Konferencia – 2014


Konferencia – 2014

V. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ V. International Insurance Conference of Mabisz

2014. november 6.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2014. november 6-án, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját, amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is figyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

A tavalyi konferencia óta igen fontos változások zajlottak le a magyar biztosítási piacon, elég csak az adó- és jogszabályi környezet átalakulását, az új Ptk.-t, vagy a nyugdíjbiztosítások előtérbe kerülését megemlíteni. A konferencia fókuszában ezúttal az egészségbiztosítási piacban rejlő lehetőségek, a biztosítókat érintő európai szabályozói változások, valamint a nyugdíjbiztosítások adókedvezményének bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatai állnak.

November 6-án hazai és külföldi biztosítási felsővezetők, szabályozói és felügyeleti döntéshozók osztják meg egymással és a közönséggel véleményüket, tapasztalataikat. Megvitatásra kerülnek azok a tendenciák, gazdasági és környezetbeli változások, melyek nem csak a hazai, hanem a nemzetközi biztosítási piacra is döntő befolyással vannak. Érdekes és tartalmas napra számíthat, aki ellátogat a Mabisz szakmai rendezvényére.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Axel Wehling

Igazgatósági tag / member of the executive board, Német Biztosítók Szövetsége (GDV)

Member of the Executive Board of the German Insurance Association (Gesamtverband der Deutschen Versicherungswirtschaft e. V., GDV) based in Berlin. After studying law, doing university studies in England, a postgraduate judicial service traineeship and his doctorate he has been employed with GDV since 1999, örst in GDV’s In-vestments Department, being seconded to the Comité Européen des Assurances (CEA) based in Brussels and to the GDV European Office also based in Brussels; afterwards he worked for GDV as head of the Politics/International Re Relations Department; since 2005 he has been a member of the GDV Executive Board. Dr. Axel Wehling is Managing Director of LKRZV Krisenreaktionszentrum für IT-Sicherheit der deutschen Versicherungswirtschaft GmbH (“Crisis Reaction Centre for IT Security of the German Insurance Industry”) and he represents GDV’s interests vis-à-vis GDV Services GmbH (a provider for IT Services of the German Insurance Association). He is a member of the Administrative Board of Deutsches Rechnungslegungs Standards Committee e. V. (DRSC) (German Accounting Standards Committee) and of the Economic and Finance Committee in the European umbrella association of insurers (Insurance Europe). From 2008 until its dissolution in 2011, he was a member of the Consultative Panel of the Committee of European Insurance and Occupational Pensions Supervisors (CEIOPS).

Bartók János

Vezérigazgató / CEO, MetLife Biztosító Zrt. (Moderátor)

1992-ben szerzett mérnöki diplomát a GATE Mezőgazdaságtudományi Karán, majd 1993-ig a GATE Vállalatgazdasági Intézeténél dolgozott. 1993-1994 között az AB-AEGON Általános Biztosító Rt biztosításelméleti és gyakorlati képzésén vett részt. 1994-1995 között fiókigazgatóként, majd 1995-1998 között az AEGON Nyugdíjpénztárszervező Rt Értékesítési és Marketing vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. 1999-től az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettese lett. 2000-2004 között az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Életbiztosítási vezérigazgató-helyettese, 2000-től az AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. nem -életbiztosítási vezérigazgató-helyetteseként, 2000-2007 között az AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedett. 2007-2012 között az Aviva Életbiztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, 2012-ben pedig a MetLife Biztosító Zrt. vezérigazgatójának nevezték ki.

Bethlendi András

Fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgató / executive director for consumer protection and market surveillance, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

Okleveles közgazdász, műszaki menedzser, egyetemi tanulmányait az Université Paris XIII., Maîtrise des Sciences Économique és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen folytatta, a Budapesti Műszaki Egyetemen PhD-zett. Pályafutását a Crédit Lyonnais Bank Magyarország Vállalati Kapcsolatok Osztályán kezdte, az MNB-ben folytatta elemzőként, majd az MKB Bank Piaci, Portfólió és Operációs Kockázatok területén volt tanácsos. Ezt követően az AEGON CEE Szolvencia II projektvezetője lett, majd a PSZÁF aktuáriusi terület vezetője, későbbiekben főosztályvezető – helyettes. 2013-2014-ben az Eximbank és és MEHIB Biztosító kockázatkezelési, kárkezelési és aktuárius igazgatójaként tevékenykedett, 2014 áprilisa óta a Magyar Nemzeti Bank Fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója. Fő kutatási területei: pénzügyi közvetítés fejlődése és reálgazdasági, ill. pénzügyi stabilitási hatásai; háztartási hitel és megtakarítási piac, illetve háztarások fogyasztási és megtakarítási döntései; biztosítások; pénzügyi szektor prudenciális szabályozása; kockázatkezelés.

Christian Pierotti

Európai és Nemzetközi Ügyek Igazgatója / director of duropean and international affairs, Francia Biztosítók Szövetsége

Christian Pierotti, 49, is Director of European and International Affairs at the French Federation of Insurance Companies, the professional body representing 90% of the insurance market in France. He began his career at the Directorate-General for Competition of the European Commission. From 1999 to 2005, he was Head of International Affairs and Institutional Relations of the European Insurance and Reinsurance Federation (CEA). Then, Christian Pierotti was Head of Europe Governmental Relations at PMI Mortgage Insurance Co. Since 2008, he was Vice-President of Public Policy & Re Regulatory Affairs Department at AEGON. In January 2013, he joined the French Federation of Insurance Companies (FFSA) as Director of European and International Affairs. Christian Pierotti is a graduate of Wuppertal University in Germany (Diplom Ökonom) and of Paris I – Panthéon Sorbonne University in France (DESS European and International Management).

Christina Wührer

jogi és nemzetközi ügyekért felelős vezető / leader of legal and international affairs, Osztrák Biztosítók Szövetsége (VVO)

Christina Wührer has been Manager for International Affairs at the Austrian Insurance Association VVO since 2008. Before joining the VVO, she was responsible for Financial Services at the EU office of the Austrian Economic Chamber within the Austrian Permanent Representation to the EU in Brussels. Furthermore, she worked for an Austrian Member of the European Parliament in Brussels.

Csonka István

értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes / sales deputy CEO, Groupama Garancia Biztosító Zrt.

A Győri Tanítóképző elvégzése után marketinget, majd a Szegedi Tudomány Egyetemen nemzetközi kommunikációt és médiamenedzsmentet tanult. 1990-től az Állami Biztosítónál, majd AEGON Biztosító Rt-nél dolgozott értékesítési területen. 1996-tól az OTP Garancia Biztosító Zrt-nél megyei igazgatóként kezdte pályafutását. 2006-tól az OTP Garancia Poistovna, valamint az OTP Garancia Zivotna Poistovna Felügyelő Bizottságának tagjaként, 2007-től elnökeként felügyelte az OTP Garancia Biztosító szlovák leányvállalatainak tevékenységét. A Groupama és az OTP Garancia fúzióját követően régióigazgatóként dolgozott. A Groupama Garancia Biztosítónál 2009 novembere óta az értékesítési és marketing területet irányítja a Társaság vezérigazgató-helyetteseként.

Dispiter Szabolcs

senior legal expert, EIOPA

Senior legal expert at the European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA), in Frankfurt since August 2013. Previously he was the General Counsel of AIG Europe Limited Brach Office in Hungary, where he also supported in legal matters the other AIG operations in Central and Eastern Europe. Before joining AIG in 2010 he worked as a Senior Associate at Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP in Budapest between 2005 and 2010. He advised multinational insurance clients in various regulatory, policy and claim matters, moreover he gained valuable experience in the London insurance market through a secondment. He began his career in the insurance sector at Agrupacion Funeuropa in 2000, later continued at UNION insurance company as legal counsel between 2003 and 2005. Mr. Dispiter graduated as a lawyer at the University of Pécs in 2000 and acquired a Diploma in Insurance Law at the Eötvös Lóránd University in 2002.

Farkas Patrícia

egészségbiztosítási osztályvezető / head of health insurance department, Signal Biztosító Zrt.

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskoláján 2002-ben szerzett diplomát. Szakmai pályafutását az ING Biztosítónál kezdte egészségügyi kockázatelbírálóként, majd az Erste Sparkassen Biztosítónál 2007-ig töltötte be a kockázatelbírálási és kárrendezési vezető pozíciót. 2007-2012 között az MKB Életbiztosító Zrt-nél tevékenykedett előbb adminisztrációs vezetőként, majd az életbiztosítási terület igazgatójaként. A SIGNAL Biztosítóhoz 2012-ben, az egészségbiztosítási üzletág felépítése idején csatlakozott, s azóta e terület szakmai irányítását végzi.

Florentina Almajanu

főigazgató / director general, Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége (UNSAR)

Since 1995 Florentina Almajanu works at the National Association of Insurance and Reinsurance Companies from Romania (UNSAR), first as Assistant of Secretary General, later as Secretary General, and since June 2006 as Director General. She is a member in the Executive Committee of Insurance Europe – the Federation of European Insurers. Vice-President of Insurance Institute – Romania Mother tongue: Romanian. Other languages: English – fluent, French – basic

Gáti László

marketing és értékesítési igazgató / marketing and sales director, OTP Alapkezelő Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd 2001-ben befektetés-kezelői oklevelet szerzett. Szakmai pályafutását 1992-ben az American Express-nél kezdte Magyarországon, majd a dél-kelet-európai régióban végzett termékmenedzseri feladatokat. 1997-től a Rabobank kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere, 1999-től a Takarékbank-csoport befektetési alapkezelőjének ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgatója. 2005 augusztusától az OTP Alapkezelő Zrt. marketing és értékesítési igazgatója, 2007 februárjától igazgatósági tag. 2011-től az OTP Alapkezelő romániai leányvállalata, az OTP Asset Management SA felügyelő bizottságának elnöke, 2013-tól az igazgatóság elnöke. A BAMOSZ Etikai Bizottságának tagja, soros elnöke.

Győri Dávid

ügyvezető igazgató / managing director, Xallis Consulting

Győri Dávid az USA-ban, Nagy-Britanniában, valamint Japánban töltött éveket követően a Corvinus Egyetem pénzügy szakán folytatta tanulmányait. 2002-ben alapította meg a Xallis Consultingot, melynek ügyvezetője. A Xallis Consulting tanácsadási, piackutatási, valamint tanulmányírási szolgáltatást nyújt pénzintézetek részére. A Xallis Consulting az elmúlt három évben a nemzetközi projektek irányába fordult és ennek során a világ számos jelentős piacán végzett kutatásokat.

Hanák Gábor

aktuárius igazgató / director , KPMG (Moderátor)

Hanák Gábor a KPMG aktuárius részlegének igazgatója. 2008-ban csatlakozott a KPMG aktuárius csapatához, és azóta vezeti a csoportot. Munkája során főként a biztosítók kockázataival, azoknak a számvitelben és a tőkemegfelelésben játszott szerepével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.

Horváth Gyula

vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Aegon Magyarország Zrt.

Horváth Gyula 1985-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tervgazdasági szakán. Biztosítási karrierjét 1991-ben kezdte az Állami Biztosítónál, előbb nyugdíjbiztosítások, majd egészség-biztosítások fejlesztőjeként. Időközben aktuáriusi diplomát is szerzett, 1995-től az ÁB-AEGON vezető aktuáriusa. 2002-2005 között a Watson Wyatt közép- és kelet-európai irodáját vezette.2006-2007 között a Magyar Posta Biztosító igazgatóságának tagja, majd 2007-2010 között a Deloitte magyarországi biztosítási egységének vezetője volt. 2010-től az Aegon Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese. A Magyar Aktuárius Társaságban elnöki és ügyvezetőségi posztot is betöltött, jelenleg az Akkreditációs Bizottság elnöke. A Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense.

Janine Hawes

igazgató, European Insurance Regulatory Centre of Excellence Leader, KPMG LLP (UK)

Janine has worked with insurance clients throughout her 30 year career at KPMG, originally in an audit capacity, but subsequently in an advisory role. Widely regarded as one of the UK’s leading specialists in insurance prudential regulation, she now acts as KPMG’s leader on insurance regulation within the European Centre of Excellence department. Her main focus is regulatory change, whether emanating from European initiatives such as Solvency II, international matters such as the IAIS capital standard development or UK specific developments. She now leads KPMG’s technical analysis in this area and is a major contributor to KPMG’s Solvency II thought leadership. Janine is the chairwoman of the ICAEW Solvency II sub-committee, as well as a member of the ICAEW’s insurance committee. She has BSc (Hons) degree in Mathematics, Exeter University (1984)and Associate Chartered Accountant, ICAEW (1987).

Juhos András

személybiztosításokért felelős igazgatósági tag / management board member, Uniqa Biztosító Zrt

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott. 1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1996-tól pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője. 2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős.

Karai Gábor

ügyvezető igazgató / managing director, Advance Medical Hungary Kft.

Dr. Karai Gábor orvos-közgazdász, az Advance Medical Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. 1999 óta gyakorló orvos és ugyancsak ez év óta foglakozik orvosi assistance szolgáltatásokkal és biztosítási kárrendezéssel. Az Advance Medical vezetőjeként számos hazai és nemzetközi biztosító táraság számára irányítja a kockázat-elbírálás, az ellátásszervezés, és a kárrendezési kiszervezett folyamatait. Szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítás kapcsán 2008 óta foglalkozik ellátásszervezéssel.

Kisgergely Kornél

pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgató / executive director, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

Okleveles közgazdász, diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte meg 2006-ban. 2008-2010 között a Közép-európai Egyetem vendéghallgatója volt, 2013-ban okleveles pénzügyi elemző (Chartered Financial Analyst) minősítést szerzett. Több szakmai publikációja jelent meg. 2006-tól a MOL Nyrt. csoportszintű kockázatkezeléssel foglalkozó elemzőjeként, ezt követően 2007-től a Magyar Nemzeti Bankban közgazdászként dolgozott a Pénzügyi Elemzések Főosztályon, majd a Monetáris Stratégiai Elemzések Főosztályon. 2011-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági Főosztályának főosztályvezető-helyetteseként folytatta pályáját. 2013-ban az ING Alapkezelő kötvény portfólió menedzsereként dolgozott, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárának nevezték ki. Jelenleg a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója.

Kővári Zoltán

operatív vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Qualysoft Zrt.

A Budapesti Műszaki Egyetem informatikusi diplomájának megszerzését követően, karrierjét a Deloitte & Touche magyarországi cégeinél kezdte bankinformatikusként, majd projektvezetőként, szenior tanácsadóként. Ezzel egy időben a Közgazdaság Tudományi Egyetemen bank menedzser, a Nemzetközi Bankárképző Központban bankár diplomát szerzett. 1999-ben csatalakozott a Santander bankcsoporthoz, ahol a közép-európai lakossági finanszírozással foglalkozó leánybankjának németországi központjában tevékenykedett. Feladata a külföldi leánybankok és leányvállalatok alapításával, termék- és szervezetfejlesztésével összefüggő szervezési és informatikai projektek igazgatása volt Németországban, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Olaszországban és Magyarországon. 2003-tól magyarországi informatikai cégeknél töltött be vezetői pozíciókat. 2006-ban csatlakozott a Qualysofthoz, ahol a feladatai közé tartozott a magyarországi projekt üzletág megalapítása és fejlesztése, a cég tanácsadói kompetenciájának kiépítése és a projektiroda felállítása. Operatív feladati mellett a cég üzletfejlesztésében is aktív szerepet vállalat a pénzintézeti üzletágának vezetőjeként. Jelenleg a Qualysoft Holding pénzintézeti üzletágának vezetője és a Qualysoft Zrt. vezérigazgató-helyettese. Feladatai közé tartozik a Qualysoft Holding regionális pénzintézeti stratégiájának kialakítása és a Holding banki és biztosítói üzletágainak vezetése, valamint a Qualysoft Informatikai Zrt. üzleti stratégiájának a megvalósítása, a szerződéseinek és ezek kivitelezésének a felügyelete.

Kozek András

vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Allianz Hungária Zrt.

Kozek András a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett okleveles közgazdász, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles mérnök informatikus diplomát. Karrierje kezdetén 1996-tól tanácsadóként dolgozott a Coopers and Lybrand Dynasoft Rt.-nél, majd 1998-ban az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója lett. 2003-tól az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Élet ágért felelős vezérigazgató-helyettese, 2015-től az Élet ág mellett a Nem-élet ág is a felelősségi körébe tartozik Befektetések- és Termékportfólió-menedzsment vezérigazgató-helyettesként. 2005 óta igazgatósági tag. 2006 és 2010 között az Allianz Bank igazgatósági tagja, 2008-tól 2011-ig az Allianz Alapkezelõ igazgatóságának elnöke, majd 2011 és 2012 között, valamint 2014. óta a felügyelő bizottság elnöke. Az Allianznál betöltött tisztségei mellett a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségének is tagja 2015-ig, a Mabisz TKM Bizottságának megalakulásától tagja, 2012-től elnöke.

Kuruc Péter

élet- és bankbiztosítási üzletág vezető / head of life- and bankinsurance division, K&H Biztosító Zrt. (Moderátor)

Kuruc Péter a K&H Biztosító Zrt. élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője. Pályafutását az ÁB-AEGON Általános Biztosítónál termékmenedzserként kezdte. Tevékeny részese volt az AEGON Élet Divízió létrehozásának, melynek később ügyfélkapcsolati és termékfejlesztési vezetője is volt. 2001-2002 között a PriceWaterhouse Coopers Dynasoft Rt. tanácsadójaként a biztosítási szektor szakértőjeként dolgozott. 2002-ben csatlakozott marketing igazgatóként az a Credit Suisse Life & Pensions (később Winterthur, majd AXA) Magyarországhoz, majd a cég magyarországi termékstratégiájáért felelt. 2006-ban a biztosítási üzletág ügyvezető igazgatójává lépett elő. Igazgatósági tag volt 2003 és 2007 között az cégcsoport egészségpénztárában, ugyanezt a pozíciót töltötte be alapításától 2007-ig a Premium Nyugdíjpénztárban. A K&H Biztosítónál 2007. óta dolgozik a vezetői bizottság tagjaként. Jelenleg felelősségi körébe tartozik a életbiztosítási tevékenység teljeskörű működtetése, a K&H Bankon keresztüli értékesítés (élet- és nem életbiztosítási termékek egyaránt), valamint a biztosító marketing tevékenysége, beleértve az „ügyfélélmény” menedzsmentjét. 2013-ban a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának alelnökévé választották.

Molnos Dániel

főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Nagy Koppány

igazgató / director, Biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóság / Director, Directorate Insurance, Pension Funds, Financial Enterprises and Intermediaries Supervision, MNB

Nagy Koppány 2013 novembere óta igazgatója a Magyar Nemzeti Bank Biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóságának. 14 éves pályafutása alatt biztosítói, pénztári, és banki területen szerzett tapasztalatot. 2002-ben számvitel és aktuárius szakirányon végzett a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási szakán. Már az egyetemi évek alatt képviselőként, később területi vezetőként dolgozott az AEGON Magyarországnál, majd 2004-től fiókvezetőként vett részt az ELLA Bank építésében. 2007-től az AXA Csoport Magyarország fiókhálózatának igazgatójaként szerepet vállalt a bank, a biztosító és a pénztárak integrációjában. 2012 és 2013 között egy pénzügyi „startup” alapításán, jogi és infrastrukturális hátterének kialakításán dolgozott vezérigazgatóként. Az MNB-nél eddig töltött időszakban kiemelt hangsúlyt fektetett a stabilitás és bizalom értékeken nyugvó felügyelés elmélyítésére. Tagja az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) legfőbb döntéshozó szervének (Board of Supervisors), a Biztosítás és kockázat, valamint a Hitelintézeti Szemle szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságának.”

Nicolas Jeanmart

head of non-life, life and macro-economics department, Insurance Europe

Nicolas Jeanmart is a member of the management team of Insurance Europe, the European insurance and reinsurance federation, and the head of Insurance Europe’s non-life, life and macro-economics department. In this capacity, he contributes to the global and European debates affecting the non-life and life insurance sectors. He is also involved in the discussions on financial stability, with a particular focus on the question of systemic risk in insurance. Prior to joining Insurance Europe in November 2010, Nicolas worked for the European Savings Banks Group (ESBG), where he held various positions, culminating in four years as head of the banking supervision and economic affairs department. This position entailed notably the responsibility of representing the interests of Europe’s savings and retail banks in the discussions on global bank capital requirements frameworks (Basel II and Basel III). During his time at the ESBG, he also acted as the secretariat for various working groups and committees of the European Banking Industry Committee, the platform representing the entire European banking industry. In his earlier career he provided consultancy and training services primarily to the financial sector in Belgium and Luxembourg. Nicolas is a Belgian/French national. He holds a Master’s degree in business engineering, as well as complementary degrees in European integration and development and in computer sciences.

Paál Zoltán

személybiztosítási területért felelős vezérigazgató-helyettes /deputy CEO, Generali Biztosító Zrt.

Paál Zoltán az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi karán végzett, mint matematikus, majd MBA diplomát szerzett az Egyesült Királyságban, az Open University Business School-on. Pályáját a Generali Budapest Biztosító Rt-nél kezdte, ahol eleinte aktuáriusként, majd életbiztosítási csoportvezetőként tevékenykedett. Ezután 3 évet töltött az Európa-GAN Biztosító Rt. alkalmazásában vezető aktuáriusi, illetve vezető aktuárius és életbiztosítási igazgatói pozícióban. 1998 óta dolgozik a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-nél, ahol életbiztosítási osztályvezetőként kezdte, majd ügyvezető igazgató lett. Jelenleg személybiztosításért felelős vezérigazgató-helyettes. A Magyar Aktuárius Társaság alapító tagja, a Magyar Biztosítók Szövetsége életbiztosítási tagozatának vezetője.

Palotai Dániel

monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgató / executive director for monetary policy, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

Okleveles közgazdász, diplomáját 2004-ben szerezte meg a Budapesti Corvinus Egyetem Köz-gazdasági Karának pénzügy szakán, aktuárius mellékszakirányon, ahol köztársasági ösztöndíjat is kapott. 2004-től elemző a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági főosztályának Monetáris Stratégia osztályán, ahol aktívan részt vett a Monetáris Tanács kamatdöntéseinek előkészítésében, majd az MNB nyugdíjmodelljének egyik megalkotója és a magyar nyugdíjrendszer szakértője. 2007-től az Európai Központi Bank elemzőjeként folytatta munkáját, 2010 novemberétől pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági főosztályát vezette, és tagja volt az Európai Tanács Gazdaságpolitikai Bizottságának (EPC). 2013 márciusától a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója és vezető közgazdásza.

Pandurics Anett

elnök / president, MABISZ

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Raveczky Zsolt

vezérigazgató / CEO, Erste Biztosító Zrt.

1990: Med-Risk Független Biztosítási Alkusz Kft. (ügyvezető igazgató) 1995-96: Signal Alkusz (igazgatósági tag) 1996-2000: Hypo Vereinsbank (Igazgatóság elnöke) 2000-2006: Hypo Nyugdíjpénztár (értékesítési igazgató, ill. értékesítésért felelős igazgatósági tag) 2007-2010: MKB Élet (CEO), MKB nem élet (CEO) 2010: Erste Biztosító (CEO) 2013: Union Biztosító (értékesítésért felelős igazgatósági tag)

Sztanó Imre

értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgató / chief sales officer, ING Biztosító Zrt.

Sztanó Imre több mint 15 éves pályafutással rendelkezik pénzügyi területen. 2013 januárjában értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgatóként csatlakozott az ING Biztosítóhoz. 2007 márciusától 2012 januárjáig az Erste Bank lakossági üzletágát irányította vezérigazgató-helyettesként, vezetése alá tartoztak a pénzintézet különféle lakossági értékesítési csatornái, továbbá a termék- és szegmensmenedzsment, az értékesítés-fejlesztés, kampánymenedzsment és CRM területek irányítása is. 2009-ben egy szakmai zsűri az „Év Ifjú Bankárának” választotta. Ezt megelőzően 2005-től, az Erste Bank Hungary stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, korábban az Erste csoport banki befektetési üzletágában dolgozott vezetői pozíciókban Budapesten és Bécsben, részt vett a cégcsoport számos régióbeli akvizíciójának előkészítésében, többek közt a Postabank felvásárlásának előkészítésében és lebonyolításában is. 2007-től 2012-ig az Erste Biztosító Zrt. felügyelő bizottságságának is tagja volt.

Takács Zoltán

vezérigazgató / CEO, Főnix-Med Zrt.

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett általános orvosként 1989-ben, melyet követően 1993-ban oxyológia szakvizsgát tett. 1996-ban a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen Egészségügyi Menedzser diplomát szerzett. 1998-ban elvégezte a Magyar Biztosítók Szövetsége által szervezett Biztosítási orvosszakértő tanfolyamot. 1998 és 2004 között a FALCK SOS Kft. (átalakulás után FŐNIX S.O.S Zrt.) tulajdonos ügyvezetője volt. Ezen Kft. volt az első Minőségügyi rendszert tanúsító (ISO) magán-egészségügyi szolgáltató. 2000 és 2003 között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Betegszállítási kapacitás-lekötési bizottságának tagjaként szakértőként tevékenykedett a közfinanszírozott magán szolgáltatói rendszer kialakításában. 2004-ben lett az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, mely pozíciót 2006 augusztusáig töltötte be. 2006-tól a FŐNIX-MED Zrt. vezérigazgatója, mely társaság, mint második legnagyobb magán-egészségügyi szolgáltató (BBJ) a biztosítók egyre meghatározóbb szolgáltató partnere.

Zombor Gábor

Emberi Erőforrások Minisztériuma / Ministry of Human Capacities , egészségügyért felelős államtitkár / Minister of State for Health

Általános orvosi diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán szerezte, melyet jogi szakokleveles orvosi és egészségügyi menedzsment szakértő diplomával egészített ki. 2006-2014 Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, 2006 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Az Egészségügyi Bizottság bizottsági tagja. 2002 óta a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke. 2014. júniusa óta egészségügyért felelős államtitkár.

Első rész / First section


08:00-08:45

Regisztráció / Registration

08:45-08:50

Köszöntő / Opening remarks

Előadó: Molnos Dániel főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

08:50-09:20

Hivatalos megnyitó /Official opening

Előadó: Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma / Ministry of Human Capacities, egészségügyért felelős államtitkár / Minister of State of Health

09:20-09:40

Mezőgazdasági helyzetkép és tendenciák – A nyugdíjbiztosítások szerepe, jelentősége a nyugdíjrendszerben / The role and importance of pension insurance in the hungarian pension system

Előadó: Palotai Dániel monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgató / executive director for monetary policy, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

09:40-10:10

Kávészünet / Coffee break

Második rész / Second section


10:10-10:30

A magyar biztosítási piac helyzete / Trends and developments of the hungarian insurance market

Előadó: Pandurics Anett elnök / president, MABISZ

10:30-10:50

Stabilitás és bizalom – Az MNB biztosításfelügyelési stratégiája és módszerei / Stability and trust – Strategy and methods of insurance supervision of The Central Bank of Hungary

Előadó: Kisgergely Kornél pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgató / executive director, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

10:50-11:10

A fogyasztóvédelem szerepe a biztosítási piacon / The role of consumer protection in the insurance market

Előadó: Bethlendi András fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgató / executive director for consumer protection and market surveillance, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

11:10-11:40

Kávészünet /Coffee break

Harmadik rész / Third section


11:40-12:00

Hazai kutatás: Egészségbiztosítás az ügyfelek szemszögéből / Domestic research: Health insurance from the perspective of consumers

Előadó: Győri Dávid ügyvezető igazgató / managing director, Xallis Consulting

12:00-12:40

Hazai kerekasztal: Magánfinanszírozott ellátások helye az egészségügyben / Panel discussion: The role of private funded health care in the national health system

Résztvevők:

Bartók János vezérigazgató / CEO, MetLife Biztosító Zrt. (Moderátor)

Takács Zoltán vezérigazgató / CEO, Főnix-Med Zrt.

Farkas Patrícia egészségbiztosítási osztályvezető / head of health insurance department, Signal Biztosító Zrt.

Paál Zoltán személybiztosítási területért felelős vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Generali Biztosító Zrt.

Juhos András személybiztosításokért felelős igazgatósági tag / management board member, Uniqa Biztosító Zrt.

Karai Gábor ügyvezető igazgató / managing director, Advance Medical Hungary Kft.

12:40-12:55

Új utak az értékesítésben / New way of selling – Opportunities of online insurance sales

Előadó: Kővári Zoltán operatív vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Qualysoft Zrt.

12:55-14:25

Ebédszünet / Lunch break

Negyedik rész / Fourth section


14:25-14:45

Küszöbön a Szolvencia II és az IMD II – Felkészülés az új európai biztosítási szabályokra / Preparing for the new european insurance regulations

Előadó: Nagy Koppány igazgató / director, Biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóság / Director, Directorate Insurance, Pension Funds, Financial Enterprises and Intermediaries Supervision, MNB

14:45-15:05

Változó biztosításpiaci szabályok – Európai jogalkotói szemszögből / Changing insurance regulation – From a regulatory point of view

Előadó: Nicolas Jeanmart head of non-life, life and macro-economics department, Insurance Europe

15:05-15:25

Európai biztosítók felkészültsége a Szolvencia II-re / European insurers’ preparedness for Solvency II

Előadó: Janine Hawes igazgató, European Insurance Regulatory Centre of Excellence Leader, KPMG LLP (UK)

15:25-16:10

Külföldi kerekasztal: Felkészültség az anyavállalatok szemszögéből / Panel discussion: Preparedness from the point of view of the mother companies

Résztvevők:

Hanák Gábor aktuárius igazgató / director , KPMG (Moderátor)

Axel Wehling igazgatósági tag / member of the executive board, Német Biztosítók Szövetsége (GDV)

Christina Wührer jogi és nemzetközi ügyekért felelős vezető / leader of legal and international affairs, Osztrák Biztosítók Szövetsége (VVO)

Florentina Almajanu főigazgató / director general, Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége (UNSAR)

Dispiter Szabolcs senior legal expert, EIOPA

Christian Pierotti Európai és Nemzetközi Ügyek Igazgatója / director of duropean and international affairs, Francia Biztosítók Szövetsége (FFSA)

16:10-16:50

Kávészünet / Coffee break

Ötödik rész / Fifth section


16:50-17:10

Biztosítók vagyonkezelésének aktuális kérdései / Current issues of insurance asset management

Előadó: Gáti László marketing és értékesítési igazgató / marketing and sales director, OTP Alapkezelő Zrt.

17:10-17:55

Hazai kerekasztal: A nyugdíjbiztosítások adókedvezményének tapasztalatai / Panel discussion: Lessons learned from the introduction of tax relief on pension insurance

Résztvevők:

Kuruc Péter élet- és bankbiztosítási üzletág vezető / head of life- and bankinsurance division, K&H Biztosító Zrt. (Moderátor)

Raveczky Zsolt vezérigazgató / CEO, Erste Biztosító Zrt.

Csonka István értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes / sales deputy CEO, Groupama Garancia Biztosító Zrt.

Sztanó Imre értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgató / chief sales officer, ING Biztosító Zrt.

Kozek András vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Allianz Hungária Zrt.

Horváth Gyula vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Aegon Magyarország Zrt.

17:55-18:00

Konferencia zárása / Closing remarks

Előadó: Molnos Dániel főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

18:00-20:00

Záró koccintás / Farewell drink

Új irányok: Az egészség- és nyugdíjbiztosításban lehet a jövő

Ötödik alkalommal rendezte meg nemzetközi konferenciáját a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), melyen a résztvevő szereplők egyöntetűen a szakmai párbeszéd fontosságát, és a piac aktívan szabályozott…

2014. November 8.

Képek

Videók

Konferencia – 2015


Konferencia – 2015

VI. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ VI. International Insurance Conference of Mabisz

2015. november 6.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2015. október 14-én, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját, amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is ögyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Varga Mihály

Nemzetgazdasági miniszter

1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

1990 – 1994 az Országgyűlés Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának tagja,

1991 – 1994 az Adó bizottság tagja, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad-hoc bizottság tagja.

A Számvevőszéki bizottság tagja 1992 és 1998 között, majd az Adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására létrejött vizsgálóbizottság elnöke is.

1996 – 1998 a Költségvetési és pénzügyi bizottság tagja.

A Gazdasági bizottság elnöke, a Számvevőszéki bizottság tagja 1998-ban.

Az első Orbán-kormány idején a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára 1998 – 2000, később az első Orbán-kormány pénzügyminisztere 2001 és 2002 között.

2002 – 2006 a Költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke.

2006 – 2010 a Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság elnöke.

2010. május 29 – 2012. június 1. a második Orbán-kormány Miniszterelnökséget vezető államtitkára.

2012. június 2.- 2013. egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter.

2013. március 7-e óta nemzetgazdasági miniszter.

Pandurics Anett

Elnök / President, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Szebelédi Ferenc

Palotai Dániel

Ügyvezető igazgató, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdásza

Okleveles közgazdász, diplomáját 2004-ben szerezte a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Karán pénzügy szakon, aktuárius mellékszakon. Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban kezdte, 2004-2007 között elemzőként dolgozott a Bank Közgazdasági főosztálya Monetáris Stratégia osztályán. Az MNB korai nyugdíjmodelljének egyik megalkotója és elismert nyugdíjrendszer-szakértő. 2007-től az Európai Központi Bankban folytatta munkáját, ahol egyes euroövezeten kívüli EU- tagállamokért felelős elemzőként ízelítőt kapott a pénzügyi válság kezeléséből. 2010 novemberétől a Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági főosztályát vezette és aktívan résztvett Magyarország strukturális reformprogramjának kidolgozásában, valamint az Európai Unió Gazdaságpolitikai Bizottságának (EPC) tagjaként is segítette a magyar gazdasági és pénzügyi stabilizációt.

2013 márciusától a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója, a Bank vezető közgazdásza. Meghatározó szerepe volt a monetáris politika alakításában, és az MNB előrejelzései hitelességének erősítésében. 2015 szeptemberétől, mint a Bank vezető közgazdásza, ő felel számos gazdaságtudományi és nemzetközi kiemelt ügyekért. Az Európai Központi Bank Monetáris Politikai Bizottságának (MPC) tagja és az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának tagja (EFC).

Michaela Koller

Director general of Insurance Europe

Michaela Koller is director general of Insurance Europe, the European insurance and reinsurance federation. She is currently also secretary of the Global Federation of Insurance Associations (GFIA).

Michaela has worked in Brussels for the last 23 years. Prior to joining Insurance Europe in February 2007, she was a member of the management committee of the European Savings Banks Group and the World Savings Banks Institute.

Michaela has served as a member of various consumer/industry groups and advisory groups established by the European Commission. She chaired the insurance and reinsurance stakeholder group of the European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA) during its first two- and-a-half-year mandate. She is currently a member of EIOPA’s occupational pensions stakeholder group and testifies regularly at hearings organised by EU institutions.

Michaela is a German national and holds a law degree from Augsburg University.

Hidvégi Áron

Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Közgazdász, 2004-ben jeles diplomát szerzett a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, Kereskedelmi szakon, Banki pénzügyek szakirányon. 2003-óta aktívan dolgozik a marketing és a kutatások különböző területein: piac- és közvélemény-kutatás, termékmenedzsment, márka- és üzletág menedzsment. 2011 márciusától a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. Szakterületei a politikai közvélemény-kutatás és a politikai kommunikáció.

Lantos Csaba

Felügyelő bizottsági elnök, Főnix-Med Zrt.

1986-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász-szociológusként.

A Budapest Banknál kezdte pályafutását, majd 2000-ig a Creditanstalt csoportnál különböző vezető beosztásokban dolgozott, előbb az értékpapír kereskedelmet irányította, majd a befektetési alapkezelőt vezette, az utolsó három évben az egész csoportot irányító befektetési bank – a CA-IB – vezérigazgatója lett. Ebben az időszakban részt vett a magyar értékpapír piac újjáélesztésében, a Budapesti Értéktőzsde alapító Tőzsdetanács tagja volt egy tucat esztendőn keresztül, majd évekig a BÉT Felügyelő Bizottságának elnökeként tevékenykedett. 2000-től 2007-ig az OTP Bank igazgatósági tagja, vezérigazgató-helyettese volt, a lakossági üzletágat vezette.

2007-től saját befektetéseiből kialakított cégcsoportot irányítja.

Tagja számos nagyvállalat igazgatóságának, felügyelő bizottságának:

KELER Zrt. és KELER KSZF Zrt. – Igazgatóság elnöke

FHB Jelzálogbank Nyrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Richter Gedeon Nyrt. – Igazgatóság tagja

MET Holding AG. – Igazgatóság elnöke

Gutmann Magyarország Befektetési Zrt. – Felügyelő bizottság tagja

Magyar Posta Zrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Tőkepartner Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. – Igazgatóság tagja

Libri-Shopline Nyrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Dunamenti Erőmű Zrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Róbert Károly Magánkórház Zrt. – Igazgatóság elnöke

Főnix-Med Zrt. – Felügyelő bizottság tagja

Dr. Bérczi László

Tűzoltó Dandártábornok, Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség főfelügyelője

Faragó-Szabó Flóra

főosztályvezető (Groupama Biztosító)

Hajas Gábor

vállalati vagyonbiztosítási igazgató, Generali Biztosító Zrt.

Pályafutását a Generali Biztosítónál 1992-ben kezdte termékfelelősként, ezt követően vagyonbiztosítási csoport-, majd osztályvezetőként tevékenyen részese volt a lakás-, kisvállalkozói vagyon-, a felelősség- és jogvédelmi biztosítások, valamint szállítmánybiztosítási termékek fejlesztésének, illetve a kapcsolódó üzleti folyamatok optimalizálásának. 2007-től vagyonbiztosítási igazgatóként felelősségi körébe tartoztak a vagyonbiztosításokhoz köthető fejlesztések és folyamatszabályozások. Jelenleg a Generali vállalati vagyonbiztosítási igazgatói posztját tölti be. A terület vezetőjeként a vállalati vagyon-, felelősség- és technikai biztosítások kockázatvállalásáért felel a termékfejlesztési és szabályozási folyamatok felügyelete mellett. Hajas Gábor a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett okleveles gépészmérnök diplomát, majd tanulmányait a Budapest Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta.

Tamás Szombat

Deputy CEO,AEGON Hungary Composit Insurance Company

1990-1996 Janus Pannonius University of Science, Faculty of Economics Major in Special Economist Marketing

1996 – 1999 AB – AEGON Composit Insurance Company Assistant to the CEO.

1999 – 2001 AB – AEGON Composit Insurance Company, Head of Finance

2001 – 2007 AEGON Hungary Composit Insurance Company, Head of Motor insurance

2007 – 2013 AEGON Hungary Composit, Insurance Company, Deputy CEO Head, of Non-Life

2013 – AEGON Hungary Composit Insurance Company, Deputy CEO, Head of Customer Relationship Management and Product Development

Horváth Andrea

biztosítási szakértő

Bóna Katalin

Személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgató, UNION Biztosító

1990 óta dolgozik a biztosítási szektorban, az akkori Európa Biztosítónál kezdte pályafutását, azt megelőzően egy budapesti vezető kórház gazdasági igazgatójának a főmunkatársa volt. Eredetileg kórházszervező szakon végezte főiskolai tanulmányait.

1994 óta dolgozik a UNION Biztosítónál, 1999 óta mint a személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgató.

Megalakulása óta tagja az Magyar Életbiztosítási Orvostudományi Társaságnak.

Juhos András

a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott. 1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1996-tól pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője. 2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős. 2015-től a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke.

Kozek András

vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Kozek András a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett okleveles közgazdász, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles mérnök informatikus diplomát. Karrierje kezdetén 1996-tól tanácsadóként dolgozott a Coopers and Lybrand Dynasoft Rt.-nél, majd 1998-ban az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója lett. 2003-tól az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Élet ágért felelős vezérigazgató-helyettese, 2015-től az Élet ág mellett a Nem-élet ág is a felelősségi körébe tartozik Befektetések- és Termékportfólió-menedzsment vezérigazgató-helyettesként. 2005 óta igazgatósági tag. 2006 és 2010 között az Allianz Bank igazgatósági tagja, 2008-tól 2011-ig az Allianz Alapkezelõ igazgatóságának elnöke, majd 2011 és 2012 között, valamint 2014. óta a felügyelő bizottság elnöke. Az Allianznál betöltött tisztségei mellett a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségének is tagja 2015-ig, a Mabisz TKM Bizottságának megalakulásától tagja, 2012-től elnöke.

Schaub Erika

Személybiztosítási üzletág igazgató, Generali Biztosító

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika-fizika tanárként végzett 1994-ben, majd 1998-ban a Pénzügyi Számviteli Főiskolán szerzett közgazdász diplomát, melyet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem posztgraduális képzésének elvégzése követett 2002-ben. Szakmai pályafutását az ÁB-Aegon biztosítónál kezdte gépjárműbiztosítási termékfejlesztőként 1997-ben.

1998 óta a Generali Biztosítónál személybiztosítási területen dolgozik. Életbiztosítási termékfejlesztőként kezdett, majd 2006-tól termékfejlesztési csoportvezetőként, 2008-tól osztályvezetőként, 2012-től pedig a személybiztosítási üzletág igazgatójaként dolgozik.

2015-től emellett a Generali Egészségpénztár és a Generali Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke.

Hegymegi Anita

a Magyar Biztosítók Szövetsége Egészség-, Baleset- és Kockázatelbírálói Tagozatának elnöke

Első rész / First section


08:00-09:00

Regisztráció / Registration

09:00-09:10

Köszöntő / Greeting remarks

Előadó: Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége / Secretary general, Hungarian Insurers Association

09:10-09:40

A magyar biztosítási piac helyzete

Előadó: Pandurics Anett, elnök, Magyar Biztosítók Szövetsége / President, Hungarian Insurers Association

09:40-10:10

A biztosításfelügyelés aktuális kérdései / The current issues in insurance supervision

Előadó: dr. Szebelédi Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője/ Head of department of the National Bank of Hungary

10:10-11:00

Kávészünet / Coffee break

Második rész / Second section


11:00-11:30

A magyar gazdaság növekedési kilátásai

Önfinanszírozás – A megtakarítások szerepe / The prospects of the economic growth in Hungary – Self-financing – The role of savings

Előadó: Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdásza, gazdaságtudományi- és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója / Chief economist and Executive Director for economic and major issues at the National Bank of Hungary

11:30-12:30

A hazai felelősségbiztosítási piac: Kihívások és lehetőségek – Kerekasztal-beszélgetés / The hungarian liability insurance market: Opportunities and challanges – Roundtable-discussion

Résztvevők / Participants:

Bérczi László tűzoltó dandártábornok (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) / Brigadier General (firefighter) (National Directorate General for Disaster Management),

Hajas Gábor vállalati vagyonbiztosítási igazgató (Generali Biztosító) / Director of Business Insurance (Generali),

Faragó-Szabó Flóra főosztályvezető (Groupama Biztosító) / Liability Product Manager (Groupama),

Szombat Tamás vezérigazgató-helyettes (Aegon Magyarország Biztosító) / Deputy Chief Executive Officer (Aegon Hungary)

Moderátor / Moderator:

Horváth Andrea biztosítási szakértő / Insurance expert

12:30-14:00

Ebéd / Lunch

Harmadik rész / Third section


14:00-14:30

Hivatalos kormányzati köszöntő / Official governmental greeting

Előadó: Varga Mihály, miniszter, Nemzetgazdasági Minisztérium / Minister for National Economy

14:30-15:00

EU Developments

Előadó: Michaela Koller, az Insurance Europe vezérigazgatója / Director general of Insurance Europe

15:00-15:30

Egészségbiztosítás a lakosság szemében (Kutatási eredmények ismertetése) / Health insurance in the eye of the public (Presentation of research results)

Előadó: Hídvégi Áron, igazgató (Századvég Alapítvány) / Director (Századvég Foundation)

15:30-16:00

Állami- és magánfinanszírozás az egészségügyben / Public and private financing of health care

Előadó: Lantos Csaba, egészségügyi befektető / Investor in health care business

16:00-16:20

Kávészünet / Coffee break

Negyedik rész / Fourth section


16:20-17:20

A magánegészségbiztosítások lehetőségei Magyarországon – Kerekasztal-beszélgetés / The opportunities of private health insurance in Hungary – Roundtable-discussion

Résztvevők:

Lantos Csaba Egészségügyi befektető / Investor of healthcare business,

Schaub Erika személybiztosítási igazgató (Generali Biztosító) / Director of Personal Insurance (Generali),

Juhos András igazgatósági tag (UNIQA Biztosító)/ Member of the board (UNIQA),

Kozek András vezérigazgató-helyettes (Allianz Hungária Biztosító) / Deputy Chief Executive Officer (Allianz Hungary),

Bóna Katalin Személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgató, UNION Biztosító/ Director of Personal Insurance (UNION)

Moderátor / Moderator:

Hegymegi Anita, a Magyar Biztosítók Szövetsége Egészség-, Baleset- és Kockázatelbírálói Tagozatának elnöke / MABISZ president of Health-, Accident- and Underwriting Committee

17:20-17:25

Záróbeszéd / Closing speech

17:25-19:00

Búcsúkoccintás / Farewell toast

Képek

Videók

Konferencia – 2016


Konferencia – 2016

VII. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ VII. International Insurance Conference of Mabisz

2016. november 21.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2016. november 21-én, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját,amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is ögyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Hornung Ágnes

Pénzügyekért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

2013 – 2015 Pénzügyi tanácsos, Gazdasági és Pénzügyi (ECOFIN) csoportvezető, Magyarország Állandó Képviselete az Európai Unió mellett

2012 – 2013 Adóügyi attasé, Magyarország Állandó Képviselete az Európai Unió mellett

2011 – 2012 Adótanácsadó menedzser, PricewaterhouseCoopers Kft

2004 – 2011 Adótanácsadó szenior asszisztens, előbb asszisztens, PricewaterhouseCoopers Kft

2003 Gyakornok, Külügyminisztérium, EU Koordinációs és Közösségi Eljárások Főosztálya

2007 – 2010 Jogász-közgazdász Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, posztgraduális képzés

2005 – 2007 Okleveles adótanácsadó Soter-Line, OKJ képzés

1998 – 2003 Jogász Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Kar

2002 Erasmus ösztöndíj, Universidad de la Rioja, Logroño, Spanyolország

Angol: Tárgyalóképes Felsőfokú külügyi szakvizsgával bővített középfokú állami nyelvvizsga

Spanyol: Erős Diplomas de Español como Lengua Extranjera (D.E.L.E), diploma básico de español

Francia: Alap

Pandurics Anett

Elnök / President, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Jogász, diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2012-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (és jogelődje: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán előbb jogász, később osztály-, és főosztályvezető, majd igazgatóhelyettesi pozícióban dolgozott. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések Igazgatója. Egyéb szakmai tevékenységei közt említhető, hogy jelenleg az OBA igazgatótanácsának elnöke, a Szanálási Alap igazgatótanácsának tagja, a GIRO Zrt. igazgatóságának tagja, a Magyar Pénzverő felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének az elnök-helyettese, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem konzisztóriumának tagja.

Dr. Windisch László

Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Kerekes Antal

Partner Technológiai Tanácsadás

Kerekes Antal okleveles közgazdász, a Budapesti Államigazgatási és Közgazdasági Egyetemen végzett vezetés-szervezés szakirányon. Megszerezte a CEMS Masters fokozatot és 2009-ben a Corvinus School of Management MBA fokozatát is. Jelenleg a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. technológiai tanácsadásért felelős partnere. Lassan 15 éve dolgozik tanácsadóként. Szakterülete a digitális transzformáció, a stratégia és irányítási modellek, projektek és program menedzsment, rendszer integráció és implementáció, adat elemzés (data analytics) és digitális trendek (drón technológiák, digitális csatornák, customer technologiák, IoT, smart factory). Szerteágazó tapasztalatra tett szert a klasszikus tanácsadási területeken is, mint a működés átalakítás, a folyamatszervezés, a controlling. Az elmúlt években hazai és nemzetközi nagyvállalatoknál (például: E.ON csoport, MVM csoport, ENKSZ, FŐGÁZ, EDF DÉMÁSZ, Raiffeisen Bank, OTP Bank, CIB Bank, MFB, Budapest Bank, Gerenrali Biztosító, Uniqa Biztosító, Magyar Posta, MÁV, MOL csoport, OT Industries csoport, EGIS, Magyar Telekom, HungaroControl) illetve a közszolgálati szektor országos szereplőinél (NAV, OITH, NFÜ, NFGM, PMISZK, SZTNH) dolgozott szakértőként, projektvezetőként illetve projektszponzorként.

Hídvégi Áron

Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Közgazdász, 2004-ben jeles diplomát szerzett a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, Kereskedelmi szakon, Banki pénzügyek szakirányon. 2003-óta aktívan dolgozik a marketing és a kutatások különböző területein: piac- és közvélemény-kutatás, termékmenedzsment, márka- és üzletág menedzsment. 2011 márciusától a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. Szakterületei a politikai közvélemény-kutatás és a politikai kommunikáció.

Szabó Zsolt

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

2014- fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

2010- országgyűlési képviselő

2010-2014 Hatvan város polgármestere

2006-2010 önkormányzati képviselő Hatvanban, a FIDESZ önkormányzati frakciójának vezetője. Választókerületi elnöki feladatokat lát el Hatvan és térségében.

1995 óta adószakértői és könyvvizsgáló tevékenység végzése

1990 óta számviteli tanácsadói tevékenység végzése

1990 óta az Aranyfácán Konzervgyárnál, előtte a Jászszentandrási Haladás Mgtsz-ben dolgozott.

Dr. Thomas Hlatky

Head of Reinsurance, Grazer Wechselseitige Versicherung AG.

He was born in Judenburg, Styria, Austria in 1960. In 1982 he finished his legal studies/jurisprudence at the Karl Franzens University of Graz with a Dr. juris degree. He started working as a lawyer in Graz and finished in 1986 with his legal examination and a court admission. He held several managing positions in Austrian industry companies and in 1998 became head of property insurance of Grazer Wechselseitige Versicherung AG, an insurance group working in 14 CEE countries. Since 2012 he is head of reinsurance of GRAWE Group and board member of GRAWE Re. Today he holds several board memberships at the Austrian insurance association VVO in Vienna and is head of WG sustainable non life and Vice Chair of the General Insurance Committee at the European Insurance Association “InsuranceEurope” in Brussels. He is married with 2 children.

Dr. Bérczi László

Tűzoltó Dandártábornok, Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség főfelügyelője

Több, mint húszéves pályafutása során széleskörű gyakorlatot, szakmai tapasztalatot szerzett a tűzoltóság, a tűzvédelem területén vidéken és a fővárosban egyaránt. Csaknem 17 éve dolgozik különböző vezetői beosztásokban, számos nagy fővárosi tűz- és káresetnél látott el irányítói feladatokat. Szakmai irányítói tevékenységén kívül részt vesz a tűzoltási és tűzvédelmi hatósági szakemberek felkészítésében, különböző szaktanfolyamokon, szakmai fórumokon tart előadásokat, illetve szakmai és civil szervezetek tevékenységében vállal szerepet. Tagja a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanácsnak, vezetője a tűzvédelem munkacsoportnak, elnöke a CTIF Magyar Nemzeti Bizottságának. A Rendészeti Szakvizsga Bizottság Katasztrófavédelmi és Tűzvédelmi Albizottsága tagjaként rendészeti szakvizsgáztatásra jogosult. Több szakmai publikációja jelent meg a tűzvédelem területén. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar címzetes egyetemi docense. A fentieken túl veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadói végzettséggel is rendelkezik.

Dr. Bárczay András

Szaktanácsadó

1973-ban végzett okleveles gépészmérnökként a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1976-ban, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász diplomát-, majd 1977-ben ipargazdaság témakörben egyetemi doktori címet szerzett.

1973-76 tervező mérnök a Középület Tervező Vállalatnál /KÖZTI/.

1976-79 gazdaság- és piackutató az Országos Piackutató Intézetnél /OPK/.

1979-82 a vállalati biztosítások főelőadója az Állami Biztosítónál.

1982-86 a vállalati biztosítások osztályvezetője, majd igazgatója.

1986-90 a vagyon és felelősségbiztosítások főosztályvezetője, majd ügyvezető igazgatója a Hungária Biztosítónál.

1990-2005 az Allianz Hungária Biztosító Zrt. vezérigazgató- helyettese, az Igazgatóság tagja. Ezzel párhuzamosan 1996-2007 között az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. /illetve jogelődje/ igazgatóságának, majd felügyelő bizottságának tagja.

2005-2007 az Allianz Hungária Zrt. cégvezetője.

2007-2010 az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. elnök- vezérigazgatója és ezzel párhuzamosan cégvezető az Allianz Hungária Zrt.-nél.

a 2010-es nyugdíjba vonulása óta ügyvezetője a Bárczay Tanácsadó Kft.-nek.

Alapítója és 2007-ig elnöke volt a Magyar Atompoolnak.

Egyéb tevékenységek:

különféle tisztségeket viselt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában,

meghívott előadó volt több egyetemen és főiskolán,

a Magyar Mérnökakadémia tagja- és az Ellenőrző Bizottság elnöke,

a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karának szenátora,

tagja a Budapest Gazdaságfejlesztési Egyesületnek /BGE/.

Kozek András

vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Kozek András a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett okleveles közgazdász, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles mérnök informatikus diplomát. Karrierje kezdetén 1996-tól tanácsadóként dolgozott a Coopers and Lybrand Dynasoft Rt.-nél, majd 1998-ban az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója lett. 2003-tól az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Élet ágért felelős vezérigazgató-helyettese, 2015-től az Élet ág mellett a Nem-élet ág is a felelősségi körébe tartozik Befektetések- és Termékportfólió-menedzsment vezérigazgató-helyettesként. 2005 óta igazgatósági tag. 2006 és 2010 között az Allianz Bank igazgatósági tagja, 2008-tól 2011-ig az Allianz Alapkezelõ igazgatóságának elnöke, majd 2011 és 2012 között, valamint 2014. óta a felügyelő bizottság elnöke. Az Allianznál betöltött tisztségei mellett a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségének is tagja 2015-ig, a Mabisz TKM Bizottságának megalakulásától tagja, 2012-től elnöke.

Juhos András

a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott. 1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1996-tól pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője. 2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős. 2015-től a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke.

Garamvölgyi Zoltán

ügyvezetőigazgató-helyettes, Groupama Biztosító

Okleveles közgazdász, 1995-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem számvitel szakán. A Credit Lyonnais Banknál kezdte pályafutását, majd 1997-ben csatlakozott az OTP- Garancia Biztosítóhoz, ahol a befektetési és vagyonkezelési terület kiépítése és vezetése volt a feladata. 2006-ban CFA oklevelet szerzett. A Groupama 2009-es akvizíciója után a Befektetési és kockázatkezelési főosztályt irányította. 2011-től ügyvezető igazgatóként a Groupama biztosító élet- és bankbiztosítási területét vezette, 2016-tól a biztosító Stratégiai, Ügyfél- és Termékmenedzsment szakterületének helyettes vezetője, az élet- és bankbiztosításokért felel.

Nagy Koppány

igazgató, Magyar Nemzeti Bank Biztosítás, pénztár és közvetítők felügyeleti igazgatósága

„Nagy Koppány 2013 novembere óta igazgatója a Magyar Nemzeti Bank Biztosítás, pénztár és közvetítők felügyeleti igazgatóságának. Az MNB-felügyeleti vezetőjeként kiemelt hangsúlyt fektet a stabilitás és bizalom értékekein nyugvó felügyelés elmélyítésére. Az új felügyeleti szemlélet mentén fontos szerepet vállalt az MNB által elindított innovatív szabályozási megoldások terén, mint például nyugdíjbiztosításokról szóló ajánlás, online értékesítési ajánlás, volatilitási tőkepuffer és az etikus koncepció. Korábban a pénzügyi világ több szereplőjénél széleskörű szakmai és vezetői tapasztalatokat szerzett, melyek szintén jól támogatják jelenlegi munkáját. Tagja az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) legfőbb döntéshozó szervének (Board of Supervisors), a Hitelintézeti Szemle valamint a Biztosítás és Kockázat szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságának.”

Szalai Péter

ügyvezető, PEND Consulting,

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, ahol a Széchenyi István Szakkollégium egyik alapítójaként Egyetemi Közösségért díjban is részesült. Biztosítási pályafutása során 1991-től középvezetőként dolgozott a Providencia, Generali Budapest, Colonia, és az Aegon biztosítóknál, 2001 és 2006 között az Erste csoportnál tevékenykedett, vezette az Erste Biztosítót, az Erste Alkusz Kft-t és igazgatósági elnökként az Erste Nyugdíjpénztárt. 2006 óta a PEND Consulting Kft tulajdonos- ügyvezetője, 2013-14 folyamán foglalkoztatói nyugdíjért felelős miniszteri biztosként tevékenykedett. Ma a PEND Consulting Kft-ügyvezetése és egyéb interim tevékenységek mellett óraadó a Budapesti Corvinus Egyetem, és a MABISZ szakmai folyóiratának (Biztosítás és Kockázat) szerkesztőbizottsági tagja.

Bartók János

Mérnök, biztosítási szakember

Eredeti diplomáját a Gödöllői Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán szerezte 1992-ben, amely első munkahelye is volt. Az AEGON csoport vezető utánpótlást képző programjához 1993-ban csatlakozott. Végigjárva a vállalati ranglétrát dolgozott képviselőként, fiókvezetőként, divízióvezetőként, értékesítési és marketing-, életbiztosítási- és nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettesként. Vezérigazgatóként irányított AEGON leányvállalatokat és közreműködött kelet-európai felvásárlásokban és zöldmezős beruházásokban. Az AVIVA biztosítóhoz 2007-ben csatlakozott magyarországi vezérigazgatóként. Később a cseh, román, szlovák és magyar vállalatok munkáját irányította a Danube régió vezérigazgatójaként. Tagja volt az AVIVA Executive Leadership Teamjének ahol az új európai működési modell kialakítása is felelősségei közé tartozott. A MetLife felvásárlása után az AHICO, AVIVA/MetLife biztosítók egyesülését, majd átszervezését irányította 2015-ig. Jelenleg az ERGO magyarországi leányvállalatainál igazgatósági tag. Tagja a Common Purpose Egyesületnek, Elnökségi tagja a Menedzserek Országos Szövetségének. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdságtudományi Karának címzetes egyetemi docense. Mindkét gyermeke egyetemi hallgató.

Első rész


08:00-09:00

Regisztráció

09:00-09:05

Köszöntő

Előadó: Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége

09:05-09:40

Hivatalos megnyitó

Előadó: Hornung Ágnes, Pénzügyekért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

09:40-10:15

Párizs után: A klímaváltozás tétje – Hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek

Előadó: Szabó Zsolt, Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

10:15-11:00

Kávészünet

Második rész


10:55-11:35

A konferencia második részét megnyitja

Előadó: Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja

11:35-12:10

Fenntarthatóság – Kérdések és válaszok a magyarországi biztosítási piacon

Előadó: Pandurics Anett, elnök, Magyar Biztosítók Szövetsége

12:10-13:30

Ebéd

Harmadik rész


13:30-14:15

Klímaváltozás: Kockázatkezelés és természeti katasztrófák biztosítása

Előadó: Thomas Hlatky, klímakutató, Grawe, Head of Reinsurance

14:15-14:25

Mit gondolunk a klímaváltozásról? – Kutatás

Előadó: Hídvégi Áron, Századvég Alapítvány – Kutatás

14:25-15:15

Kerekasztal-beszélgetés: A klímaváltozás hatása a biztosítási piacokra

Résztvevők:

Bérczi László, tűzoltó dandártábornok, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,

Ilics László vezérigazgató-helyettes, Generali Biztosító,

Szalai Péter ügyvezető, PEND Consulting,

Vereczki András Lakossági nem-életbiztosítási és Kárrendezési vezető, Uniqa Biztosító

Moderátor:

Bárczay András, szakértő, Allianz Hungária Biztosító

15:15-15:45

Kávészünet

15:45-16:15

A biztosítás jövője

Előadó: Kerekes Antal, partner, PricewaterhouseCoopers Magyarország

16:15-17:00

Kerekasztal-beszélgetés:

Fenntartható biztosítás: Az „etikus biztosító”, a solvecy-II követelményrendszere, a digitalizáció hatása a biztosítási piacokra

Résztvevők:

Garamvölgyi Zoltán ügyvezetőigazgató-helyettes, Groupama Biztosító,

Juhos András igazgatósági tag, Uniqa Biztosító,

Kozek András vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító,

Nagy Koppány ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank,

Moderátor:

Bartók János igazgatósági tag, ERGO Biztosítási Csoport

17:00-17:15

Nyugdíjas évek – Csak az orrunkig látunk? – Kutatás

Előadó: Hídvégi Áron, Századvég Alapítvány – Kutatás

17:15-17:20

Záróbeszéd

Előadó: Molnos Dániel

17:20-19:00

Búcsúkoccintás

Képek

Videók

Konferencia – 2017


Konferencia – 2017

VIII. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ VIII. International Insurance Conference of Mabisz

2017. november 7.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2017. november 7-én, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját, amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is figyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják

A honlapon található jelentkezési lap kitöltése a részvétel alapfeltétele. Tehát részvételi szándéka esetén akkor is ki kell töltenie, ha névre szóló meghívót kapott. Az itt megadott adatokat a rendezvény szervezői bizalmasan kezelik, harmadik félnek csak az adott jelentkező írásbeli hozzájárulása esetén adják ki.

A konferencia ára:

  • Mabisz tagok számára: 19.900 ft + áfa

  • Nem mabisz tagok számára 58.900 ft + áfa

  • VIP vendégek számára a részvétel ingyenes.

Dr. Deutsch Tamás

Ügyvéd, politikus

A Fidesz (Fiatal Demokraták Szövetsége) egyik alapító tagja.

1990-től 2009-ig a Magyar Országgyűlés-, 2009 óta az Európai Parlament képviselője.

A rendszerváltoztatás óta több fontos közéleti tisztséget is betöltött (ifjúsági és sportminiszter /1999-2002/, a Magyar Országgyűlés alelnöke /2004-2006/, miniszterelnöki biztos /2014- /).

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke (1999-2001; 2012-2016 és 2017-), a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke (2011- ), a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke (2015), valamint 2010 óta az MTK elnöke.

Pandurics Anett

Elnök / President, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Jogász, diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2012-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (és jogelődje: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán előbb jogász, később osztály-, és főosztályvezető, majd igazgatóhelyettesi pozícióban dolgozott. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések Igazgatója. Egyéb szakmai tevékenységei közt említhető, hogy jelenleg az OBA igazgatótanácsának elnöke, a Szanálási Alap igazgatótanácsának tagja, a GIRO Zrt. igazgatóságának tagja, a Magyar Pénzverő felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének az elnök-helyettese, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem konzisztóriumának tagja.

Dr. Windisch László

Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető, MABISZ

Közgazdász, újságíró. 2017 óta a MABISZ kommunikációs vezetője. Előtte öt évig a Figyelő hetilap főszerkesztője volt, a lapnál különböző posztokon tizennégy évet töltött. Korábban a Világgazdaságnál rovatszerkesztői, rovatvezetői feladatokat látott el, valamint a BBC Magyar Adásának budapesti irodavezetője volt. Újságírói pályafutását a Magyar Nemzet külpolitikai rovatánál kezdte, öt évig (1986-1991) volt moszkvai, két évig (1997-1999) washingtoni tudósító, a két időpont között pedig külpolitikai rovatvezető. Óraadó tanár volt a Budapest Kommunikációs Főiskolán (ma Metropolitan Egyetem), oktat a Corvinus Egyetemen és a Matthias Corvinus szakkollégiumba. Gazdasági újságírás tankönyvet szerkesztett, a sajtó mellett esszékötetekben jelentek meg publikációi.

Hídvégi Áron

Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Közgazdász, 2004-ben jeles diplomát szerzett a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, Kereskedelmi szakon, Banki pénzügyek szakirányon. 2003-óta aktívan dolgozik a marketing és a kutatások különböző területein: piac- és közvélemény-kutatás, termékmenedzsment, márka- és üzletág menedzsment. 2011 márciusától a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. Szakterületei a politikai közvélemény-kutatás és a politikai kommunikáció.

Bába-Szabó Magda

HR és kommunikációs vezető, Generali

2011 óta felelős a hazai piacvezető biztosító, a Generali Biztosító Zrt. HR és kommunikációs területéért. Jelenleg több mint 50 ember munkáját irányítja, egy 1600 fős szervezet és egy csaknem ugyanennyi külső partnerből álló értékesítési hálózat tevékenységét és üzleti céljait támogatva. 1997-től kezdődően szisztematikusan építette fel HR karrierjét, megismerve több iparágat és multinacionális nagyvállalat működését.

Lemák Gábor

FinnTech Group

2000-től a GKI Gazdaságkutató Zrt. keretein belül a kockázati tőkebefektetések, a kockázatkezelés és a fúziók és felvásárlások magyarországi trendjeivel foglalkozik. 2001-ben a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. társalapítója, ahol a fő területei a hazai elektronikus kereskedelem elemzése, informatikai stratégiák készítése. 2008-tól a Magyar Telekom kezdeményezésére létrejött Mobilitás és Multimédia Klaszter igazgatója, ahol az infokommunikációs területen működő kis- és középvállalkozások, valamint multinacionális vállalatok, mint az Ericsson, a Microsoft, vagy a HP közös kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeinek koordinálásáért felel. 2011 végétől a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, az OTP és a MasterCard összefogásában létrejött Magyar Mobiltárca Szövetség főtitkára. 2015-ben beválasztják a TOP25 ICT menedzser közé. Ugyanebben az évben társalapítója a FinTech Group Digitális Pénzügyi Technológiák Központnak.

Török Péter

Igazgató tanácsadó, Stratis Kft.

Török Péter tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte, ahol a mérnök informatikus mesterszak elvégzése után az MBA fokozatot is megszerezte menedzsment és pénzügy szakon. A pénzügyi szektor iránti érdeklődése által vezérelve később a Bankárképző (Corvinus) bankszakmai referens képzésé is elvégezte. 1998 óta társalapítóként a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. tanácsadójaként dolgozik, ahol a pénzügyi szolgáltatási és a távközlési szektorban több komplex, üzletileg kritikus megbízást vezetett sikeresen. Kiemelt szakterülete a vállalati portfolió menedzsment, IT stratégiakészítés, stratégiai projektek előkészítése és végrehajtása, vállalati és informatikai architektúra-tervezés, szervezet és folyamatok átalakítása, IT hatékonyságnövelés. 20 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött immár oktatóként jár a Bankárképzőre, ahol projektmenedzsmentet és bankinformatikát tanít, ezzel hozzásegítve a hallgatókat a vállalati gyakorlat megismeréséhez.

Veres Rita

Cégevezető, Aon Hewitt

Veres Rita az Aon Hewitt, a világ első számú humánerőforrás tanácsadó vállalatának magyarországi cégvezetője. 2016. májusa óta a szilícium völgyi NASA központban működő Singularity University budapesti nagykövete. A többek között NASA, Google, Genentech, Nokia együttműködésével működő egyetemen olyan újító elméleteket oktatnak, amelyek segítenek felkészíteni arra, hogy az exponenciálisan fejlődő technológiák alkalmazásával megoldást találjanak az emberiség legnagyobb problémáira. Fő fókusza a jövő vezetőinek kérdésköre, ezzel kapcsolatban kutat, és dolgozik együtt nagy magyar és nemzetközi ügyfelekkel, valamint ebben a témakörben a Spark Institue oktatója. Veres Rita 2015-ben elnyerte a PWA év női vezetője díját, amelyet 2014-ben hagyományteremtő céllal alapított a PWA. A díj célja, hogy a nők gazdasági szerepvállalását jó példák kiemelésével ösztönözzék és segítsék a nőket vezetői ambícióik elérésében.

Dr. Kocsis Gergely

ügyvezető, Rowanhill Global Kft.

Dr. Kocsis Gergely, közgazdász-jogász, diplomáit a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, illetve a Miskolci Egyetemen szerezte. Az egyetem elvégzése után a bankszektorban helyezkedett el, kezdetben vállalat- és projekt finanszírozással foglalkozott, majd évekig a CIB Bank egyik megyei fiókját vezette. Ezt követően a bank olaszországi tulajdonosánál, az IntesaSanpaolonál dolgozott szakértőként, nemzetközi termékfejlesztési és bankvásárlási feladatokban. Hazatérése után a CIB Bank külső partnerei (ezek között pl. a biztosítói) kapcsolatait – a közös termékfejlesztést és értékesítési hálózatokat – irányította. Pályafutását vezető tanácsadó cégeknél, többek között, mint az EY és a Deloitte menedzsere folytatta és számos bank, biztosító, telekommunikációs és energiavállalat stratégiai átalakítási és működési hatékonyság javítására irányuló projektjét vezette. 2015. óta, mint a RowanHill Global Kft. ügyvezetője, stratégiai tanácsadásban, üzletfejlesztési programokban, innovatív – smart city, fintech, insurtech, blockchain technológiákra építő – IT és üzleti projektek irányításában és megvalósításában működik közre.

Frankó-Csuba Dea

Spark Institute at IBS vezető, Singularity University executive alumni tag

Frankó Csuba Dea Spark Institute at IBS vezetője és a Singulairy University executive alumni tagja. A Spark Institute transzformatív vezetőképző központban a jövő vezetői képességeire készítik fel a hallgatókat egy nemzetközi oktató és mentor közösség segítségével.A Spark élményalapú, problémafókuszú oktatási programjai módszertani és szemléletmódbeli támogatást nyújtanak cégeknek a digitális világ felé vezető úton. Dea 10 éve fejleszt innovatív képzési programokat vezetőknek és szakembereknek, mentorként pedig Európa-szerte támogat digitális transzformációs projekteket. Kedvenc témája a jövő munkahelye, a munka jövője, valamint a digitalizáció és az ember kapcsolata. Szenvedélyesen kutatja a digitális cégkultúrát mozgató tényezőket, azt hogy hogyan lehet fejleszteni a szervezetek alkalmazkodóképességét, illetve, hogy miként lehet az egyéni és közösségi gondolati torzításokat feltárni és, fellazítani. Amellett, hogy vállalatokat segít a digitális átállásban, szabadidejében elkötelezett jóga- és meditációs oktató immáron 10 éve.

Matteo Carbone

Founder and Director, Connected Insurance Observatory.

Matteo is Founder and Director of the Connected Insurance Observatory, Global InsurTech Thought Leader and Investor. He is internationally recognized as an insurance industry strategist with a specialization on innovation. Matteo is author and world-renowned authority on InsurTech – ranked among top international InsurTech Influencers – and he has spoken to audiences in eighteen different countries. Matteo has advised more than 100 different players in ten markets around the world and has wide experience which includes set up of industrial and commercial plans, growth strategy definition and support in the start-up of new initiatives, digital strategy development, insurance products innovation, channel strategy and commercial model definition, startups mentorship and advice M&A deals. Before creating the Connected Insurance Observatory, he spent eleven years in Bain & Company’s Financial Service practice. Matteo received his degree in Business Administration from Bocconi University, Milan.

Lex Tan

Founder and CEO, MotionsCloud

Lex is a founder and CEO of MotionsCloud – an insurtech company that streamline and automate claims processes of property and auto insurance companies with mobile, AI and video communication technologies. MotionsCloud was founded since Jan 2016, since then, the company went through 3 insurtech accelerators that backed by insurers and received an investment from the US investor. Currently, service his customer in Europe and in the US. MotionsCloud is named by Gartner as one of the insurance cool vendors 2017. Personally, Lex is a serial-entrepreneur, engineer and internet marketer. Recently, he has been ranked as one of the top 10 Insurtech influencers on social-media and serve as a mentor in W1 Insurtech accelerator that backed by 12 German insurers in Munich. In the past, Lex worked in the insurance industry for more than 5 years as a claims representative and was one of the award winners of the HSBC Young Entrepreneur Award and Erasmus For Young Entrepreneur Award.

Sztanó Imre

NN Biztosító Zrt., Elnök-vezérigazgató

Szakmai tapasztalatok

2016. már. – NN Biztosító Zrt. Elnök-vezérigazgató

2013. jan. – 2016. feb. Értékesítési és Disztribúciós Ügyvezető Igazgató, az Igazgatóság tagja

2007. feb. – 2012. jan. Erste Bank Hungary Zrt. Lakossági Üzletágért felelős Vezérigazgató-helyettes, az Igazgatóság tagja

2005. feb. – 2007. jan. Igazgató, Stratégiai Menedzsment Igazgatóság 2004. jan. – 2005. jan. Projektvezető, Postabank Integrációs Program

2001. feb. – 2003. dec Erste Bank AG (Bécs, Ausztria) Igazgató (korábban igazgatóhelyettes), Közép-Kelet-Európai Részvényelemzés

1998. nov – 2001. jan. Erste Bank Befektetési Rt. Elemzési Igazgató

1997. szep. – 1998. okt. Részvényelemző

1996. szep. – 1997. aug. BNP-Dresdner Bank (Hungaria) Rt. Vállalati Üzletág

Tanulmányok

2015-2016 London Business School (London, Dubai) Executive MBA

1993-1996 Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) Pénzügy vállalkozás szak Közgazdász 1989-1993 Szent István Gimnázium (Budapest)

Díjak

2010 Az Év Ifjú Bankára – A MasterCard díja egy független szakmai zsűri döntése alapján

Verőci Gábor

Idomsoft Zrt, Kutatási és fejlesztési igazgató

A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után a számítástechnika által támogatott iroda automatizálás, illetve országos nyilvántartások fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkoztam. 1996 óta kiemelten kezelem a biztonsági okmányok adatfelvételezését, nyilvántartását, valamint megszemélyesítését. Európában az elsők közt vezettük be a lézer gravírozásos okmány-megszemélyesítést. A magyarországi okmányirodai rendszer 2000-ben történő bevezetésétől folyamatosan dolgozom munkatársaimmal ezen terület fejlesztésén. 2013 márciusától két magánvállalat tulajdonos váltása után a 100%-os állami tulajdonú Idomsoft Zrt-ben dolgozom. Cégünk feladatai közé tartozik a Nemzeti Adatvagyon részét képező nyilvántartások fejlesztése és üzemeltetése. 2015 májusától a Belügyminisztérium e-Személyazonosító igazolvány bevezetésének szakmai és projekt vezetője vagyok. Ezen időszak alatt sikeresen létrehoztuk az e-Közigazgatás új azonosító eszközét, amelyből több mint 2.5 millió került kibocsátásra. A NISZ Zrt. közreműködésével létrehozott elektronikus aláírás rendszer használatával az okmány minősített elektronikus aláírás kezelésére is alkalmassá vált. A felhasználását támogató szolgáltatások fejlesztése, a közigazgatási és gazdasági élet szereplőinek e-Személyazonosító igazolvány felhasználásának támogatása, valamint a létrejött új informatikai rendszerek üzemeltetése e projekt feladatát képezi.

Kisbenedek Péter

elnök-vezérigazgató

Tanulmányok 1983-1988 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Munkahelyek, szakmai tevékenység 1988-1991 termékmenedzser Sancella Magyarország Kft. 1991-1995 értékesítési területen betöltött pozíciók – Philip Morris Magyarország és Philip Morris Services Inc., Lausanne, Svájc 1995-2000 értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes; nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettes ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. igazgatósági tag ÁB-Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár 2000-2003 vezérigazgató Erste Bank Hungary Zrt. 2001-2007 Felügyelő Bizottság tagja Erste Bank Befektetési Zrt. Erste Biztosító Erste Leasing Magyarország 2003-2004 elnök-vezérigazgató Postabank és Takarékpénztár 2003-2007 elnök-vezérigazgató Erste Bank Hungary Zrt. 2007-2008 igazgatósági tag – pénzügyek Erste Bank Group, Ausztria Felügyelő Bizottság elnöke Erste Bank Szerbia Erste Bank Ukrajna Felügyelő Bizottság tagja: Ceska Sporitelna, Cseh Köztársaság Slovenska Sporitelna, Szlovákia Banca Commerciala Románia S-Versicherung, Ausztria 2008. október 1-től: elnök-vezérigazgató Allianz Hungária Zrt. Egyéb tisztségek: Magyar Biztosítók Szövetsége- Az Igazgatóság tagja

Erdős Mihály

elnök-vezérigazgató

Közgazdász. 1993-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus) közgazdász diplomát, majd 1995-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakoklevelet szerzett. 1994 – 1997 között az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Felügyeletének főosztályvezető- helyettese 1997-1999-ig az Állami Pénztárfelügyelet főosztályvezetője 1999-től 2000-ig a K&H Befektetési Rt. vezető elemzője 2001- től a PSZFÁF kiemelt felügyeleti tanácsadója 2004-től 2006-ig PSZÁF ügyvezető igazgató-helyettese a Biztosítási és Pénzügyi Felügyeleti Igazgatóság Vagyonkezelési Bizottságának és az Európai Uniós Ügyek Bizottságának elnöke volt 2006-tól 2007-ig a Felügyelet stratégiai igazgatója, a stratégiai kabinet vezetője, illetve a Vagyonkezelési Bizottság elnöke, majd két évig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főigazgató- helyettese 2010-ben nevezték ki az Európai Utazási Biztosító elnök- vezérigazgatójává, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. vezérigazgatójának stratégiai tanácsadója lett 2011. július 1-jétől a biztosító elnök-vezérigazgatója

Karászi Gyöngyi

Aegon

Magyar – Történelem szakos tanárként végzett, majd a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán menedzsment, szóvivői, valamint kommunikációs ismeretek tanulmányokat folytatott és Szóvivő és kommunikációs vezető végzettséget szerzett. 2011 óta az Aegon Magyarország Oktatási vezetője, előtte az Union Biztosítónál Hálózati oktatási igazgatói pozíciót töltött be. Értékesítőként és trénerként is több éves tapasztalatot szerzett. Aktív tevékenységet folytat a Mabisz oktatási szekciójában. Elkötelezett az értékesítők és vezetőik gyakorlatorientált felkészítésében, a megfelelő biztosításszakmai felkészültség és a kommunikációs készségek ideális egyensúlyú fejlesztésében. Fontosnak tartja a jövő nemzedék pénzügyi edukációját.

Nikovics Éva

Igazgató, HR és Digitalizáció Allianz Hungária Zrt.

Közgazdászként végzett, pályafutását a pénzügyi szektorban 2003-ban az Erste Banknál kezdte, ahol a Postabank integrációs projektben, majd corporate governance területeken dolgozott. 2008-ban kezdett az Allianznál, néhány hónapig itt is corporate governance területen, ill. az akkor zajló transzformációs projektben dolgozott, majd átigazolt a HR-re. Itt kezdetben a javadalmazás, teljesítménymenedzsment és HR kontrolling területekért felelt, majd négy évig vezette a HR területet, ezt követően stratégiai igazgatóként a csoport szintű Megújulási Program projektjeit menedzselte, 2017 eleje óta digitalizációs, nyár óta digitalizációs és HR igazgató. A MABISZ digitalizációs munkacsoportjának vezetője.

Kurtisz Krisztián

Vezérigazgató, Uniqa

Kurtisz Krisztián biztonságtechnikai mérnökként diplomázott a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, de szinte rögtön a biztosítási szektorban kezdett el dolgozni. 2002-től 2008-ig a Groupama Biztosítónál előbb gépjármű-biztosítási menedzser, majd három évig lakossági és kisvállalkozói vagyonbiztosítási igazgató volt. 2008 és 2010 között Oroszországban tevékenykedett, előbb a Renaissance Insurance gépjármű-biztosítási igazgatójaként, aztán a Sravnikupi.ru vezérigazgatójaként. Hazaérkezése óta az UNIQA Biztosító Zrt. csapatát erősíti, korábban nem-életbiztosítási igazgatóként és igazgatósági tagként, 2016 júniusától pedig vezérigazgatóként.

Kerekes Antal

Partner Technológiai Tanácsadás

Kerekes Antal okleveles közgazdász, a Budapesti Államigazgatási és Közgazdasági Egyetemen végzett vezetés-szervezés szakirányon. Megszerezte a CEMS Masters fokozatot és 2009-ben a Corvinus School of Management MBA fokozatát is. Jelenleg a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. technológiai tanácsadásért felelős partnere. Lassan 15 éve dolgozik tanácsadóként. Szakterülete a digitális transzformáció, a stratégia és irányítási modellek, projektek és program menedzsment, rendszer integráció és implementáció, adat elemzés (data analytics) és digitális trendek (drón technológiák, digitális csatornák, customer technologiák, IoT, smart factory). Szerteágazó tapasztalatra tett szert a klasszikus tanácsadási területeken is, mint a működés átalakítás, a folyamatszervezés, a controlling. Az elmúlt években hazai és nemzetközi nagyvállalatoknál (például: E.ON csoport, MVM csoport, ENKSZ, FŐGÁZ, EDF DÉMÁSZ, Raiffeisen Bank, OTP Bank, CIB Bank, MFB, Budapest Bank, Gerenrali Biztosító, Uniqa Biztosító, Magyar Posta, MÁV, MOL csoport, OT Industries csoport, EGIS, Magyar Telekom, HungaroControl) illetve a közszolgálati szektor országos szereplőinél (NAV, OITH, NFÜ, NFGM, PMISZK, SZTNH) dolgozott szakértőként, projektvezetőként illetve projektszponzorként.

Első rész


08:00-09:00

Regisztráció

09:00-09:05

Köszöntő

Előadó: Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége

09:05-09:25

A kormányzat és a digitalizáció: irányok és arányok

Előadó: Deutsch Tamás , miniszterelnöki biztos, Digitális Jólét Programja

09:25-09:45

Innovációk a magyarországi biztosítóknál

Előadó: Pandurics Anett, MABISZ elnök

09:45-10:10

Insurtechek és inkumbensek: harc vagy szimbizózis?

Előadó: Matteo Carbone, Founder and Director, Connected Insurance Observatory

10:10-10:25

A közeljövő öt forradalmi technológiája

Előadó: Török Péter, STRATIS, partner

10:25-10:55

Kávészünet

Második rész


10:55-11:15

Az MNB és az új megoldások szabályozói környezete

Előadó: Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

11:15-11:30

Blockchain-re fűzött adatok

Előadó: Kocsis Gergely, ügyvezető, Rowanhill Global Kft.

11:30-11:45

Nyitott-e a piac az újdonságokra?

Előadó: Lemák Gábor FinnTech Group

11:45-12:30

Kerekasztal-beszélgetés

Cégvezetők a digitalizáció lehetőségeiről

Moderátor: Lambert Gábor, MABISZ

Résztvevők:

Erdős Mihály, Generali

Kisbenedek Péter, Allianz

Sztanó Imre, NN

Kurtisz Krisztián, Uniqa

12:30-14:00

Ebéd

Harmadik rész


14:00-14:10

MABISZ-díjátadó

14:10-14:30

Kutatás

Értékesítő kontra app. Hogyan akarják megismerni a termékeket, tartani a kapcsolatot az ügyfelek?

Előadó: Hídvégi Áron, Századvég

14:30-14:45

Felkészülés a GDPR-ra

Előadó: Kerekes Antal, partner, PricewaterhouseCoopers Magyarország

14:45-15:00

Az E-személyi használata a biztosításban

Előadó: Verőcí Gábor, BM Eszig projektvezető

15:00-15:15

Ami Németországban bevált

Előadó: Lex Tan, MotionsCloud, CEO

15:15-16:00

Kerekasztal HR-vezetőkkel

A munkaerő megőrzése vagy kiváltása lesz a nagyobb kihívás?

Moderátor: Frankó-Csuba Dea, Spark Institute

Résztvevők:

Bába Szabó Magda, Generali

Nikovics Éva, Allianz

Karászi Gyöngyi, Aegon

Veres Rita, AON HEWITT

16:00-16:05

Záróbeszéd

Előadó: Molnos Dániel

16:05-18:00

Búcsúkoccintás

Képek

Videók

Konferencia – 2018


Konferencia – 2018

IX. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ IX. International Insurance Conference of Mabisz

2018. november 22.
Corinthia Hotel Budapest
1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2018. november 22-én, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját, amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is figyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják

A honlapon található jelentkezési lap kitöltése a részvétel alapfeltétele. Tehát részvételi szándéka esetén akkor is ki kell töltenie, ha névre szóló meghívót kapott. Az itt megadott adatokat a rendezvény szervezői bizalmasan kezelik, harmadik félnek csak az adott jelentkező írásbeli hozzájárulása esetén adják ki.

A konferencia ára:
  • Mabisz tagok számára: 19.900 ft + áfa

  • Nem mabisz tagok számára 58.900 ft + áfa

  • VIP vendégek számára a részvétel ingyenes.

Varga Mihály

Pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes

Szakmai életút:

2013. március 7.- nemzetgazdasági miniszter

2012. június 2.- Egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter

2010. május 29.-2012. június 1. A második Orbán-kormány Miniszterelnökséget vezető államtitkára

2006 – 2010 A Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság elnöke

2002 – 2006 A Költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke

2001 – 2002 Az első Orbán-kormány pénzügyminisztere

1998 – 2000 Az első Orbán-kormány idején a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára

1998 A Gazdasági bizottság elnöke, a Számvevőszéki bizottság tagja

1996 – 1998 A Költségvetési és pénzügyi bizottság tagja

1995 – 1997 A szolnoki Gazdasági Főiskola óraadója, címzetes főiskolai tanár

1995 – 1998 A Számvevőszéki bizottság tagja, az Adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására létrejött vizsgálóbizottság elnöke

1992 – 1994 A Számvevőszéki bizottság tagja

1991 – 1994 Az Adó bizottság tagja, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad-hoc bizottság tagja

1990 – 1994 Az Országgyűlés Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának tagja

1990 Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat, közgazdasági munkatárs

1989 43. sz. Állami Építőipari Vállalat, gazdasági revizor

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Pandurics Anett

Elnök / President, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Dr. Kandrács Csaba

ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank

Jogász-közgazdász, tanulmányait a Budapesti Közigazgatási és Államigazgatási Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán és a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karán végezte. 2003-tól a Pénzügyminisztérium Nemzeti Programengedélyező Iroda munkatársa majd a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának pénzügyi osztályvezetője. Később a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa és helyettes államtitkára, majd az MNB Bankműveleti igazgatóságának igazgatója és az MNB Felügyelőbizottságának tagja. 2012-től a Magyar Államkincstár elnöke, 2014-től a Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2016 júniusa óta pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek fel-ügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója, valamint a Pénzügyi Stabilitási Tanács tagja. 2013 és 2015 között a jegybank Monetáris Tanácsának külső tagja volt.

Arthur Hilliard

Policy advisor, Insurance Europe

Arthur Hilliard is responsible for consumer protection and legal issues at Insurance Europe, including insurance distribution, InsurTech and financial education. He works as a policy advisor for the Conduct of Business department. In this capacity, he deals with a wide range of topics such as information disclosure, advice, conflicts of interest, digitalisation and innovation. He is also responsible for promoting the various initiatives undertaken by the European insurance industry to raise financial education and literacy levels among consumers.

He has previously worked for the European Commission and the European Consumer Centre, promoting the benefits of the single market for European consumers.

Martinovic Boris

Mastercard

Martinovic Boris 2018 májusa óta a Mastercard kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója Magyarországon és Szlovéniában. Legfontosabb feladata a szürkegazdaság visszaszorításának elősegítése az elektronikus fizetések népszerűsítésén keresztül, valamint a pénzügyi tudatosság és digitalizáció előmozdításának támogatása nemzeti és helyi szinten egyaránt.

Boris korábban tíz éven keresztül dolgozott a Gazdasági Versenyhivatalnál, először antitröszt területen, később pedig a fúziókontroll területén, ahol egy éven keresztül vezette a hivatal Fúziós Irodáját. Közgazdász diplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett pénzügy szakon 2008-ban, public policy mesterképzésen pedig 2014-2015 között vett részt Tokióban.

Lencsés Katalin

MABISZ, életbiztosítási tagozat vezetője, EU ügyek

Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Külgazdasági Szakán szerezte. Pályáját egy külkereskedelmi vállalatnál kezdte, nyugat-európai, észak-amerikai és arab piacokon tevékenykedve. 1994 óta dolgozik a Magyar Biztosítók Szövetségénél. Jelenleg az Életbiztosítási tagozat, valamint a Baleset- és Egészségbiztosítási tagozat vezetője. Több átfogó szövetségi projektet is menedzsel (TKM rendszer, KGFB Díjnavigátor). 1997-ben megszerezte a biztosítási tanácsadó felsőfokú szakmai képesítést. 1999 és 2015 között tanított a Biztosítási Oktatási Intézet biztosítási tanácsadó képzésén. 1999 óta képviseli a magyar szövetséget Brüsszelben az európai biztosítók szövetségének (Insurance Europe), „Conduct of Business” (korábban „Single Market”) bizottságában, mely a biztosítási szakmát érintő európai uniós szabályozássokkal foglalkozik. 2015 óta felelős szerkesztője és rendszeres szerzője a „Biztosítás és Kockázat” szakmai folyóiratnak.

Hídvégi Áron

Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Közgazdász, 2004-ben jeles diplomát szerzett a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, Kereskedelmi szakon, Banki pénzügyek szakirányon. 2003-óta aktívan dolgozik a marketing és a kutatások különböző területein: piac- és közvélemény-kutatás, termékmenedzsment, márka- és üzletág menedzsment. 2011 márciusától a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. Szakterületei a politikai közvélemény-kutatás és a politikai kommunikáció.

Kisbenedek Péter

elnök-vezérigazgató

Tanulmányok 1983-1988 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Munkahelyek, szakmai tevékenység 1988-1991 termékmenedzser Sancella Magyarország Kft. 1991-1995 értékesítési területen betöltött pozíciók – Philip Morris Magyarország és Philip Morris Services Inc., Lausanne, Svájc 1995-2000 értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes; nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettes ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. igazgatósági tag ÁB-Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár 2000-2003 vezérigazgató Erste Bank Hungary Zrt. 2001-2007 Felügyelő Bizottság tagja Erste Bank Befektetési Zrt. Erste Biztosító Erste Leasing Magyarország 2003-2004 elnök-vezérigazgató Postabank és Takarékpénztár 2003-2007 elnök-vezérigazgató Erste Bank Hungary Zrt. 2007-2008 igazgatósági tag – pénzügyek Erste Bank Group, Ausztria Felügyelő Bizottság elnöke Erste Bank Szerbia Erste Bank Ukrajna Felügyelő Bizottság tagja: Ceska Sporitelna, Cseh Köztársaság Slovenska Sporitelna, Szlovákia Banca Commerciala Románia S-Versicherung, Ausztria 2008. október 1-től: elnök-vezérigazgató Allianz Hungária Zrt. Egyéb tisztségek: Magyar Biztosítók Szövetsége- Az Igazgatóság tagja

Erdős Mihály

elnök-vezérigazgató

Közgazdász. 1993-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus) közgazdász diplomát, majd 1995-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakoklevelet szerzett. 1994 – 1997 között az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Felügyeletének főosztályvezető- helyettese 1997-1999-ig az Állami Pénztárfelügyelet főosztályvezetője 1999-től 2000-ig a K&H Befektetési Rt. vezető elemzője 2001- től a PSZFÁF kiemelt felügyeleti tanácsadója 2004-től 2006-ig PSZÁF ügyvezető igazgató-helyettese a Biztosítási és Pénzügyi Felügyeleti Igazgatóság Vagyonkezelési Bizottságának és az Európai Uniós Ügyek Bizottságának elnöke volt 2006-tól 2007-ig a Felügyelet stratégiai igazgatója, a stratégiai kabinet vezetője, illetve a Vagyonkezelési Bizottság elnöke, majd két évig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főigazgató- helyettese 2010-ben nevezték ki az Európai Utazási Biztosító elnök- vezérigazgatójává, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. vezérigazgatójának stratégiai tanácsadója lett 2011. július 1-jétől a biztosító elnök-vezérigazgatója

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető, MABISZ

Közgazdász, újságíró. 2017 óta a MABISZ kommunikációs vezetője. Előtte öt évig a Figyelő hetilap főszerkesztője volt, a lapnál különböző posztokon tizennégy évet töltött. Korábban a Világgazdaságnál rovatszerkesztői, rovatvezetői feladatokat látott el, valamint a BBC Magyar Adásának budapesti irodavezetője volt. Újságírói pályafutását a Magyar Nemzet külpolitikai rovatánál kezdte, öt évig (1986-1991) volt moszkvai, két évig (1997-1999) washingtoni tudósító, a két időpont között pedig külpolitikai rovatvezető. Óraadó tanár volt a Budapest Kommunikációs Főiskolán (ma Metropolitan Egyetem), oktat a Corvinus Egyetemen és a Matthias Corvinus szakkollégiumba. Gazdasági újságírás tankönyvet szerkesztett, a sajtó mellett esszékötetekben jelentek meg publikációi.

Krizsán Erika

Managing Director, Insurance Factory

Közgazdasági egyetemet végzett és több éves tapasztalattal rendelkezik hazai és nemzetközi biztosítótársaságok stratégiai- innovációs és szervezetfejlesztési projektekben.

Tagja az ausztriai innováció expert csoportnak.

Executive tanácsadó és üzleti tréner fókuszálva az innovációs menedzsment témákban. Egyik kedvenc területe, az üzleti trendkutatás, különösen: Hogyan néz ki a biztosítók jövője?

Az „Innovationsdruck in der Versicherungsbranche” könyv szerzője. Mottója: „the way to create your innovative insurance!“

Molnár István

Vezető üzleti tanácsadó, Asseco Central Europe

Jelenleg üzleti fejlesztési menedzser és vezető üzleti tanácsadó pozícióját tölti be a pozsonyi Asseco Central Europe biztosítási osztályán. Az ő hatáskörébe tartozik az Asseco által fejlesztett biztosítási szoftver megoldások értékesítése hazai (szlovák) és külföldi piacokon, a potenciális ügyfelek üzleti igényeinek felismerése, az Asseco szoftver megoldások széleskörű bemutatása illetve szakmai tanácsadása a meglévő ügyfelek számára. Tanulmányait a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem biztosításmatematikai tanszékén végezte 2000-ben. Pályafutását a Pozsonyi Értéktőzsde kereskedelmi osztályán, mint pénzügyi elemző kezdte. 2005-től a szlovák leányvállalat, a volt OTP Garancia Élet és Nem-élet Biztosító projektmenedzsereként majd az informatikai osztály igazgatójaként dolgozott. 2008-ban a szlovák Posta Biztosító aktuáriusi posztját töltötte be. 2011-től az Asseco Central Europe alkalmazottja. Beszél magyarul, szlovákul, angolul és németül.

Kórász Tamás

Vezető informatikai tanácsadó, KPMG

Kórász Tamás 22 éve csatlakozott a KPMG magyarországi irodájához. Jelenleg partneri beosztásban vezeti a magyarországi informatikai tanácsadási és információbiztonsági területeket. A KPMG-nél mérnök-informatikusként és közgazdászként már karrierje kezdetén kapcsolatba került nagyvállalati ügyviteli megoldásokkal, banki pénzforgalmi és támogató rendszerekkel. Részt vett azok tervezésében, implementációjában, tesztelésében és minőségbiztosításában. Számos nagyvállalati, banki és biztosítási projektben vett részt, kifejezetten nagy üzleti transzformációkban és rendszerarchitektúra-megújításokban is. Megbízásainak fókuszában a projektek sikeres megvalósításának technológiai és módszertani támogatása áll. Ügyfeleinek segítséget nyújt, hogy a vevőkiszolgálásukat, működésüket hogyan tudják a digitalizáció adta új eszközökkel még hatékonyabbá tenni és abból versenyelőnyt kovácsolni. Tamás Certified Management Consultant (CMC) és PMI Project Management Professional (PMP) minősítésekkel rendelkezik, valamint a PMI budapesti tagozatának alapító tagja.

Kaszab Attila

Vezérigazgató-helyettes, K&H Biztosító

Gépészmérnöki diplomája megszerzése után 1989 és 1992 között a Fegyver- és Gázkészülékgyárban, majd a Magyar Honvédségben dolgozott mérnökként. 1992-ben került a biztosítási szakmába, az Atlasz Biztosító vállalati üzletágának kockázatvállalója lett. 1996-ban részt vett a Zürich Biztosító megalapításában, ahol először nemzetközi biztosítási programokkal foglalkozott, majd a vezetője lett a vagyon- és mérnöki biztosítások kockázatvállalói csapatának. 2002 és 2004 között az Európa Biztosító nem-élet üzletágának vezetője lett. 2004-ben csatlakozott az Argosz Biztosítóhoz, ami később a K&H Csoport tagjaként a K&H Biztosító nevet vette fel. A K&H Biztosítónál a nem-életbiztosításokért felel, ezen belül a kockázatvállalásért, a termékfejlesztésért, a szerződés-adminisztrációért és a kárrendezésért. A nem-életbiztosítás mellett hozzátartozik a biztosító társaság call-centere, a jogi terület és a nem saját értékesítési csatornák. 2007-től a K&H Csoport Országos Vezetői Bizottságának tagja, 2011-től a biztosítótársaság vezérigazgató-helyettese.

Dr. Kerékgyártó Csaba

főtitkárság vezető, MABISZ

Jogász, biztosítási szakjogász. 1998 óta dolgozik a biztosítási szektorban. Ennek során a Generali biztosító jogtanácsosaként és kárrendezési területen tevékenykedett, a Zürich Biztosító jogtanácsosa, majd a Waberer biztosító vezető jogtanácsosa, 2010-től a MABISZ főtitkárságvezetője és nem-élet biztosítási ágazatvezetője, 2014 óta az AIDA elnökségének tagja. 2004 óta a biztosításhoz kötődő nemzetközi testületek tagja.

Schaub Erika

Igazgatósági tag, Generali

Közgazdász. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika fizika tanárként végzett 1994-ban, majd 1998-ban a Pénzügyi Számviteli Főiskolán szerzett közgazdász diplomát melyet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem aktuárius posztgraduális képzésének elvégzése követett 2002-ben. Szakmai pályafutását az ÁB-Aegon biztosítónál kezdte gépjárműbiztosítási termékfejlesztőként 1997-ben. 1998 óta a Generali Biztosítónál személybiztosítási területen dolgozik. Életbiztosítási termékfejlesztőként kezdett majd 2006-tól egészség és balesetbiztosítási termékfejlesztési csoportvezetőként, 2008-tól osztályvezetőként, 2012-től pedig személybiztosítási üzletág igazgatóként dolgozik. 2016 óta nemzetközi szinten képviseli a magyar Generalit élet, baleset és egészségbiztosítási területen. 2015-től 2017-ig a Generali Egészségpénztár és a Generali Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke. 2017-től a Generali Alapkezelő igazgatósági tagja.

Nagy Koppány

Felügyeleti igazgató, MNB

2013 novembere óta vezeti a Magyar Nemzeti Bank Biztosítás-, pénztár, és közvetítők felügyeleti igazgatóságát. A Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási szakán számvitel és aktuárius szakirányon végzett, pályafutása során biztosítói, pénztári, és banki területen szerzett tapasztalatot. Dolgozott az AEGON Magyarországnál, az AXA Csoport Magyarországnál majd két pénzügyi „startup” vállalatnál. Tagja az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) legfőbb döntéshozó szervének (Board of Supervisors), a Biztosítás és kockázat, valamint a Hitelintézeti Szemle szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságának.

Máhig Attila

szolgáltatási ügyvezető igazgató, Groupama Biztosító Zrt.

A BME Villamosmérnöki karán szerzett mérnöki diplomát, majd az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében kezdte pályafutását. A tudományos tevékenysége mellett végzett szakmérnöki képzése során megszerezte az egyetemi doktori címet is. Pályáját egy éles váltással a Hungária Biztosítónál folytatta, ahol a Vezérigazgatóság vállalati vagyonbiztosítási főosztályán dolgozott, majd vezette a főosztályt. Részt vett a Magyar Atompool felépítésében, a pool ügyvezetőjeként az OECD nukleáris biztosítási bizottságában a Magyar Atompoolt képviselte. 2000-ben a nem sokkal később a Groupama nevet felvevő Európa Biztosítóhoz érkezett, ahol a nem-életbiztosítási üzletág igazgatójaként volt tagja a társaság igazgatóságának. Ezt követően, mint az Union Biztosító vezérigazgató-helyettese és igazgatósági tagja, a biztosító nem-életbiztosítási ágazatának felépítését irányította, amit egy rövid kitérő követett a TIR Biztosító Egyesületnél. A Groupama Biztosítóhoz 2011. január elsején csatlakozott ismét, amikor is a Központi Alkuszi Igazgatóságot vezette. 2011. július 1-jétől a biztosító nem-életbiztosítási területének vezetője, majd 2015 őszétől a biztosító szolgáltatási szakterületét irányítja.

Mérő László

egyetemi tanár, ELTE Pszichológiai Intézet

Eredeti szakmám matematikus, később a műszaki tudományokból (mesterséges intelligencia) doktoráltam, az utóbbi 34 évben pszichológiai kutatóként dolgozom, jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézete és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora vagyok. Oktatott tárgyaim többek között: Gazdaságpszichológia, Emberi gondolkodás és döntés, Érzelmek logikája, Játékelmélet, Memetika, Kutatásmódszertan. Közel húsz évig vezettem egy játékszoftver-fejlesztő céget, néhány évig Rubik Ernővel is dolgoztunk. Azóta inkább tanácsadóként, coachként más cégeket segítek. A Darwin’s Marketing Evolution cég társalapítójaként az elmúlt tizenkét évben a memetikai marketingkutatás technológiájának kifejlesztésén dolgozom. Eredményeinket sikerrel alkalmaztuk számos ismert márka és termék memetikai kommunikációjának megalapozásához. A szélesebb intellektuális közönség számára írt könyveim (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, A pénz evolúciója, Az érzelmek logikája, A csodák logikája) eddig összesen 8 nyelven jelentek meg, az utóbbit angolul a Yale University Press adta ki 2018-ban. Kis írásaimból („ötperces esszékből”) eddig négy kötetem jelent meg. Legutóbbi könyvem, A nyolcrétű út a szellemi rugalmasság fejlesztéséről szól.

Erdei László

ügyvezető igazgató, UFS Group Pénzügyi Tervező Kft.

A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán szereztem diplomát, rendszerszervező üzemmérnök szakon

1989 óta dolgozom a biztosítási szektorban

1989-2008 Generali Biztosító Zrt. különböző értékesítési pozíciókban, 2001-től Igazgatósági tagként az Értékesítési és Marketing területért feleltem, ahol feladatom volt, a saját hálózat, az Alkusz, Banki és MLM értékesítési csatornák irányítása

2008-2011 Teleonline Kft. Tulajdonos ügyvezető, telemarketinges tevékenység megszervezése Nyugdíjpénztárak és Biztosító társaságok megbízásából

2011-2012 Ing Biztosító Zrt, Igazgatósági tagként Disztribúciós Igazgatói pozícióban a függő hálózat, a Banki és Alkusz értékesítési csatornák megszervezése, irányítása

2013-2016 UFS Holding Zrt. Vezérigazgató helyettes általános vállalatvezetési feladataim voltak

2016- UFS Group Pénzügyi Tervező Kft. Ügyvezető igazgató, független értékesítési csatornaként a biztosítási, pénzügyi, befektetési termékek teljes palettájának értékesítése személyes csatornán keresztül

Kuruc Péter

ügyvezető igazgató, Hálózati Támogatás Igazgatóság vezetője, K&H Bank

Pályafutását az ÁB-AEGON Általános Biztosítónál termékmenedzserként kezdte. Tevékeny részese volt az AEGON Élet Divízió létrehozásában, melynek ügyfélkapcsolati és termékfejlesztési vezetője is volt. 2001-2002 között a PriceWaterhouse Coopers Dynasoft Rt. tanácsadójaként a biztosítási szektor szakértője volt. 2002-ben csatlakozott marketing igazgatóként az a Credit Suisse Life & Pensions (később AXA) Magyarországhoz, majd a cég magyarországi termékstratégiájáért felelt. 2006-ban a biztosítási üzletág ügyvezető igazgatójává lépett elő. Igazgatósági tag volt 2003 és 2007 között az AXA Egészségpénztárban, ugyanezt a pozíciót töltötte be alapításától 2007-ig a Premium Nyugdíjpénztárban. 2007-ben csatlakozott a K&H csoporthoz a biztosító vezetői bizottságának életbiztosítási üzletágért felelős tagjaként. Felelősségi köre az évek során folyamatosan bővült 2015 és 2018 között a K&H Biztosító igazgatóságának tagjaként az életbiztosítás üzletág, a saját értékesítési csatornák (bank, függő ügynök, DS, online) menedzsmentje mellett a marketing, ügyfélélmény, panaszkezelés területeket vezette. 2013 és 2018 között a MABISZ életbiztosítási tagozatának alelnöke volt. 2018. október 1-jétől a K&H Bank Hálózati Támogatás Igazgatóság vezetője.

Sztanó Imre

NN Biztosító Zrt., Elnök-vezérigazgató

Szakmai tapasztalatok

2016. már. – NN Biztosító Zrt. Elnök-vezérigazgató

2013. jan. – 2016. feb. Értékesítési és Disztribúciós Ügyvezető Igazgató, az Igazgatóság tagja

2007. feb. – 2012. jan. Erste Bank Hungary Zrt. Lakossági Üzletágért felelős Vezérigazgató-helyettes, az Igazgatóság tagja

2005. feb. – 2007. jan. Igazgató, Stratégiai Menedzsment Igazgatóság 2004. jan. – 2005. jan. Projektvezető, Postabank Integrációs Program

2004. jan. – 2005. jan. Projektvezető, Postabank Integrációs Program

2001. feb. – 2003. dec Erste Bank AG (Bécs, Ausztria) Igazgató (korábban igazgatóhelyettes), Közép-Kelet-Európai Részvényelemzés

1998. nov – 2001. jan. Erste Bank Befektetési Rt. Elemzési Igazgató

1997. szep. – 1998. okt. Részvényelemző

1996. szep. – 1997. aug. BNP-Dresdner Bank (Hungaria) Rt. Vállalati Üzletág

Tanulmányok

2015-2016 London Business School (London, Dubai) Executive MBA

1993-1996 Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) Pénzügy vállalkozás szak Közgazdász 1989-1993 Szent István Gimnázium (Budapest)

Díjak

2010 Az Év Ifjú Bankára – A MasterCard díja egy független szakmai zsűri döntése alapján

Gordos József

Pénzügyminisztérium, Pénzügyi Szabályozási Főosztály, Főosztályvezető-helyettes

Tanulmányok:

Posztgraduális képzés, MBA (1993.11.30.)

Swinburne University of Technology, Melbourne, Graduate Certificate in Business Administration Diploma (1981.06.22.): nemzetközi szakos közgazda, referens és angol szakos fordító és tolmács Kijevi T.G. Sevcsenko Állami Egyetem, Nemzetközi kapcsolatok és nemzetközi jog kar

Nyelvismeret:

angol (felsőfok), orosz (felsőfok), német (középfok)

Szakmai tapasztalat:

2003.09.01-től Pénzügyminisztérium (Nemzetgazdasági Minisztérium) Biztosítási szabályozási osztály vezetője, 2011-től a Pénzügyi szabályozási főosztály főosztályvezető-helyettese

1981 – 1983 Budavox Híradástechnikai Külkereskedelmi Rt., előadó

1983 – 1990 Chemolimpex Magyar Vegyi áru Külkereskedelmi Vállalat, üzletkötő

1990 – 1992 Generali Budapest Biztosító Rt., viszontbiztosítási osztály vezetője

1992 – 1994 Marsh McLennan Budapest Biztosítási Kft., alkusz, értékesítési vezető

1994 – 1995 Zalai Nyomda Rt., marketing és értékesítési igazgató

1995 – 2000 Pannon GSM Távközlési Rt., kiemelt ügyfelek osztályának menedzsere, osztályvezető

2001 – 2003 Euro One Számítástechnika Rt., kereskedelmi és szolgáltatási igazgató

Megbízatás, tisztség, tagság:

A Fogyasztóvédelmi Tanács és a Fogyasztóvédelmi Bíráló Bizottság tagja 2011. december óta. A Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. igazgatóságának tagja 2012 augusztustól 2013 decemberig, a Magyar Export-Import Bank Zrt. Felügyelő Bizottságának tagja 2012 júliustól 2014 júniusig. „Biztosítás és Kockázat” szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának tagja 2014 júliustól. A Nemzetközi Beruházási Bank ellenőrző bizottságának elnöke 2017 szeptembertől.

Kitüntetések:

Emléklap, kiemelkedő szakmai teljesítményért, 2008.03.15. Oklevél, Magyarország EU elnöksége idején nyújtott munkáért, 2011.06.30. Miniszteri Elismerő Oklevél, 2016.10.21.

Dr. Tóth László

Egyetemi docens, Viselkedés-közgazdász Budapesti Corvinus Egyetem, Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék.

2018. szept. 1. – jelenleg Egyetemi docens Budapesti Corvinus Egyetem, Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Fővám tér 8., 1093 Budapest (Magyarország)

2017. nov. 24.– 2018. aug. 31. Business and Accounting Academic Area Leader (Tanszékvezető) International Business School (IBS) Záhony utca 7., 1031 Budapest (Magyarország)

2017. szept. 1.– 2018. aug. 31. Egyetemi adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem, Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Fővám tér 8., 1093 Budapest (Magyarország)

2016. márc. 15.–2017. nov. 23. Economics Academic Area Leader (tanszékvezető) International Business School (IBS) Záhony utca 7., 1031 Budapest (Magyarország)

2015. máj. 16.–2017. aug. 31. Külső munkatárs – óraadó Budapesti Corvinus Egyetem, Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Fővám tér 8., 1093 Budapest (Magyarország)

2013. szept. 1.– 2018. aug. 31 Főiskolai docens International Business School (IBS) Záhony utca 7., 1031 Budapest

2010. dec. 1.–2015. máj. 15. Egyetemi adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem, Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék Fővám tér 8., 1093 Budapest (Magyarország)

2008. jan. 1.–2010. nov. 30. Külső munkatárs – óraadó Budapesti Corvinus Egyetem, Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék Fővám tér 8., 1093 Budapest (Magyarország)

2006. –jelenleg Tulajdonos és ügyvezető Nivetta Kft.

2005. jan. 1.–2007. dec. 31. Tudományos segédmunkatárs Budapesti Corvinus Egyetem, Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék Fővám tér 8., 1093 Budapest (Magyarország)

2002. jan. 1.–2004. dec. 31. Tudományos segédmunkatárs Debreceni Egyetem, Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Kassai u. 26., 4028 Debrecen (Magyarország)

Tanulmányok:

2010. máj. 18. Közgazdasági Ph.d., Gazdaságpszichológia szakirány Szegedi Tudományegyetem Dugonics tér 13., 6720 Szeged (Magyarország)

1999. szept. 1.–2000. dec. 20. MBA, Pénzügy szakirány Hawaii Pacific University Bishop Street, Suite #200, 96813 Honolulu (Amerikai Egyesült Államok)

1997. szept. 1.–1999. júl. 1. Bachelor of Science – Dupla szakirány: Pénzügy és Nemzetközi Üzlet (külkereskedelem) Hawaii Pacific University Bishop Street, Suite #200, 96813 Honolulu (Amerikai Egyesült Államok)

1994. szept. 1.–1997. jún. 1. Associate degree/Hotel management University of Hawaii, Kapiolani Community College Diamond Head Road 4303, 96816 Honolulu (Amerikai Egyesült Államok)

1992. szept. 1.–1994. máj. 1. University of California, San Diego (UCSD) 9500 Gilman Dr., 92093 San Diego (Amerikai Egyesült Államok)

Első rész


08:00-09:00

Regisztráció

09:00-09:05

Köszöntő

Előadó: Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége

09:05-09:30

A kormány szerepe a pénzügyi tudatosság növelésében

Előadó: Varga Mihály, pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes

09:30-09:55

Biztosítói eszközök és tervek a könnyebb ügyintézésre: indul a digitális kárbejelnő

Előadó: Pandurics Anett, MABISZ elnök

09:55-10:20

Növekvő piac mellett transzparensebb szolgáltatás, tudatosabb ügyfelek

Előadó: Dr. Kandrács Csaba, ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank

10:20-10:40

Ismétlődő kártyás fizetések – A pénzügyi tudatosság magasabb foka

Előadó: Martinovic Boris, Mastercard, Director Of Public Policy (Hungary & Slovenia)

10:40-11:00

Kávészünet

Második rész


11:00-11:20

Best practice az Insurance Europe országaiban

Előadó: Arthur Hilliard, policy advisor, Insurance Europe

11:20-11:35

Pénzügyi tudatosság a magyar lakosság körépen

Előadó: Hidvégi Áron, Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

11:35-12:20

Kerekasztal-beszélgetés

Mit tesznek a társaságok a pénzügyi tudatosság növeléséért?

Moderátor: Lambert Gábor, Kommunikációs vezető, MABISZ

Résztvevők:

Erdős Mihály, elnök-vezérigazgató, Generali

Kisbenedek Péter, elnök-vezérigazgató, Allianz

Sztanó Imre, elnök-vezérigazgató, NN

Zolnay Judit, Metlife

12:20-12:40

Az Alfa-generáció viszonya a pénzhez

Mérő László egyetemi tanár, ELTE

12:40-13:00

Díjátadás

(Mabisz díjak és esettanulány verseny)

13:00-14:50

Ebéd

Harmadik rész

Nem Élet Szekció

14:50-15:05

Biztosító lehetőségek az azonnali fizetések bevezetésével

Előadó: Kórász Tamás, vezető informatikai tanácsadó, KPMG

15:05-15:25

Az új technológiák hatása a gépjárművel és a vagybiztosítások piacára

Előadó: Erika Krizsan, Insurance Factory, managing director

15:25-16:10

Kerekasztal-beszélgetés

Moderátor: Kerékgyártó Csaba, főtitkárság vezető, MABISZ

Résztvevők:

Gordos József, főosztályvezető-helyettes, Pénzügyminisztérium

Nagy Koppány, felügyeleti igazgató, MNB

Kaszab Attila, vezérigazgató-helyettes, K&H

Máhig Attila, szolgáltatási ügyvezető igazgató, Groupama

Harmadik rész

Élet Szekció

14:50-15:05

Életbiztosítási termékek Afrikában – Biztosítói rendszerek bevezetése kapcsán..

Előadó: Molnár István, vezető üzleti tanácsadó, Asseco Central Europe Magyarország Zrt

15:05-15:25

A tudatos megtakarítói magatartás korlátai

Előadó: Tóth László, egyetemi docens, Corvinus Egyetem

15:25-16:10

Kerekasztal-Beszélgetés

Moderátor: Lencsés Katalin, életbiztosítási tagozat vezetője, Mabisz

Résztvevők:

Juhos András, Uniqa

Kuruc Péter, ügyvezető igazgató, K&H

Schaub Erika, Igazgatósági tag, Generali

Erdei László, ügyvezető igazgató, UFS Group Pénzügyi Tervező Kft.

16:05-18:00

Búcsúkoccintás

Képek

Videók

A biztosítók és a GDPR


A biztosítók és a GDPR

2018.05.25.

Május 25 után Magyarországon is kötelező lesz alkalmazni az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletét (GDPR), amely – tekintettel arra, hogy az adatkezelők többségét érinti – a biztosítási szférában is változásokat hoz. Az új szabályozás egész Európában erősebb jogosítványokat ad az ügyfeleknek, hogy maguk rendelkezzenek adataikkal, hívja fel a figyelmet a nemzetközi képviseleti szervezet tájékoztatójával összhangban a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Számos előadás és tájékoztató előzte meg a május 25-én életbe lépő új Európai Uniós szabályozást, amely szigorítja a vállalatok ügyfél adatainak tárolását és felhasználását. Az új általános adatvédelmi rendelet mindenkire vonatkozik, aki személyes adatokat kezel, és ezt a tevékenységet Európán belül végzi. Ennek értelmében a GDPR mindenkit érint, a biztosítási szektorra pedig különösen nagy hatással van, hiszen a piaci szereplők jelentős adatvagyonnal rendelkeznek. A szabályozási rendszer felépítése igen összetett, a rendelet be nem tartása ugyanakkor komoly anyagi következményekkel is járhat. Az európai biztosítók legfontosabb képviseleti szervezete, az Insurance Europe néhány pontban összefoglalta a biztosítóknak az új szabályozással kapcsolatos legfőbb kötelezettségeit, amelyek némelyikével az ügyfeleknek sem árt tisztában lenniük. (A részletes angol nyelvű tájékoztatás ezen a linken érhető el, a magyar nyelvű piktogramos infografika pedig megtalálható a MABISZ Facebook oldalán.)

A GDPR érvénybe lépésével a biztosítóknak a szabályozásban foglalt elvárások szerint kell kezelniük az ügyféladatokat, amelyek között bizonyos személyes adatok (pl. az ügyfél egészségi állapota) különleges adatnak számítanak. Ezek kezeléséhez az ügyfél előzetes hozzájárulása szükséges. Ugyanakkor a hazai gyakorlatban ez nem jelent lényegi változást, mivel ezt a magyar szabályozás már eddig is előírta a biztosítók számára.

A GDPR erősebb jogosítványokat ad az ügyfeleknek az adataikkal való rendelkezés vonatkozásában is. Ez azt jelenti, hogy például az ügyfél a hozzájárulásával kezelt adatairól tájékoztatást kérhet biztosítójától, és jogosult kérni azok más társaság részére való továbbítását is.

Ugyancsak elengedhetetlen megvizsgálni, hogy egy tevékenység során a biztosító által igénybe vett megbízott (adatfeldolgozó) megfelelően alkalmazza-e az ügyféladatok kezelésére vonatkozó szabályozást, a rendelet erre vonatkozóan is számos garanciát tartalmaz.

A biztosítók fő tevékenységük kapcsán jellemző módon nyomon követik magánszemélyek adatait, illetve bizonyos termékek esetében szükségszerű a különleges személyes adatok tömeges kezelése is. Ilyen esetben jogszabályi elvárás egy adatvédelmi tisztviselő kijelölése, aki hivatalból biztosítja a jogszabályoknak megfelelő adatkezelést.

A GDPR előírja azt is, hogy ha ügyfelek személyes adatai törvénytelen módon vagy más okból illetéktelen kezekbe kerülnek, esetleg átmenetileg nem elérhetőek vagy megváltoztak a tárolás során, úgy 72 órán belül értesíteni kell a felügyeleti hatóságot. A rendelet ezen kívül szigorú előírásokat tartalmaz az EU-n kívülre, harmadik országokba történő adattovábbításokra vonatkozóan is.

Közbeszerzési Konferencia


A közbeszerzés és a biztosítás kérdései – konferencia
2018. november 7.

Növekedés és innováció a biztosítási szektorban


Növekedés és innováció a biztosítási szektorban

2018.06.07.

A MABISZ tagok adatai alapján 2017-ben is növekedett a hazai biztosítási szektor, s közel 7 százalékkal, 64 milliárd forinttal emelkedett a piac díjbevétele. A nem életbiztosítási ágazat volt a növekedés motorja. Az idei évtől elindul egy új mérési rendszer, a Biztosítási Bizalmi Index (BIBIX), amely a lakosság biztosítókba vetett bizalmát és az ügyfelek elégedettségét vizsgálja – ismertette a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A korábbi évek tendenciájához hasonlóan a biztosítási szektorban tavaly a nem életbiztosítási ágazat bővült nagyobb mértékben, 9 százalékkal, míg az élet szektor 5 százalékos növekedést ért el. A nem-életbiztosítási ágazat a teljes díjbevétel 55 százalékát adja, azaz 506,7 milliárd forintot. Ezzel szemben az életbiztosítási ágazatból 477,7 milliárd forint folyt be a tavalyi évben. Ennek köszönhetően a teljes díjbevétel 2016-ról 2017-re 6,95 százalékkal nőtt, ami összességében 984,5 milliárd forintos díjbevételt eredményezett – ismertette a szektor tavalyi teljesítményét a szövetség tagjainak éves mérlegadatai alapján Pandurics Anett, a MABISZ elnöke.

2017-ben a hazai biztosítási piac növekedése a GDP növekedés felett teljesített. Ennek hátterében a szektor hatékonyságának növekedése és az ügyfélorientált működés áll – emelte ki az éves értékelésben Pandurics Anett. Az életbiztosítási piacon mind az egyszeri, mind a folyamatos díjas biztosítások növekedési üteme kiegyenlítődött. A nyugdíjbiztosítások díjbevétele kiemelkedő ütemben, több mint 30 százalékkal növekedett és közel 59 milliárd forintot ért el a tavalyi évben. Ezek nagy többsége folyamatos díjas unit-linked konstrukció, ami a hosszú távú öngondoskodás szempontjából kedvező mutató. A záróállomány 251,2 ezer darab szerződés volt, az előző évhez képest ez közel 60 ezres növekedést jelent.

Az élet termékek száma ugyan csökkent, összhangban az etikus biztosítói szabályozással, viszont minőségi termékek tudtak a piacon maradni, s ez megalapozta a díjbevétel növekedését.

A nem-életbiztosítási ágazatban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjbevétele 15,6%-kal növekedett, ami a növekedés némi lassulását jelenti az előző évhez képest. Most értük el ismét a válság előtti szintet, év végére a szegmens díjbevétele meghaladta a 150 milliárd forintot. A KGFB-piac tehát továbbra is nő, de a növekedési ütem lassult, amit a növekvő autópiac kompenzált. Az utasbiztosítási termékcsoport díjbevétele 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest, köszönhetően a növekvő lakossági fogyasztásnak, s ennek köszönhetően a nagyobb utazási kedvnek.

A MABISZ részére a Századvég Alapítvány négy éve készít lakossági felméréseket. A felhalmozott adatokból a szövetség megbízása alapján a kutatóintézet idén létrehozta a Biztosítási Bizalmi Indexet (BIBIX), amely a lakosság biztosítókba vetett bizalmát és a szolgáltatásaikkal kapcsolatos elégedettségét vizsgálja, kérdőíves kutatás alapján. A BIBIX felépítésénél a Teljes Elégedettségi Index a KGFB Elégedettségi Indexből és a Nem KGFB Biztosítási Elégedettségi Indexből tevődik össze. (Előbbi a jogszabályban meghatározott jellemzőkkel bíró „kötelező”, utóbbi a biztosítók által fejlesztett termékkörben, azaz a „nem kötelező”, pl. az élet-, baleset-, lakásbiztosítási, casco biztosítási szerződésekkel való elégedettséget tükrözi.). Az indexek külön bontásban mutatják az ügyfelek releváns tapasztalatai alapján létrehozott elégedettségi mérőszámokat. (Az indexek 0-100-as skálán jelzik a megkérdezettek véleményét, ahol a 100-as érték felel meg a teljes bizalmi szintnek/elégedettségnek.)

Az idén útjára indított új biztosítási index elkészítése során a szerződéssel ténylegesen rendelkező, a károsulti index esetén a káreseményt elszenvedett ügyfelek véleményét és tapasztalatait kérdezték a biztosítási szolgáltatásokról, hogy releváns képet kapjanak a témában. A BIBIX a teljes piac bizalmi adatait tükrözi, s a mérési időszak alatt javuló tendenciát mutat, köszönhetően a növekedő lakossági konjunktúrának és a szigorodó szabályozásoknak, értékelte az adatokat Stefkovics Ádám, a Századvég közvélemény- és piackutatási divíziójának igazgatóhelyettese. Az indexek alapján kijelenthető, hogy az ügyfelek biztosítókba vetett bizalmát elégedettségük támasztja alá. Az elmúlt években mind a KGFB, mind a más típusú biztosítások esetén a 100-as skálán 75 pont feletti elégedettséget tapasztaltak a kutatók. A komplexen kezelt bizalmi kérdést úgy vizsgálták, hogy a biztosítók megítélését a hagyományosan nagy bizalmat élvező intézményekkel (rendőrség, bíróságok, Országgyűlés) és a pénzügyi szektor más iparágaival (bankok, brókercégek) összehasonlítva mérték.

A Századvég képviselője kiemelte, hogy a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó elégedettségi mutató a 88-as értéken áll, lakásbiztosítási károsultak esetén pedig 80 bázisponton.

A kutatások kezdete óta, immár négy évre rendelkezésre álló idősoron látható, hogy a válságálló biztosítók felé megnyilvánuló bizalom mutatja a legkiegyensúlyozottabb trendet, míg összességében minden vizsgált szereplő növekvő bizalomra támaszkodhat.

A MABISZ és a Századvég a jövőben is tervezik az éves BIBIX mutató elkészítését és közzétételét az öngondoskodást erősítő e fontos iparágban.

BIBIX – Biztosítás Bizalmi Index

0-tól 100-ig tartó skála

Sajtóközlemény – 2010

Felértékelődhet az öngondoskodás szerepe (2010.12.22.)

2030-ra a gazdaságilag aktív korúak és az inaktívak aránya Magyarországon is a mostani 4:1-ről 2:1-re módosulhat, ami rendkívüli módon megnöveli a lakosság öngondoskodásának jelentőségét. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a piac és az állam együttműködését szorgalmazza…

Bővebben

Lemaradásban a hazai öngondoskodás (2010.12.16.)

Súlyos lemaradásban van az öngondoskodási célú megtakarítási piac Magyarországon. Annak ellenére, hogy az öregedő kontinensen létfontosságú az öngondoskodás, 2009-ben mindössze 202 dollárnak megfelelő összeget költöttünk élet- és nyugdíjbiztosításra, ami kevesebb, mint…

Bővebben

A lakásbiztosítás nemcsak a tulajdonost védi (2010.12.08.)

Sok téli baleset és kellemetlenség elkerülhető lenne, ha az ingatlantulajdonosok elővigyázatosabbak lennének és kiegészítő felelősségbiztosítást is kötnének – állítja a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Bár 2010-ben a szélsőséges időjárás hatására kissé emelkedett a…

Bővebben

Utasbiztosítás nélkül eladósodhatunk (2010.12.03.)

Egy helikopteres mentés akár több százezer forintba is kerülhet az Európai Unió területén, a legtöbb kórházban pedig jelentős önrészt kell fizetni, ráadásul a közhiedelemmel ellentétben ezeknek a baleseteknek a költségeit nem fedezi az Európai Egészség Kártya. A Magyar…

Bővebben

Szélesedő kínálat a casco-piacon (2010.11.19.)

Minden eddiginél több casco-konstrukcióval jelentkeztek az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban a biztosítók, van olyan cég, amely már egy éttermi vacsora áráért kínál éves biztosítási védelmet. A Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára szerint az éles…

Bővebben

A biztosítási piac még nem heverte ki a válságot (2010.11.12.)

A biztosítási szerződések száma közel 465 ezer darabbal csökkent az elmúlt évben, miközben, főként a viharos időjárás következtében, a nem életbiztosítási szerződések káraira 60,9 milliárd forinttal magasabb összeget fizettek ki a társaságok, mint az előző évben – …

Bővebben

MABISZ Díjnavigátor: minden KGFB-ajánlat hitelesen egy helyen (2010.11.12.)

Teljes körűen mutatja be az elérhető kötelező felelősségbiztosítási tarifákat a Magyar Biztosítók Szövetségének újonnan indult Díjnavigátora. A Díjnavigátor a biztosítók online ajánlatait is tartalmazza. A MABISZ Díjnavigátor egy olyan vadonatúj, fogyasztóbarát internetes…

Bővebben

Egységesíteni kell a felelősségbiztosítások szabályozását (2010.10.25.)

Minden hatósági engedélyköteles tevékenység végzése esetén legyen kötelező felelősségbiztosítást kötni – ezt indítványozza a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az ajkai vörösiszap katasztrófa következményeit összegző jelentésében a kormánynak. A szakmai szervezet…

Bővebben

A katasztrófakárok ellenére tovább csökkent a biztosított ingatlanok száma (2010.09.09.)

2010. június végére az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal bővült a hazai biztosítási piac, a szerződések száma azonban ugyanebben az időszakban több mint 233 ezer darabbal lett kevesebb. Csökkent a nem életbiztosításokból származó díjbevétel és a szélsőséges…

Bővebben

Tájékoztató a 2010. május-júniusi vihar- és árvízkárokról (2010.08.31.)

Bővebben

Már több mint 190 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz (2010.06.23.)

A biztosító társaságokhoz hétfő délig több mint 190 ezer kárbejelentés érkezett, ezek becsült értéke meghaladja a 24 milliárd forintot – tette közzé a legfrissebb összesített adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán. Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb…

Bővebben

Minden eddiginél nagyobb károkat okozott a vihar és az árvíz (2010.06.16.)

A magyarországi biztosítókhoz az elmúlt másfél hónapban közel 150 ezer kárbejelentés érkezett, a teljes kár értéke a biztosító társaságok kedd esti, előzetes becslése alapján akár a 30 milliárd forintot is elérheti. „A május 11-12-i viharokkal kezdődő extrém időjárás…

Bővebben

Új kihívások előtt a biztosítók: megújul a MABISZ (2010.06.16.)

A Magyar Biztosítók Szövetsége nyitott, offenzív, a nemzetközi szervezetekhez szorosan kapcsolódó szervezet lesz, szakmai kompetencia központokkal és fogyasztóvédelmi feladatokkal. A pénzügyi válság és az elmúlt hetek katasztrófakárai rávilágítottak arra, hogy a…

Bővebben

Új kihívások előtt a biztosítók: megújul a MABISZ


Új kihívások előtt a biztosítók: megújul a MABISZ

2010.06.16.

A Magyar Biztosítók Szövetsége nyitott, offenzív, a nemzetközi szervezetekhez szorosan kapcsolódó szervezet lesz, szakmai kompetencia központokkal és fogyasztóvédelmi feladatokkal.

A pénzügyi válság és az elmúlt hetek katasztrófakárai rávilágítottak arra, hogy a biztosítás egy jól kialakított szabályozórendszer keretei között képes arra, hogy állami feladatokat is átvállaljon.

A biztosítók kedd este már több mint 30 milliárd forintra becsülték azt a kárt, amit az elmúlt másfél hónap extrém időjárása okozott a lakóingatlanokban, az ipari létesítményekben, a mezőgazdaságban és a gépjárművekben. Arról egyelőre még becsült adataink sincsenek, hogy mekkora összeget emészt majd fel a költségvetésből a biztosítással nem rendelkező károsultak alapvető életfeltételeinek biztosítása. Minimális összegért, két-három doboz cigaretta árának megfelelő havidíjért ez a kockázat „delegálható” lenne az üzleti szférába, tehermentesítve az állami költségvetést.

„A biztosítás nemzetgazdasági szerepe folyamatosan növekszik, társadalmi súlyára és fontosságára a közeli hetek súlyos időjárási eseményei is felhívták a figyelmet” – jelentette ki Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a szektor a legnehezebb körülmények, a pénzügyi válság közepette is stabil tudott maradni és nem szorult állami segítségre, sem most, sem pedig az újkori biztosítástörténet elmúlt két évtizedében. A szektor mindvégig „házon belül” tudta kezelni az üzleti kockázatokat.

„A biztosítási szakmában egyre nagyobb szerepet kap az önszabályozás, ezzel pedig a MABISZ, mint az állami szabályozó és a piaci szereplők közötti „közvetítő”. Ebben a tekintetben a biztosítók már komoly áttörést tudtak elérni az elmúlt hónapokban a Teljes Költség Mutató (TKM) megalkotásával” – tette hozzá a MABISZ elnöke.

„A rendkívüli események rávilágítottak arra, hogy ideje kibővítenünk az öngondoskodás fogalmát, amit eddig elsősorban az életbiztosításokkal és saját időskori ellátásunkkal összefüggésben használtunk. A klímaváltozás és az egyre gyakoribbá váló természeti csapások, a szélsőséges időjárás okozta árvizek, a felhőszakadások súlyos következményei megmutatták, hogy a lakásunkról, a vagyontárgyaink biztonságáról magunknak kell gondoskodnunk”.–jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.

A biztosítás egyedi a pénzügyi intézmények között abban a tekintetben, hogy a kockázatok porlasztásával képes újjáéleszteni és fenntartani a társadalom regenerálódó képességét. „A biztosítás a szolidaritás gondolatával jött létre: ha a csoport – a veszélyközösség – valamely tagját kár éri, a többi tag befizetéséből kártalanítják. A szolidaritásalapú szerveződés ma is igaz, annak ellenére, hogy nagyra nőtt intézmények a művelők” – tette hozzá Molnos.

„Az új MABISZ felállításánál már gondoltunk Magyarország jövő évben esedékes soros Európai Uniós elnökségére is. Célunk, hogy kiemelt hangsúlyt helyezzünk a nemzetközi kapcsolatokra, és az Európai Biztosítók Szövetségén (CEA) keresztül arra, hogy a hazai és a régiós biztosítók egyre erősebben hallassák hangjukat az európai törvényhozásban”- húzta alá Molnos Dániel.