac még nem heverte ki a válságot


A biztosítási piac még nem heverte ki a válságot

2010.11.12.

A biztosítási szerződések száma közel 465 ezer darabbal csökkent az elmúlt évben, miközben, főként a viharos időjárás következtében, a nem életbiztosítási szerződések káraira 60,9 milliárd forinttal magasabb összeget fizettek ki a társaságok, mint az előző évben – állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) az idei első háromnegyed évet felölelő gyorsjelentése.

Látszólag örülhetnek a biztosítók, hiszen 2010 első kilenc hónapjában a biztosítási piac összes díjbevétele a válság kezdete óta először 2,98 %-os növekedést mutat. Ha azonban egy kicsit a számok mögé nézünk, a kép már nem ennyire szívderítő. „Továbbra is – több mint 4 százalékkal – zsugorodott a nem életbiztosítások piaca, ezen belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjbevétele az előző év hasonló időszakához képest 8,5 %-kal lett kevesebb. S a tendencia az idei kampány első, közel két hetének tapasztalatai alapján jövőre is folytatódhat – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.

A piac növekedését – amely mind az életbiztosításokat, mind a teljes díjbevételt pozitív irányba befolyásolta – ugyanis valójában az egyszeri díjas életbiztosítások okozzák. Ebben a szegmensben az idei első kilenc hónapban 122 milliárd forint díjbevételt realizáltak a biztosítók, ami lényegesen meghaladja az előző évit. „A válság hatására tavaly a díjbevételek olyan drasztikus mértékben estek, hogy még a jelenlegi, magasabb díjbevétel sem közelíti meg a válság előtti utolsó év, a 2007-es egyszeri díjas bevételét. Ha a nem igazán stabil és a gazdasági változásoknak erősen kitett egyszeri díjas biztosításokat csak csökkentett mértékben vesszük figyelembe, akkor a helyzet még kevésbé ad okot derűlátásra: a rendszeres díjas életbiztosítások piaca ugyanis továbbra is csökkenést mutat” – ad rövid helyzetelemzést a piacról Paál Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetsége Életbiztosítási Tagozatának elnöke.

„Az életbiztosítási piac további gyengélkedése nemcsak a biztosítók számára probléma, hiszen ezek a termékek a tapasztalatok szerint a hosszú távú öngondoskodás legstabilabb formáját jelentik” – jelentette ki Paál Zoltán. A jelenlegi helyzetben, amikor a gazdaság gyengélkedik, az állami források is végesek, a demográfiai problémák a nyugdíj- és az egészségügyi helyzetet is egyre nehezebbé teszik, az öngondoskodás egyre fontosabbá válik. Sajnos az elmúlt időszak törvényi változásai, az adókedvezmény eltörlése, a kamatadó szabályok változásai nem sokat segítettek az ágazat erősödésének. „A MABISZ a múltban is tett és a jövőben is tesz javaslatokat annak érdekében, hogy az öngondoskodási hajlandóság növekedjen Magyarországon, hiszen ez nemcsak biztosítói, hanem össztársadalmi érdek is” – tette hozzá a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke.

Aggodalomra ad okot a nem-életbiztosítási szerződések számának tartós és folyamatos csökkenése is. A tavaszi rendkívüli időjárási körülmények mutatták meg, hogy az ingó és ingatlan vagyontárgyakban okozott károk enyhítésében milyen fontos szerep hárulna a biztosítókra, azonban a gazdasági válság hatására, a lakosság pénzeszközeinek szűkülése miatt az előző évihez képest közel 216 ezer darabbal kevesebb neméletbiztosítási szerződést kötött a lakosság.

Az idei évben tapasztalt extrém időjárási körülmények megmutatkoznak a kárráfordításokban: a teljes tárgyévi kárráfordítás 464,1 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában, ami 22 százalékos növekedést jelent 2009-hez képest. A nem-életbiztosítási kárráfordítás 60,9 milliárd forintos, közel 40 százalékos növekedést mutat, összege meghaladta a 213 milliárd forintot 2010 első kilenc hónapjában.

2010 első kilenc hónapjában a hazai biztosító társaságok összesített bruttó díjbevétele 622,3 milliárd forintot tett ki. Ebből 308,2 milliárd forint – a teljes díjbevétel 49,5 százaléka – az életbiztosítási szerződésekre folyt be a társaságokhoz, a nem életbiztosításokból származó díjak 314 milliárd forintot tettek ki, ami 14 milliárd forintos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

Összességében: bár a válságév eséseit követően inkább gyenge stagnálásról számolhatunk be, a tény azonban az, hogy a hazai biztosítási piac még nem heverte ki a válságot, amelynek hatását még súlyosbítja az idei árvizek és viharok okozta fokozott kárterhelés.

A lakásbiztosítás nemcsak a tulajdonost védi


A lakásbiztosítás nemcsak a tulajdonost védi

Az elmúlt három hónapban kissé nőtt a lakásbiztosítások száma

2010.12.08.

Sok téli baleset és kellemetlenség elkerülhető lenne, ha az ingatlantulajdonosok elővigyázatosabbak lennének és kiegészítő felelősségbiztosítást is kötnének – állítja a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Bár 2010-ben a szélsőséges időjárás hatására kissé emelkedett a lakásbiztosítási szerződések száma, még így is bőven van tartalék a piacban.

A lakásbiztosítások száma az idei harmadik negyedévben kissé emelkedett, amiben valószínűleg a szélsőséges időjárás okozta természeti károknak is szerepe van. A szövetség adatai szerint a – nyaralókkal együtt – 4,3 millió magyarországi lakóingatlan több mint 20 százalékának továbbra sincs biztosítása. „Ez azt jelenti, hogy csaknem 1 millió lakóingatlan-tulajdonos nem számíthat kártérítésre egy esetleges káresemény bekövetkeztekor” – mutat rá Molnos Dániel, a szövetség főtitkára.

Télen ráadásul megszaporodnak a káresemények, hiszen a hó, az ónos eső és a jég miatt olyan balesetek is előfordulnak, amelyek az év többi részében nem vagy csak jóval ritkábban történnek meg. A legszembetűnőbbek a csúszós utak miatt bekövetkező közlekedési balesetek, de sok gyalogos esik el a jeges járdákon, és a tetőről lezuhanó hótömbök, jégcsapok is komolyan kárt tehetnek emberéletben és anyagiakban egyaránt. „Kevesen vannak tisztában azzal, hogy ha a ház előtt valaki elcsúszik a járdán, illetve a tetőről gyalogosra vagy gépjárműre zuhan egy hótömb, akkor azért az ingatlan tulajdonosai tartoznak kártérítési kötelezettséggel, amennyiben a társasház felelőssége megállapítható a káresemény bekövetkezésében. Az elmúlt évek káreseményeinek ismeretében kijelenthető, hogy az ingatlantulajdonosok sokszor nem is gondolnak arra, hogy a tetőről lezúduló hótömeg akár több millió forintos kárt is okozhat” – mutat rá Szabó Zoltán, a MABISZ Lakásbizottságának elnöke, hozzátéve: ha a társasháznak nincs felelősségbiztosítása, akkor a társasház tulajdonosai tulajdoni hányaduknak megfelelő mértékben felelősek a kárért és kötelesek azt megtéríteni. Az elnök azt tapasztalta, hogy bár a társasház-biztosítások mellé jellemzően megkötik a felelősségbiztosítást is, azért korántsem rendelkezik minden társasház ilyen típusú védelemmel.

Szabó Zoltán felhívja a figyelmet arra is, hogy nemcsak a társasházaknak érdemes kiegészítő felelősségbiztosítást kötniük, hanem a családiház-tulajdonosoknak is. „A felelősségbiztosítás megléte téli időszakban különösen fontos, mert a telekhatár előtti járda síkosságmentesítésének elmulasztásából származó balesetekért minden esetben az ingatlantulajdonos a felelős. Ha az illető nem rendelkezik felelősségbiztosítással, akkor a balesetet szenvedett vagyoni és nem vagyoni kárait is köteles megtéríteni, biztosítási fedezet híján ezt kénytelen saját zsebből fizetni, amely komolyabb személyi sérüléseknél jelentős anyagi tehertétel lehet. A telekvonalra épült családiházak esetében sem ritka, hogy a tetőről lecsúszó hó ráesik valakire vagy kárt tesz egy ott parkoló gépkocsiban, amennyiben az ingatlanon nincs hófogó, akkor a kártérítési kötelezettség ugyancsak fennáll ” – állítja MABISZ Lakásbizottságának elnöke.

Szabó Zoltán szerint – akár rendelkezik valaki lakásbiztosítással, akár nem -, érdemes minden lehetséges óvintézkedést megtenni, például hófogót szereltetni a háztetőre, illetve jegesedés esetén síkosságmentesíteni a járdát. Ha a tulajdonos kellő gondossággal jár el – a házon van hófogó, a járda bizonyíthatóan síkosságmentesített, a lelógó jégcsapokat a tetőről eltávolít(tat)ja, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az utcaszakaszon figyelmeztető táblát helyez ki és útlezáró szalaggal jelöli a veszélyes területet -, akkor nem marasztalható el a tulajdonos, még akkor sem, ha véletlenül mégis baleset történik. „A káreseményekkel kapcsolatos vizsgálatok eredményének szempontjából kulcsfontosságú a kellő gondosság fogalma, azaz, hogy a tulajdonos valóban megtette-e a tőle elvárható biztonsági intézkedéseket” – fejezte be Molnos Dániel.

Lakásbiztosítási piac (2007-2010. III.n.év)

Lemaradásban a hazai öngondoskodás


Lemaradásban a hazai öngondoskodás

Az uniós átlag ötödét sem fordítjuk öngondoskodásra

2010.12.16.

Súlyos lemaradásban van az öngondoskodási célú megtakarítási piac Magyarországon. Annak ellenére, hogy az öregedő kontinensen létfontosságú az öngondoskodás, 2009-ben mindössze 202 dollárnak megfelelő összeget költöttünk élet- és nyugdíjbiztosításra, ami kevesebb, mint ötöde az európai átlagnak – hívta fel rá a figyelmet Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.

Európának szembe kell néznie a kedvezőtlen demográfiai változások következményeivel: az „öreg kontinensen” egyre kevesebben születnek, s mivel a lakosság várható átlagos életkora örvendetesen nő, egyre kevesebb leendő aktív dolgozónak kell majd eltartania az egy egyre növekvő számú idős populációt. Erre egyetlen állam sem képes, még a leggazdagabbak sem, így a jövőben növekvő szerepet kell kapnia az öngondoskodásnak. A helyzetet súlyosbítja, hogy Európában már most is nálunk a legrosszabb az aktív dolgozók és az inaktívak aránya. „Öngondoskodás nélkül a ma aktív generációknak nyugdíjas kori életszínvonaluk drasztikus esésével kell szembenézniük” – jelentette ki Molnos Dániel.

A legfrissebb, európai uniós összehasonlító adatok egyelőre nem adnak okot a derűlátásra. 2009-ben Magyarországon átlagosan 202 dollárt (mintegy 42 ezer forint) fizettünk ki élet- és nyugdíjbiztosításra, miközben az Európai Unióban ennek átlagosan öt és félszeresét, 1111 dollárt (233 ezer forintot) fordítottak ugyanerre. Európában a legnagyobb összeget Dániában áldozzák jövőbeli jólétükre – legalábbis ami az életbiztosításokat illeti. A dánok tavaly 3816 dollárt (mai árfolyamon több mint 800 ezer forintot) fizettek be élet- és nyugdíjbiztosítási szerződéseikre. A legkevesebbet – évi mindössze 25 dollárt (kevesebb mint 5300 forintot) – Romániában áldoztak ugyanerre.

A friss Európai Uniós adatok azt mutatják, hogy a kelet-közép-európai országokban szignifikánsan alacsonyabb a hosszú távú megtakarítási hajlandóság. Magyarország ebben a tekintetben sajnos még a régióban sem jár az élen: Szlovéniában több mint kétszer akkora összeget, évi 431 dollárt (több mint 90 ezer forintot) költenek életbiztosításokra, s a 2009-es 241 dolláros (több mint 50 ezer forint) egy főre jutó szlovák életbiztosítási költés is meghaladja a magyarországi 202 dollárt.

A nyugat-európai országok közül kiemelkedően nagy összeget fordítanak életbiztosításra Luxemburgban és Belgiumban. 2009-ben Luxemburgban 3229 dollárt – csaknem 680 ezer forintot – fizetett ki életbiztosításra a lakosság, s Belgiumban is 2323 dollár (több mint 488 ezer forint) volt a hosszú távú öngondoskodásra szolgáló életbiztosítási megtakarítások egy főre jutó éves átlagos összege.

Az életbiztosítási díjbevételek bruttó nemzeti termékhez (GDP) viszonyított aránya nemcsak a lakosság öngondoskodási képessége és hajlandósága szempontjából fontos, hanem nemzetgazdasági szempontból is fontos mutatószám – hívja fel rá a figyelmet Molnos Dániel. Ez a mutatószám azt is jelzi, hogy a nemzeti össztermékhez viszonyítva milyen nagyságrendű, hosszútávra befektethető lakossági forrás áll rendelkezésre – tette hozzá a főtitkár. E tekintetben is van pótolnivalónk. Az Európai Unióban átlagosan a GDP 5 százalékának megfelelő összeg folyt be életbiztosítási szerződésekre 2009-ben, Magyarországon pedig a bruttó hazai össztermék mindössze 1,6 százaléka. A hosszú távú öngondoskodási hajlandóság növelése különösen egy olyan nemzetgazdaság esetében fontos, amely csökkenteni akarja külső finanszírozási függőségét, és egyre növekvő mértékben kíván a belső megtakarításokra támaszkodni.

Felértékelődhet az öngondoskodás szerepe


Felértékelődhet az öngondoskodás szerepe

2010.12.22.

2030-ra a gazdaságilag aktív korúak és az inaktívak aránya Magyarországon is a mostani 4:1-ről 2:1-re módosulhat, ami rendkívüli módon megnöveli a lakosság öngondoskodásának jelentőségét. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a piac és az állam együttműködését szorgalmazza olyan feltételek kialakításában, amelyek támogatják az öngondoskodási hajlandóságot – áll a szövetség legfrissebb sajtóközleményében.

Az idei első kilenc hónapban 622,3 milliárd forint volt a Magyar Biztosítók Szövetsége tagjainak teljes díjbevétele, ebből 308,2 milliárd forint – a teljes díjbevétel 49,5 százaléka – az életbiztosítási szerződésekre folyt be a társaságokhoz. „Ugyanakkor a piac növekedését – amely mind az életbiztosításokat, mind a teljes díjbevételt pozitív irányba befolyásolta – valójában az egyszeri díjas életbiztosítások okozzák” – mutat rá Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára. Ebben a szegmensben az idei első kilenc hónapban 122 milliárd forint díjbevételt realizáltak a biztosítók, ami lényegesen meghaladja az előző évi, amúgy rendkívül alacsony szintet. A tavaly megvont adókedvezmények miatt csökkent a folyamatos díjú konstrukciók bevétele, pedig az inkább befektetési célú egyszeri díjas biztosítások mellett ez lenne az igazi hosszú távú öngondoskodási forma – hangsúlyozta a szövetség főtitkára.

Molnos Dániel egy jelentős problémára hívja fel a figyelmet. Ha a gazdasági változásoknak erősen kitett, sokszor inkább befektetési jellegű egyszeri díjas biztosításokat kevésbé vesszük figyelembe, akkor a helyzet egyáltalán nem nevezhető biztatónak, hiszen a rendszeres díjas életbiztosítások piaca továbbra is csökkenést mutat. A főtitkár szerint a folyamatos díjú életbiztosítási piac gyengélkedése nemcsak a biztosítók számára probléma, hanem az egész országnak, hiszen ezek a termékek a tapasztalatok szerint a hosszú távú öngondoskodás legkiszámíthatóbb formáját jelentik. A MABISZ tagbiztosítói ezért messzemenően elkötelezettek egy olyan piaci környezet megteremtésében, ahol széleskörűen elfogadott az öngondoskodás eszméje.

A népesség összetétele átalakulóban van a javuló életkilátások és az alacsony születésszám következtében, s ez gyökeresen átrendezi az adó- és járulékfizetők jelenleg sem kedvező arányát. Az európai trendekkel összhangban 2030-ra a gazdaságilag aktív korúak és az inaktívak aránya a lakosságon belül várhatóan Magyarországon is a mostani 4:1-ről 2:1-re módosulhat. Ezek a körülmények az állami finanszírozás rendszerét extrém nyomás alá helyezik, így az egyre kevésbé tud megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. „A megoldás az lehet, ha az állam és a piac között egy, a mainál hatékonyabb munkamegosztás jön létre a megtakarításokon alapuló öngondoskodás szerepének tudatosításával és tömeges felismertetésével“ – magyarázza Molnos Dániel. „Az Európai Unió lakosai átlagosan öt és félszer akkora összeget, évi mintegy 233 ezer forintot fordítanak öngondoskodásra – élet- és nyugdíjbiztosításra -, míg nálunk évente fejenként mindössze 42 ezer forintot” – teszi hozzá.

A biztosítók által kínált, különböző időtávú és befektetési hátterű élet- és nyugdíjbiztosítások lehetővé teszik a fogyasztó számára, hogy céljainak és kockázati profiljának megfelelő befektetési eszközt válasszon. Ezeken belül a hosszabb lejáratú és több-kevesebb kockázatot hordozó befektetési eszközök a beruházások finanszírozására is alkalmasak, illetőleg a befektetők számára is magasabb hozamkilátásokat ígérnek.

„Sajnos az elmúlt időszak törvényi változásai, az adókedvezmény eltörlése, a kamatadó szabályok változásai nem sokat segítettek az ágazat fejlődésének. Pedig a lakosság életbiztosítási megtakarításai olyan vagyontömeget jelentenek, amely a gazdaság szempontjából befektethető, hosszú távú stabil pénz, és az állam terheit igen jelentős mértékben képes lenne csökkenteni” – állítja a szövetség főtitkára. Hozzáteszi, hogy a hazai pénzügyi közvetítőrendszer jelentős szerepet vállal az államháztartás hiányának kötvényalapú finanszírozásában, hiszen 2008-ban a biztosítók befektetéseinek több mint 60 százalékát – 1 236 milliárd forintot – magyar állampapírokban helyezték el. Ennek mindenkori gazdasági bázisát a lakossági megtakarítások alapozzák meg. „A MABISZ a múltban is tett és a jövőben is tesz javaslatokat annak érdekében, hogy az öngondoskodási hajlandóság növekedjen Magyarországon, hiszen ez nemcsak biztosítói, hanem össztársadalmi érdek is“ – fejezte be Molnos Dániel.

MABISZ: fiatalon kell elkezdeni a nyugdíjról gondoskodni


MABISZ: fiatalon kell elkezdeni a nyugdíjról gondoskodni

Egyre több az öngondoskodási konstrukció

2011.01.27.

Magyarországon az átlagéletkor örvendetesen emelkedik, miközben azonban egyre kevesebb gyermek születik, így egyre több időskorút kell eltartania egyre kevesebb aktív dolgozónak. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) véleménye szerint ezért nagyon fontos, hogy a most aktív munkavállalók személyre szabott öngondoskodási programmal rendelkezzenek, amelynek egyik fontos pillérét épp az élet- és nyugdíjbiztosítások alkotják.

Számos európai országot – beleértve Magyarországot is – olyan kedvezőtlen demográfiai folyamatok sújtják, amelyek következtében a lakosság átlagéletkora növekszik, létszáma pedig folymatosan csökken. Az évszázad közepéig, azaz 2050-re akár egymillió fővel is csökkenhet Magyarország teljes lakossága – áll a KSH előrejelzésében. Eközben folyamatosan csökken az aktív korú lakosok aránya a nyugdíjasokéhoz képest, így fogy a nyugdíjjárulékot fizetők száma, növekszik viszont a nyugellátásban részesülők tömege.

„A fejlett országokban elképzelhetelen, hogy az aktív dolgozók csak az államra számítsanak időskorukban; legalább olyan fontos szerepet játszanak a saját megtakarítások. Éppen ezért szükséges, hogy mindenki rendelkezzen személyre szabott öngondoskodási programmal, ha nem szeretné, hogy kellemetlen meglepetések érjék a jövőben” – hívja fel a figyelmet Molnos Dániel, Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára. Hozzáteszi, hogy az öngondoskodás hiányának súlyos következményei lehetnek az elkövetkező évtizedekben.

A főtitkár szerint a biztosítók kínálatában számos olyan megoldás érhető el, amely nagyban segíti azokat, akik maguk kívánnak gondoskodni jövőjük biztonságáról. Ilyenek például a biztosítók által kínált különböző időtávú és befektetési hátterű élet- és nyugdíjbiztosítások, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy céljaiknak és kockázati profiljuknak megfelelő befektetési eszközt válasszanak a kívánt összegű tőke összegyűjtéséhez.

A MABISZ főtitkára úgy látja, hogy e területen Magyarországon is egyre tudatosabbakká kell válniuk az embereknek. 2010 első kilenc hónapjában a Magyar Biztosítók Szövetsége tagjainak teljes díjbevétele 622,3 milliárd forint volt, ebből 308,2 milliárd forint – a teljes díjbevétel 49,5 százaléka – életbiztosítási szerződésekre folyt be a társaságokhoz. Egy évvel korábban a teljes bevétel 604,3, míg az életbiztosításoké 280,5 milliárd forint volt, ami azt jelenti, hogy az életbiztosítási bevételek bővülése 2010-ben jócskán meghaladta a teljes piaci átlagot. Az ideális azonban az lenne, ha a növekedés nemcsak az egyszeri, hanem a folyamatos díjas szerződések esetében is beindulna, mivel elsősorban ezek a termékek szolgálják a hosszú távú öngondoskodást.

Molnos Dániel szerint a 2010. január 1-jétől megvont adókedvezmény visszaállítása erőteljes lökést adhatna ennek a területnek, amely hosszú távon jelentős terheket vehet le az állam válláról és biztonságot garantálna a jövő nyugdíjasainak.

A földrengés okozta károk meghaladhatják a fél milliárd forintot


A földrengés okozta károk meghaladhatják a fél milliárd forintot

Ál-kárszakértők Oroszlány térségében

2011.02.01.

Több mint három ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz kedd délig a 2011. január 29-i földrengéssel kapcsolatban, szakértői becslések szerint a földrengés okozta károk teljes összege meghaladhatja a fél milliárd forintot. A társaságok megerősített ügyfélszolgálattal várják a bejelentéseket – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2011. január 29-én szombaton 18:41-kor közepes méretű földrengés történt Oroszlánytól néhány kilométerre északra. A rengés sekély mélységben (kb. 6 km) pattant ki, magnitudója 4,7 volt a Richter-skálán. A biztosító társaságok már hétfőn kora reggel megkezdték a helyszínen a károk felmérését és ahol szükséges volt, kárszakértőiket az érintett területekre csoportosították át. A cégek jelzései alapján a bejelentések döntően kisebb falrepedésekkel, illetve a vakolat lehullásával járó károkról érkeznek. Nagyobb, az épületek szerkezetének sérülésével járó, statikai problémákat felvető káresetekről eddig nem érkezett információ. A leginkább érintett terület Komárom-Esztergom megye, de Győr-Moson-Sopron, valamint Fejér megyéből és Budapestről is érkeztek bejelentések.

Szinte az összes lakásbiztosítási szerződésben szerepel a földrengéskár, így az ügyfelek számíthatnak kártérítésre. „A biztosító társaságok a földrengések erősségét többféle skálán mérik. A legelterjedtebb a tizenkét fokozatú intenzitás skála, az úgynevezett „MSK 64” – ami nem azonos a szeizmológusok által használt „Richter skálával” -, de néhány biztosító számára az úgynevezett „Mercalli-skála” a támpont. A múlt szombati fölrengés azonban olyan mértékű volt, hogy a biztosítók mindegyikénél abba a kategóriába esik, amelyre a biztosítók már kártérítést fizetnek” – mondta Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.

A biztosítók internetes weboldalaikon, telefonos ügyfélszolgálataikon, levélben, illetve személyesen, az ügyfélszolgálatokon is fogadják a kárbejelentéseket. A minél gyorsabb kárügyintézés érdekében a Magyar Biztosítók Szövetsége javasolja, hogy az ügyfelek adják meg napközbeni vagy mobiltelefonos elérhetőségüket, így a kárszakértők előzetesen időpontot tudnak egyeztetni és fel tudják gyorsítani az ügyintézést.

A MABISZ közben arra figyelmeztet, hogy ál-kárszakértők bukkantak fel Oroszlány térségében. Fontos tudni, hogy a valódi kárszakértők fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, és mivel általában magukkal viszik az ügyfél aktáját, így tisztában vannak az adatokkal, és nem tesznek fel felesleges vagy gyanús kérdéseket. Emellett a kárszakértők előre egyeztetett időpontban mennek ki a helyszínekre; így ha valakinek bármilyen kétsége merülne fel a kárszakértővel kapcsolatban, hívja a rendőrséget – figyelmeztet a MABISZ.

Magyarország területén évente 100-120 kisebb (mint 2.5 magnitúdójú) földrengést regisztrálnak a szeizmológiai hálózat segítségével, melyek nagy része nem éri el az érezhetőség határát. A rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt 2.5-3.0 magnitúdójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5.5-6.0 magnitúdójú földrengés 40-50 évente történik a Kárpát-medencében.

Csaknem nyolc és félezer földrengéskárt jelentettek be a biztosítókhoz


Csaknem nyolc és félezer földrengéskárt jelentettek be a biztosítókhoz

2011.02.10.

A biztosító társaságokhoz 2011. február 10-éig összesen 8481 földrengéssel kapcsolatos kárbejelentés érkezett. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre, de a szakértők szerint a teljes kárérték meghaladhatja akár az egy milliárd forintot is – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön.

A biztosítók kárfelmérői folyamatosan, a helyszínen mérik fel a károkat. Mivel van olyan biztosító társaság, amely ügyfelei érdekében két hétre kitolta a kárbejelentési kötelezettség határidejét, még ezután is érkezhetnek bejelentések.

A biztosítókhoz érkezett bejelentések döntően kisebb falrepedésekkel, illetve a vakolat lehullásával járó károkról szólnak. Nagyobb, az épületek szerkezetének sérülésével járó, statikai problémákat felvető káresetek továbbra sem jellemzőek. A leginkább érintett terület Komárom-Esztergom megye, de Győr-Moson-Sopron, valamint Fejér megyéből és Budapestről is érkeztek bejelentések.

„Fontos tudni, hogy egzakt, ’körzővel rajzolt” ábra nem készíthető arról, hogy egészen pontosan milyen hatósugárban okozott károkat a földrengés” – hívta fel rá a figyelmet Szabó Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetsége Lakásbizottságának elnöke. A rengések terjedése és a rengés nagysága – s ennek következtében érzékelhetősége és károkozása – ugyanis többféle tényezőtől, egyebek mellett talajmechanikai tényezőktől is függ.

A földrengéskár az úgynevezett „katasztrófakárok” közé tartozik, így szinte az összes lakásbiztosítási szerződés tartalmazza. A 14 lakásbiztosítási üzletágat művelő hazai biztosító társaság összesen 3 millió 60 ezer darab lakásbiztosítást kezel. A társaságok jelzései alapján a teljes szerződésállományból csupán néhány ezer darab olyan lakásbiztosítási szerződés van a piacon, amelyben opcionális – az ügyfél választásán múlt -, hogy a biztosító kockázatvállalása kiterjedjen-e a földrengés okozta kárra is, vagy sem. Ezekben az esetekben a biztosítók saját hatáskörben, egyedi döntés alapján vizsgálják meg a kártérítés lehetőségét.

A 2011. január 29-én szombaton 18:41-kor Oroszlánytól néhány kilométerre északra bekövetkezett közepes méretű földrengés erőssége a rengés epicentrumában a Richterskála szerint 4,7-es erősségű volt. A biztosítótársaságok a földrengés erősségére más rendszereket használnak, a rengés mértékét az úgynevezett MSK 64-es skála alapján határozzák meg, amely egy római számmal jelzett XII-fokozatú rendszer, és a rengés mértékét az érezhetőség, a hatás és az okozott kárkép alapján állapítja meg.

2010-ben 15 milliárd forint „tűnt el” az autóbiztosítási piacról


2010-ben 15 milliárd forint „tűnt el” az autóbiztosítási piacról

Az új autó eladások csökkenése nemcsak a casco üzletágat sújtja

2011.02.23.

Az elhúzódó válság 2010-ben különösen súlyosan érintette a nem életbiztosítási piacot: a díjbevételek csaknem 13 milliárd forintos zsugorodását elsősorban a gépjármű-biztosítások visszaesése okozta. 2010-ben a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás (kgfb) piac díjbevétele 7, míg a casco szerződéseké mintegy 8 milliárd forinttal csökkent – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) 2010-es előzetes adataiból.

Az elhúzódó válság és a csökkenő jövedelmi viszonyok súlyos nyomot hagytak a hazai biztosítási piacon. A Magyar Biztosítók Szövetségének frissen közzétett adatai szerint 2010-ben 12,93 milliárd forinttal, a 2009. év végi 414,1 milliárd forintról 401,17 milliárd forintra zsugorodtak a díjbevételek a nem-életbiztosítási ágazatban.

Alapvetően a két autós ágazat, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és a casco felelős a díjbevételek csökkenéséért. A kgfb-díjbevételek több mint 7 milliárd forinttal, 125,2 milliárdról 118 milliárd forintra csökkentek tavaly, ami 5,7 százalékos esésnek felel meg. „A jelentős csökkenés hátterében elsősorban a kgfb átlagdíjak évek óta tartó, folyamatos lejtmenete húzódik meg, ami részben az éles verseny, részben a javuló káralakulás eredménye” – mutatott rá Megyeri Gábor a MABISZ Gépjármű-biztosítási Tagozatának elnöke. A „kötelező” éves átlagdíja (az összes gépjármű kategóriát figyelembe véve) az elmúlt öt évben 2006 és 2009 között 34.250 forintról 32.260 forintra mérséklődött, míg 2010-ben már csak mindössze 29.086 forintos értéket mutatott.

A díjbevételek zsugorodásának azonban van egy másik oka is: a gazdasági válság hatására mélypontra zuhant az új autó értékesítés, ami kevesebb új kötelező biztosítást generált. Eközben viszont több autót vontak ki a forgalomból tulajdonosaik, mivel a csökkenő jövedelem, a növekvő üzemanyagár és a romló életkörülmények hatására sokan kénytelenek voltak lemondani a gépkocsi-használatról.

Az alacsonyabb díjszint kialakulásának irányába hatott a díjak könnyű összehasonlíthatósága is. E tekintetben a Magyar Biztosítók Szövetsége igen fontos lépést tett tavaly ősszel: létrehozta a MABISZ Díjnavigátort. A MABISZ Díjnavigátoron keresztül a fogyasztók egyszerűen és közvetítő igénybe vétele nélkül össze tudják hasonlítani a magyarországi biztosítótársaságok kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjait. A kampány idején e lehetőséggel közel százezren éltek, de mivel a kgfb-váltás a jogszabályváltozás következtében már nem koncentrálódik az év végére, az ügyfelek azóta is folyamatosan használják ezt az eszközt.

A 2010-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban 1,25 millióan mondták fel szerződésüket és kötöttek újat. Ez a szám a 2009-es 1,5 millióhoz képest csökkenés, ám már nem minden szerződés évfordulója esik egybe a naptári év végével. Lényegesen, a 2009. évi 515 ezerről mintegy 310 ezerre csökkent azon ügyfelek száma is, akik felmondták, majd ugyanannál a biztosítónál kötötték meg újra kgfb-szerződésüket.

A casco-piacon még a kgfb-nél is erőteljesebb visszaesés volt tapasztalható tavaly. A díjbevételek ebben a szegmensben – a MABISZ becslése szerint – 8 milliárd forinttal estek vissza, ami közel 9 százalékos csökkenésnek felel meg. A díjbevételek mérséklődésében az éles verseny miatt csökkenő díjak is szerepet játszottak, azonban ez csak az egyik ok. „Az elmúlt években a casco piac gerincét az új autókra vagy a fiatal, néhány éves autókra kötött szerződések alkották, hiszen legtöbbször a finanszírozók is megkövetelték a biztosítás megkötését. Magyarországon azonban évek óta folyamatosan csökken az új autó értékesítés, így a casco szerződések száma is visszaesett.” – jelentette ki Megyeri Gábor.

A válság elhúzódó hatásának számlájára írható az is, hogy a gépjármű-finanszírozási piacon is sok a bedőlt hitel: amikor a tulajdonos nem tud törleszteni és a finanszírozó kénytelen visszavenni a gépkocsit. De még ha nem is kerül sor erre a végső lépésre és sikerül az adósnak a hitelt visszafizetnie, a gépjármű-tulajdonosok akkor is megpróbálnak ott spórolni, ahol csak tudnak. „Ha a hitelt visszafizeti az autótulajdonos, és így már nem ’kötelező’ fenntartania a casco biztosítást, nagyon gyakori, hogy megszünteti a szerződést annak ellenére, hogy egy három-négy éves autó esetében jelentős vagyoni kockázatot vállal magára.” – hívja fel a figyelmet egy lényeges szempontra a MABISZ Gépjármű-biztosítási Tagozatának elnöke.